Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

a komámuram, szabadon jöhet. Átellenben laktak velünk, mán leste, hogy mikor virít az ablak. Ha a szállásra ment ki az uram, akkor két cserép muskátlit is kiraktam, hogy sokáig marad el. " (Uecs) De gyakran jelzésre sem volt szükség, elég volt ha a szemfüles koma a kocsizörgésre figyelt. „Egyszer egy hajnalban hallottam a szekérzörgést a szomszédbul. - Na. - gondoltam, a komám kiszekerezett, megnézem a komámasszonyt. Az meg kenyeret dagasztott éppen. Ahogy járt a fara, nekem is dagasztani támadt kedvem. Hátulról benyomintottam neki, oszt mondtam, dagasszon csak tovább, majd hozzáigazítom a taktust, de bizony mikor a kocogására értem, ő lemaradt a dagasztással. " (Báta) A találkozások gyakoriságára, a komaszeretők között kialakult szexuális viszony intenzitására nem lehet általános megállapítást felállítani. „Ahányszor találkoztunk angyalom, és lehetett, annyiszor vótunk együtt. Vöt úgy, hogy nem jött ki a lépés, máskor meg vót, hogy egy nap háromszor is egybe tettük, amink vót. " (Báta) Természetesnek vették, hogy a komaasszonynak is adtak, meg a feleségnek is. „Nem kopik az el, " „Nem vót az kiporciózva, " „Mentül többet csinálja az ember, annál nagyobb kedve van hozzá. " Voltak olyanok, akik azt mondták, - „ha együtt voltak a komaasszzonnyal, nagyobb kedvvel mentek a feleségükbe, " - így a feleség is jól járt. „Az én feleségem nem vót olyan nagyon érte, ha egy nap nem kapott, akkor jól van, nem panaszolta fel. " A következőképpen magyarázták ezt: „Az öreg högyre mentünk egyszer a feleségemmel cseresznyét szedni. Ahogy mentünk a szőlők között körösztül, a szomszédnak is vót olyan cseresznyefája, mint a mienk. Feleségem leszakajtott egy szemet róla. Azt mondja - te én megkóstolom, hátha ez jobb. - Pedig ugyan olyan cseresznye vót. Hát így vagyunk ezzel, megkóstoljuk a másét, hátha az jobb! (Báta)

189 Falucsúfolóik is alátámasztják ezt a szabadosabb életmódot: Tolna hírős grófjáról,/ Szekszárd vörös boráról,/ Ócsény ringy-rongyáról,/ Decs meg a sok kurváról,/ Pilis ide imperál,/ Decsen lakik az ura,/ Nyék is oda nem mesze/ Legkisebbik kölönce,/ Mind kutyába veszett el /Azon aló Bátaszék,/ Ott a nömös törvényszék,/ Szőlőhögy van mellette,/ Némöt ögyék belülié,/ Miatyánk Bátán,/ Szekcsü Hiszekegyisten,/ Mohácson jó kenyeret sütnek,/ Monostoron ámen./ Szeremlén a Dunántúl,/ Mely híres a lófaszárulj Na Jakab baszd meg hát. Ocsényben ki nem csúfónak,/ Decsen meg nem nyomnak,/ Pilisen meg nem lopnak,/ Nyéken ki nem nevetnek} A világi és egyházi törvények a férfi „ nős paráznaságát " a legények paráznaságánál súlyosabban ítélték meg. A népi jogérzék - a kettős nemi erkölcsnek megfelelően - egyértelmű különbséget tett a szankcionálás terén is, a házasságtörő felek közül kizárólag a nőnemű felet büntette. Az asszonynak titkolnia illett férje hűtlenségét, s nem a falu szájára adni. Előfordult, hogy vetélytársán töltötte ki haragját. Egy férfinek viszont reagálnia kellett felesége hűtlenségére, mivel az a becsületét kezdte ki. Épp ezért sok vidéken nem helyeselték a férfi megbocsátó gesztusát. A belső szokás szabta meg, hogy mit kellett házasságtörésnek vagy ezzel egyenértékű magatartásnak tekinteni, továbbá hogy melyik cselekmény milyen következményekkel járt. De a félrelépés csak egyik oldala volt a házasságszegésnek, mert a házasságot vagyonjogi kapcsolatnak is tartották, így a hűség arra is kiterjedt, hogy a vagyont jó gazda módjára kell gondozni. Míg a nőknél a nemi hűség, a férfiaknál a vagyoni hűség (ivás, dorbézolás, munkakerülés stb.) megszegését ítélték meg súlyosabban. Jellemzően mutatja be Kiss Lajos azt az utat, ahogy házastársak között a személyi problémák elindulhatnak: „Ha legnagyobb egyetértésben élnek is a házastársak, akkor is előfordul, hogy összekoccannak néha, mert hiszen tál, kanál összezördülés nélkül nincs, aztán a szelídebb asszony is felfortyan, ha egyszer nem, máskor hisz neki is van epéje. Legtöbbször a szegénységen, a nincsen vesznek össze. Jaj, ez is kéne, ez sincs, az sincs! - panaszolja az asszony. Hunnan vögyek? - védekezik a férj. VAJDA 2000, 222. FÉL 1951. 327