Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

égették hosszú hetek óta. A telep másik sarkában ontotta sürü füstjét a sok autógumi. A bádogkarosszériát egy nagy lánctalpas ködvető egész nap nyomorította bálákba. A mai nap is behoztak vagy 10 kis és 10 nagy gépkocsit. Működésbe léptek a hegesztőpisztolyok, kalapácsok. Vertük, vágtuk a teljes működőképes kocsikat. Csak a motort olajozták be, rakták ládákba és szállították kikötőkbe és onnét vissza Amerikába. Erről a telepről naponként többen kiruccantak egy kis kocsikázásra Münchenbe és környékére. Sokan vissza sem jöttek többet. Szeptember 27 - október 14. Ismét nagy volt a honvágy. Naponként szöktek meg az emberek. Kint járva a városban sok magyarral találkoztak. Külön utakon járva, senki nem kérdezte tőlük hova mennek. Kisebb csoportokba verődve, ki ahogyan tud elindult hazafelé. Langsbergben is befejeződött a munka. Ott találkoztunk magyar leventékkel. Indultak haza. Küldtem velük levelet haza (amit meg is kaptak). Táborparancsnokunk kihirdette, amennyiben megszűnnek a szökések két héten belül megkapjuk az elbocsátó levelet. Ez természetesen csak porhintés volt. A munkásszázadunkat megszüntették. Egy század lettünk. Az autóbontóba jártunk, de ott is egyre fogyott a szétverendő gépkocsi. Október 15. Későn jöttek értünk a gépkocsik. Egész nap jóformán semmit sem csináltunk, mégis majdnem tragédia történt velem. Végül nem tragédia, hanem tragikomikum lett. Egy nagy láda tetején szunyókáltam ebéd után és egy vad lovas teljes sebességgel neki hajtott. Szerencsémre nem dűlt fel a láda, hanem csak továbblökte vagy tíz métert. Ha a láda feldől, rajtam is keresztül megy. Míg fel nem ébredtem, úgy éreztem, röpülök a túlvilág felé. Október 18. Reggeltől délig ismét alig dolgoztunk valamit. Ebéd után végigfutott a hír a munkatelepen: azonnal sorakozó! Nagyot dobbant a szívem, de talán mindenkié, mert arra gondoltunk, mégis beváltja szavát a táborparancsnok, kiadja az elbocsátólevelet. Hazafelé nótaszó. Otthon csomagolás, sorakozó. Átnézték csomagjainkat. Minden amerikai holmit elvettek. Autóra szálltunk, s már villany gyújtás után indultunk. Mindenkinek nagyon jó kedve volt. Az idő is kedvezett, szép holdvilágos éjjel siklott autónk új - reméltük a szabaduló - helyünk felé. Mentünk vagy 70 kilométert, amikor feltűnt egy óriási lámpavilágítással körülvett táborba értünk. Bad-Aiblingba. Azonnal elhalt a nóta. Magyarokkal találkoztunk. Május 3-a óta voltak ott. Második West-Láger! Talán még annál is rosszabb. Egy kétszáz személyes Hospitál sátorba hajtottak. Tudtam szerezni egy szál deszkát, arra vetettem meg ágyamat. Minden remény elveszett. Október 19. Nagyon rosszul aludtunk. Hajnalban már batyunkon ültünk. Vártuk a jó szerencsét. Egymás után jöttek a rossz hírek. Ez lesz, az lesz. 400 embernek kérték a nevét. A munkaképteleneket kiválasztották. Hírlett az is, hogy egy új munkahelyre megyünk. Vártunk, vártunk, de intézkedés csak nem született. Várakozás délután 4 óráig. Közben 1000 németet hoztak, Olaszországban voltak hadifoglyok. Visszahajtottak sátrunkba, majd onnét később egy fabarakkba. Október 20. Egész éjszaka borzalmas hideg volt. Délelőtt céltalan heverés. Ebédet is hiába vártunk. Egy kanál limonádéport kapott mindenki. Végre 3 órakor zöldborsó levest kaptunk, és kenyeret, amit már csak út közben tudtunk megenni, mert szinte korbáccsal hajtottak bennünket. Nagy örömünkre autóra szálltunk és elindultunk. Minél messzebb erről a helyről. Megközelítettük a München-Salsburgi utat. Találgattuk, nyugatra, vagy keletre megyünk-e. München felé indultunk. Münchent elhagyva felrémlett West-Láger képe. Nem is tudtuk merre megyünk, nagy köd ereszkedett le. Szinte lépésben haladtunk. Két óra múlva megnyugodtunk. Gondoltuk West-Lágert messze mögöttünk hagytuk. 250 km út után Nürnbergen, annak külvárosán, Fürtön keresztül Nürnberg bei Zirndorfi táborba értünk. A 3. amerikai hadsereg nagy raktárához, depójához. Vagy 400 magyar várt bennünket, nagy üdvrivalgással fogadtak. Megvigasztaltak, hogy nagyon jó helyre kerültünk. Szinte az eddigiekhez képest palotába szállásoltak el. Két tizenkét férőhelyes szobába 320