Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

Balázs Kovács Sándor rr Bogár István (Ocsény, 1923. május 18. - Szekszárd, 1990. október 5.) Ocsényben született 1923. május 18-án. „Sárköz szülötte lévén nagycsaládom az egész Sárköz - írja önéletrajzában. - Eredményeim eléréséhez, gyűjtőmunkám sikeréhez egész Sárköz segített hozzá. Mindent a sárköziekért akartam tenni és tettem is. " Bogár István apai és anyai ágon is őcsényi középparaszti családból származott, a Bogár és a Deák család évszázadok óta Ocsényben élt és él ma is. Kunszabó Ferenc Sárköz című könyvében így emlékezett Bogár István gyermekkori családi körülményeiről: „...neki is megvan a maga nehéz gyermekkora, mintegy edzésként, hogy aztán egész életében értse fajtáját: szülei korán elválnak, ő két testvérével anyjánál marad, aki örökség-földből mindhármójukat kitaníttatja - a föld rá is megy, szinte az utolsó holdig, s mire István állásba kerül, kisebb testvére taníttatásához már ő is hozzájárul. " A már felnőtt Bogár István munkásságában, néprajzi indíttatásában nagy szerepe volt családjának, apai nagyanyjának, dédapjának, valamint édesanyjának, Deák Sárának. Családi emlékeiről így vallott Féja Géza írónak az 1950-es évek végén: „A Sárpilisi Népi Együttes vezetője, Bogár István, könyvet írt az együttes történetéről, kéziratát elolvastam, bizony régóta okozott olvasott betű ekkora izgalmat bennem. írója öcsényi parasztgyerek s hallgassuk csak, hogy mit ír gyermekkoráról, a rég elillant öcsényi napokról, családi örökségről. " - „Az első kép életemből nagyanyám ráncosodó, mindig vidám, mosolygó arca. Mellette ülök, hallgatom nótáit, meséit, ő szerettette meg vélem Sárköz kincseit, a sok mesét, ezerszínű dalait. S most, mikor már nem vár haza, köszönöm meg néki értékes ajándékait. Megtanított, hogyan kell szeretnem népem, népem hagyományait. Megtanított dalolni, megtanított, hogyan kell valamit igazán szeretni....Megmutatta mi kell ahhoz, ha valaki el akar érni valamit....Esténként a tűznek pislákoló lángja mellett mesélt a régi Sárközről, történetéről, szokásairól, babonáiról...Különösen a gyermek nevelésére vonatkozó hiedelmek maradtak meg emlékezetemben... " Saját könyvében Pista bácsi így emlékezik nagyanyja elbeszéléseire: „Apai dédapád, a Paprika János igön hírős embör vót ám! Faragó embör vót. Hosszú évekön körösztül, nap-nap után évekig bajlódva kifaragta Szigetvár viadalát fából. Háromszázötven alak: magyar vitéz, török katona, lovas vezér, pasa, ágyúsok, bástyaostromlók kerültek ki keze alól. Hozzá kucsmák, csákók, zászlók, ágyutölto rudak, ezüstözött ágyúgolyók, tucatba faragott paripák. Mikor elkészült, annyian kíváncsiskodtak, majd vívásra került a sor. Megjárta velük Baját, Pécset és Kaposvárt. " Bogár István elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte, majd Szekszárdon járt polgáriba. A Nagykőrösi Református Liceum és Tanítóképző Intézetben tanítói képesítést szerzett 1943-ban. Néprajzi gyűjtőmunkára Csikai Pál tanár ösztönözte. 1943-tól kántortanító Sárpilisen, 1948-1971 között az iskola igazgatója. A sárpilisi kántortanítói állásra 1943-ban négy jelölt pályázott: Bogár István őcsényi, Borda János vejti, Hatla József kispeterdi tanító és Hargitai Bálint. Nevezettek kántorpróbára meg is jelentek, a választók egyhangúlag Bogár István megválasztása mellett döntöttek. így emlékezik ezekre az időkre önéletírásában, nagyanyja emlékét idézve: „Alig győztem raktározni a sok szépet Sárpilisen. Közben az idő elszaladt. Vágyam teljesült, tanító lettem. Szüleim, amikor beírattak a tanítóképzőbe úgy gondolták, mire végzek jó leszek tanítónak Sárpilisre, mert ott már úgyis öreg a mester. így is történt. 1943. október 1-én nagy öröm ért. Sárpilisi tanító lettem. Saját testvéreim közé kerültem. Vártak is tárt karokkal. Hogyne vártak volna, „hiszön a mi fiunk... " - mondták. - Ismerjük régön már, nagy szégyön lönne, ha más faluba köllene neki mönni. Nem olyan, aki lenézi Sárpilist kicsiségéért. Nem törődik azzal, hogy a sárköziek azt állítják, hogy „a terömtéskor Pilist az isten alul tartotta, mikor az áment kimondta. " Valami igazság volt e szólás-mondásban. Mindössze 130 ház, 800 lakos. Sárköz legszegényebb községe. A nevére sem hozott szégyent, mert mindenütt sár meg sár, térdig érő, vendégmarasztaló sár. Járdán csak egy utcában lépegethetett a járókelő. A többiben a szalmával bélelt facipő, sőt még a zsíros csizma is elmerült. A villanyt már húsz évvel azelőtt élvezte a többi sárközi község. Itt pislákoló lámpafény, gyertyafény vetődött az utcára. Kacsa- és lóúsztató a falu közepén két méteres vízzel. Az idegen, aki erre tévedt, azt hihette, hogy az ezer tó országában jár-kel. („Itt jegyzem meg most egy kicsit pirulva, - írta Bogár István - hogy Sárpilist 291