Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: Bogár István (Őcsény, 1923. május 18.–Szekszárd, 1990. október 5.)

Hetente egy alkalommal a lovakat fel kellett vezetni vizitre. Előtte csutakoltunk. Még olyan is volt, aki éjjel felkelt és megmosta a lovát és lecsutakolta. Persze a lőportól teljesen megtisztítani a lovat nem lehet. Jól tudták ezt a tisztek, altisztek és akire haragudtak kész volt az alkalom, hogy bosszút álljanak. Fehér kesztyűt húztak végig a ló szőrén. Természetesen piszkos lett. Jött is a büntetés. Elzárás, sőt legtöbbször ugrott a gazda haja. Levágatták a haját. Ilyen fura eset akadt több is. Gondolkodni soha nem volt szabad, hogy jó vagy rossz amit parancsra tenni kellett. Az egész szakasznak csak egy puskája volt, az is a tizedes úré. Felakasztva ágya fölé függött egy szegen. Egy első világháborús hosszú ütött-kopott francia puska. Egyik napon tábornoki szemlét kaptunk. A tábornok levette a tizedes úr puskáját, belenézett a csövébe, megállapította, hogy vagy húsz éve nem volt tisztítva. Belepte a rozsda, de milyen is lehetett volna. Lehetett volna bele hordani a rozsdátlanítót kocsiszámra, akkor sem lett volna használható. Szerintem is, utoljára 1918-ban lőttek vele. Tábornok úr távozása után - bizonyára felelősségre vonást követelt - tizedes úr feltette a kérdést - Kié a puska? - A tizedes úté! Feleltük kórusban. Vagy százszori újabb kérdés után mindig ugyanaz volt a felelet. Azt mondták, mindig mondjunk igazat, s mi igazat mondtunk. Megkezdődött a kínzás. Csúszás, mászás, katonaládán lovagolás, majd feküdj-föl stb. Negyedóránként ismét a kérdés. - Kié a puska? Csak azt várta, hogy valaki vállalja el tulajdonául a puskát. Hiába várt. Mi pedig vágtattunk katonaládánkon. Ebédet, de még vacsorát sem kaptunk. Az úgy is rongyos ruhánk pedig már majdnem foszlányokban lógott le rólunk. Végül mentő ötletünk támadt. Kivágtuk magunkat. Schubert Béla kollegánk ötlete nyomán, elvállalta és puskatulajdonos lett. Büntetést nem kapott, de nem is kaphatott, mert másnap reggel elhagyta alakulatunkat, áthelyezték a légvédelmi tüzérekhez. Lovrencsics tizedes majdnem gutaütést kapott. Minden katonai büntetést végigpróbáltunk. Ettünk levest villával. Ettünk ágyról a padlóba letett csajkából. Sokszor gyakoroltuk a fordított menetöltözetet. Mi volt a fordított menetöltözet? Minden rajtunk levő ruhadarabot ki kellett fordítani és úgy felvenni. Még a cipőket is cserélni kellett. A jobblábast a balra, a balost a jobb lábra. Majd két perc múlva ismét jelentkezni, rendesen felöltözve. Legaranyosabb volt a sivatagi menetöltözet. Meztelenül kellett sorakozni, derekunkon derékszíjjal, oldalunkon a kenyérzsák. Többször mostuk fel a mosdót fogkefével. Másutt soha nem hallottam a mákos tészta evészeti versenyről. Itt abban is volt részünk. Mákos tészta a csajkában. Vezényszóra az ágyunk takarójára a tésztákat ki kellett egyenesíteni és egymás végibe rakni. A végén tizedes úr megállapította, hogy kié a leghosszabb és a legrövidebb tésztasor. Akié a legrövidebb volt attól elvette és odaadta a leghosszabb birtokosának. Természetesen mire összeszedtük, mák már pirinyó sem volt rajta és kezdődhetett a pokróc takarítása is. Egyik alkalommal valaki ebéd közben felsóhajtott, hogy de jó lenne az ebédre egy kis bor. Tizedes úrnak nem kellett más. Egy literes üveget megtöltetett vízzel és egy hajtókára ki kellett inni. Velünk pedig daloltatta, hogy „Vörös bort ittam az este..." Aki közben nevezett rajta, az is mehetett a literes üveggel víziingért. Jó kis kocsmai mulatság keveredett. A legborzasztóbb mégis a csillag rugatás volt. Akinek a pokróc alól kilátszott a lába alvás közben, újságpapírt csavart össze a lábujjak közé fűzte és meggyújtotta. Meg is magyarázta tettét. Szerinte nem mosott lábat, büdös volt, a lábszagot pedig csak a tűz űzi el. Sajnos fájdalmas, rettenetes eseteknek is voltunk tanúi. Mivel Pécsett bizonyára mi voltunk csak abban az időben egy egységes szakasz, szörnyű feladatot kaptunk. Minden héten legalább kétszer kiosztottak mindenkinek olyan tizedes úr féle francia puskát és elvezényeltek a Frigyes laktanyába, ahol a katonai rabokat őrizték. Minden alkalommal felsorakoztattak 100 rabot és ki kellett kísérnünk őket a kertvárosban lévő kivégző helyre, hogy elrettentő példaként lássák mi vár a katonaszökevényekre. 297