Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)

Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században

annál több hímzés díszítette az inget. Ezeket az apró kis finom mintákat hímezték rá díszzsebkendőkre is, a miket a férfiak és nők egyaránt használtak. Az asszonyok zsoltárjukra (énekeskönyv) tették, még egy szál rozmaringot vagy szagosmentát is tettek rá, hogy illatos legyen, mikor mentek a templomba. Később ezekről a zsebkendőkről lemaradt a subrika (rácvarrás) és helyébe folyókás szegély, csibeszöm stb. került. Később itt is megjelentek a színes hímzőfonalak. Baranyai magyarok Zengővárkony (régebben Várkony) Baranya megyei település, a Mecsek délkeleti részén, a Zengő lábánál, Pécsváradtól 9 km-re. A török hódoltság alatt is lakott hely volt, lakosságának többsége azóta is magyar. A debreceni Kollégium Tékájában őrzött dokumentum görög eredetűnek mondja Várkonyt, melyet a török elől menekülő görögök népesítettek be. A családnevek ugyan nem ezt jelzik. Egy Basilius nevű görög remete nevét viseli a falu fölött eredő jóvízü Balázs-forrás. A Tótok Szőleje határrész pedig Morvaországból idemenekült husziták emlékét őrzi. A falu a török után is a pécsváradi apátsághoz, illetve jogutódához, a Közalapítványi Uradalomhoz tartozott. A 443 lélek mintegy fele római katolikus, azaz német eredetű, másik fele protestáns „kálomista" vallású és magyar eredetű. Ez utóbbiak egy nagyobb népességhez tartoztak a középkorban: Zengővárkony, Pécsvárad, Nagypall, Belvárd (Gyula), Váralja, Babarc, Mohács és Dél-Baranya ősi magyar népessége a török előtt magába foglalta a kalocsai, a Tolna megyei és a felsorolt baranyai településeket is. A török hódoltság és a felszabadító háborúk következtében számos település elpusztult. A Zengő vidék magyarsága megőrizte ősi kultúráját és házassági kapcsolatait a Tolna megyei Sárközzel és Dél-Baranyával. Várady Ferenc így írt az itteni „kálomistákról" 1896-ban: „A pécsváradi, várkonyi és nagypalli magyarság az ős eredeti magyar törzs ivadéka. Tiszta magyar typusok, zömök, erős alakok. Az ev. ref egyház hívei. A férfiak nyáron gatyát, szűk szájú inget s pitykés mellényt viselnek; télen pedig magyar szabású, zsinóros, fekete, vagy sötét kék posztóruhát. Fekete pörge kalapot, tűrött szárú csizmát. A nők 3-4 fehér alsószoknyát húznak, melynek alja tele van keményített fodorral, ezenkívül horgolt csipkével s járás közben ide-oda vetődik. Nyáron ingujjban járnak, télen pedig testhez álló bekecsben. A hosszú rojtú vállkendő azonban soha sem marad el. A leányok megőrizve híven a múlt szokásait, ma is pártát viselnek; a menyecskék a pártához hasonló, csak hogy jóval nagyobb s szintén ősi jellegű fejdíszt használnak. A nyakukba gyönggyel díszített bársony szalagot kötnek... a szalagnak hosszúra hagyott két vége a mellük fölött libeg-lobog. Durva festett gyapotból készített harisnya s fél czipő födi bábukat. A mohácsi magyar kálvinisták ruhaviselete csaknem teljesen megegyez a pécsváradi, várkonyi, nagypalli magyarok ruházatával, a mohácsiaknál csak az ünneplős ruhában van eltérés, amennyiben hosszú szoknyát viselnek; a férfiak pedig ugyanolyan széles peremű kalapban járnak, mint a duna-vidékiek. " ' Különösen a női viselet színpompás: a fiatal leányok pártája, a színes pántlikákkal, gyöngyökkel díszített „tornyos bársony" vagy a fiatalasszonyok főkötője, a flitterrel, isiaggal díszített ternószoknya, rajta a más mintájú kötény. 1910-ben 662 magyar és német lakos élt itt, 1990-ben 459-en voltak (12 % német), 2001-ben 415 fő (3 % német). Gyümölcs- és szőlőtermesztésből élnek. A település határában szelid gesztenyés van, amelynek területe 28 hektár. Minden évben Lukács napján, október 18-án rendezték meg a gesztenyeszüreti búcsút. Másnap Pécs váradra mentek a legények a leányvásárra. Kedden ismét Zengővárkonyban folytatódott a háromnapos bál, mulatság, ami több párnál rendszerint házassággal végződött. Nóta is van róla: „Megérött a fekete gesztönye, földre lehajlik a levele. Csalfa a kisangyalom szöme, másra kacsingatott vele. "

84 A település első írásos említése 1220 körüli (Varkun, Warkun). A pécsváradi apátság alapítólevele szerint I. István adta a monostornak. A 13. század végén is az apátság nemes jobbágyai és népei lakták. A pécsváradi uradalomhoz tartozott. Az ősi település átélte a török háborúk viharait, és mindvégig lakott település maradt. A hitújítás idején Kálvin tanításait fogadta be, csakúgy mint Pécsvárad, Nagypall, Hidas, Nádasd lakói, akikkel egy népcsoportot alkotott. 1767-ben Mária Terézia idejében 55 úrbéres családot írtak össze, akik mind töredék telkes jobbágyok voltak. Ezek a földterületek nem voltak nagy területűek, de a VÁRADY 1896.

1. 112. PESTI I. 1982. 579. 193