Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 29. (Szekszárd, 2007)

Sümegi József: Búcsújárás, zarándoklat a középkori Tolna megyében

6. kép: Az 1500. évi jubileumi búcsú szimbóluma a Henckel-kódexből. Tolna megye kisebb kegyhelyei a középkorban A középkori magyar népi vallásosságban a 14. század második felétől lett egyre nagyobb szerepe a búcsúknak. Először csak püspöki székesegyházakban, nagyobb kegytemplomokban nyílott mód ezen nagy elengedő kiváltság megszerzésére, ám a század végétől a pápák egyre több falusi templom részére is engedélyezték azt. A búcsú, a megbocsátott bűnök utáni büntetéstartozás elengedése, a középkori ember számára sokkal fontosabb volt, mint ahogyan ma gondolnánk. Elnyeréséért a meghatározott ünnepen szervezetten, templomi zászlók alatt kereste fel a nép a búcsúkiváltsággal ellátott templomot. A búcsúnyerés után vásárolt, szórakozott, mielőtt hazatért volna. Úgy tűnik, hogy a Tolna megyei középkori búcsújáróhelyek hálózatának kiépülése elsősorban az ebben rejlő lehetőségek felismeréséből adódik. A területileg érintett és érdekelt földesurak mindent elkövettek, hogy birtokaik központjai búcsújáróhelyekké váljanak, s ennek következtében felerősödjék azok gazdasági fejlődése, amely több esetben a mezővárosi kiváltság elnyeréséhez is vezetett. Ez először az Itáliából hazánkba érkező és 1399-től Tolna megyei birtokossá váló Ozorai Pipo birtokszervező tevékenységében figyelhető meg. Birtokközpontját Ozorát és hatalmas birtokkomplexumának jelentősebb településeit fejlesztő tevékenysége, úgy tűnik szorosan összekapcsolódik azzal a céllal, hogy 271