Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Csekő Ernő: Ifj. Leopold és Szekszárd

21. kép: A Szekszárd Szőlőváros cikk első oldala a Budapesti Hírlap 1935. január 20-i számában. Ha az utas a vasútállomás felől közeledik az aszfalttal jól megöntözött s ívlámpáktól világos város felé, két izmos barna kar ölelését látja Szekszárd körül. Hegyek koszorúja védi háromoldalt a város gyenge testét, ám mintha a kezét is lefogná a szoros ölelés. A csatákról elnevezett Csatár, a Bartina, Bakta, Előhegy, Remete, Kopaszhegy vastól veresbarna, szelíd agyagkúpjai (a 300 méteres legmagasabb csúcsot Óriáshegynek nevezik a csodálkozó völgyek) keskeny szántók fölé szorították be az ős Szőlővárost: igaz, meg is védik a barátságos munkát s a mézízű bogyókat. A Duna odébbáll Kelet felé nyitott e hegykaréj. Onnan foghatta volna fel a szekszárdi szőlőműves az Alföld fekete zsírját a szántóföldi szélesedéshez. Csakhogy onnan meg a Duna nyomult be a sárközi-sárvízi holtágas mocsaraival, melyek kevés göröndjét Szekszárd elől már végig jól megszállták Sárköz ősmagyar pásztorai, védgátutáló kis-dunai halászai, ladikázó favágói s szövő-fonó, csipkés, édes asszonynépe. Hogy pedig a félen hagyott, szivárgó lápot eke alá fogja, attól a szekszárdi nép fejcsóválva húzott vissza nádfedeles fellegváraiba. Trágyát, töreket is erről az ártérről a mindig koplaló szőlőkbe fuvarozni: - az a külön kínai Isten kellett volna hozzá, kit a taoisták azért tartanak, hogy út legyen ott is, ahol nincsen... A rómaiak idején a Duna még nem akadály volt, hanem segítség. Még akkor ott élt a város alatt, egy mérföldre a hegy lábától s a hegyes orrú hispán légiós a Bartináról szagolta az iszapsárga folyóvizet. Aztán elhúzódott a Duna a hegyektől sáros hátrálással odébb és odébb, végül innenfelöl hagyva egy pestmegyei csíkot is. Ma már az élő meder, melyen Mohács és Belgrád személy gőzösei csobognak, tizennégy kilométerre esik a szekszárdi piactértől. Mikor a sárszagú este leszáll a holtdunai fűzesekben, a víztől cserbenhagyott Brügges melankóliája borul Bőrré és Keselyűs eliszapolt kis stégjeire. (Shakespeare tanítja a Szegett szeggel-ben, hogy „az eltiprott bogár nem szenved kevesebbet, mint a halódó óriás.") Többhelyt, hol gyermekkoromban még uszályt láttam rakodni, most gyalog jól eljutok a túlsóparti fűzesig. A Szőlők Városa 370