Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Balázs Kovács Sándor: Tolna megyei népi kalendárium
„ Híres dec si Előhegy ajjába, Gyün a babám kékítős gatyába, Kávészínű kalap a fejébe, Nem süt a nap ragyogó szömébe. " így történt aztán, hogy össze is találkoztak a lányok a legényekkel. Kezdetét vette a tréfálkozás és a közös dalolás. „A lányok kezében karika alakú, tojásos tésztából sütött perec volt, a legényeknél bot. A perecért azonnal meg is indult a tréfás vetélkedés. Ezt nem volt könnyű dolog megszerezni a lányoktól. Ha azonban valamelyik lány a kiválasztott legény botjára tűzte a perecet, amit rendesen azt a látszatot keltve szoktak volt megtenni, mintha azt erőszakkal, vagy furfanggal ellopta volna, ez meghívásnak számított estére, a háló tanyára. " A délután tréfálkozva és dalolva telt el. Közben a madárhessegetésről sem feledkeztek meg teljesen. „Estefelé aztán beállítottak a tanyába. Ahány lány annyi legény. Kezdetét vette az eszem-iszom, a danolás, vacsora után pedig a tánc. Néha éjfélig is eltartott a vígasság. Azután lefeküdtek aludni. Egy lány, egy legény, ki-ki maga párja mellett. A fiatalok mellett ugyan ott volt a tanya gazdájának a felesége, vagy anyja, az öregszüle is, ö azonban azt tartotta, hogy „könnyebb egy zsák bóhát megőrizni, mint egy asszonyt, illetve leányt ". " Ez a segítő munka egyben társas szórakozásnak is számított és sokféle szokáselem rakódott rá: udvarlás, ismerkedés, a szerelmespárok kiéneklése, összepárosítása, különféle társasjátékok, dalok és táncok. Amíg a lányok magukban voltak, idejüket kézimunkával, sütéssel-fűzéssel, szőlőőrzéssel töltötték, a legények érkezése után kezdődött a szórakozás. Napközben kereplővel, vagy hujjákolva (kiáltozva) hessegessék a madarakat. Jó alkalom volt ez többek között a szerelmespárok kikiáltására: „...a jövendőbeli új párok is ott hirdetődtek ki, hat esztendővel előre. Naponként tizenkétszer. Ez úgy történik, hogy Rákhel (a leány) kiáll a legmagasabbik oromra és onnan, mint egy müezzin, felkiáltja: Szabados Ferencz, Bálint Juli ijjuju! Jó lesz-e? - mire nyomban harmincz oromról felel az ekhó: - Jó lesz! De az ekhó sem marad háládatlan, hanem visszakérdi - Csuti Palkó, Aranyos Rákhel, ijjuju! Jó lesz-é? - Erre szintén harmincz csengő torok veri vissza, legcsengőbb a Ráchelé: - íjjujú, jó lesz. " Ezt nótában is megteszik: „Három icce köménymag, Varga Sári kié vagy? Nem vagyok én senkié, Csak a Balogh Sándoré. xxx Gyere Sándor, vidd el már. Mert a tyúk is tudja már. Ha a kakas megtudja, Majd kikukorélja. " 127 Madárriogatás mellett sütöttek, főztek és kézimunkáztak. Dolguk végeztével estefelé érkeztek bandástul a legények. A lányok menekülést színleltek és a szőlőtőkék között folyt a kergetőzés. Párbeszédek, páros felelgetős nóták váltogatták egymást. Estefelé egy-egy tanyatéren végül is összeverődtek. A peres iratok is utalnak e népszokásra: 1855-ben Kováts Rákhel 17 éves, református, decsi hajadon leány vallotta: „a legközelebb múlt szőllő érés alkalmával szőllőt őrözvén, éjszakai hallás végett e tanú attyának Pócsi Kováts Jánosnak présházához Bogár Judith, Barati Éva, Gáspár Judith, és több leányok is l2í CS ALOGO VITS 1936. 142-143. 126 BAKSAY 1917.283. 127 BOGÁR 1966. 72. 261
