Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 28. (Szekszárd, 2006)
Balázs Kovács Sándor: A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17–20. században
(hasonlóan az egyes sárközi községekéhez). A népviselet elhagyásáig (a kivetkőzésig) e falvak lakossága is sárközi viseletben járt. Kalocsai Sárköz Az Alföld nyugati peremét megközelítőleg sem lehet olyan biztonsággal kulturális peremtájnak és átmeneti területnek nevezni, mint a keleti és az északi alföldi sávot. Földrajzilag és történeti múltjában viszonylag egynemű, a Duna mellett déli irányba elnyúló, a vízrendezések előtt mocsaras terület alkotja, melyet Dunamellékként is emlegetett a történeti és néprajzi irodalom. A kalocsai Sárköz - írta Hoitsy Pál 1891-ben - a legsajátosabban alakult vidékek egyike, az a mély fekvésű lapály, amelynek első városa Kalocsa. „A nép Sárköznek nevezi. Egyik oldalon a dunapataji-kiskőrösi vonal szegélyezi, másik oldalon a Kis-Kőrösről Bajára vivő út, nyugat felől pedig a Duna... A falvak és községek figyelmet érdemelnek sok tekintetben. Bogyiszló a régi és új Dunaág közötti szigeten sűrű erdők közepette fekszik, télen sokszor hónapokig elvágva a világtól. Hajós valaha a kalocsai érsekek lakóhelye, ma is érseki mulatóhely. DunaPataj vagyonos magyar város, népe szép, vállalkozó szellemű, politikailag érett és tanulni szerető. Foktő különös említést érdemel. Szorgalmas népe főképen a kertészetet űzi. Szántóföldjeit nem búzával veti be, hanem kerti veteménynyel, főként hagymával, káposztával, paprikával, sárgarépával. " 7 A Kalocsai Sárköz több népcsoport, néprajzi csoport és néprajzi sziget tagjainak lakóhelye. A magyarok alapvetően kétfélék: 1. A tájban a honfoglalás koráig kontinuusnak számító régi lakosok. 2. Az észak-déli népmozgás áradatában érkezett 18. századi jövevények. (Témánk szempontjából az első csoport, ott is elsősorban a református vallású magyarság érdekel bennünket.) Táji kontinuitással dicsekedhet a református Pataj, Ordas, Szentbenedek, Úszód, Foktő, Bogyiszló, Érsekcsanád, Szeremle, és a katolikus Fájsz törzsökös népességének egy része. Feltehetően akadnak kontinuus magyar nemzetségek Kalocsa magyar társadalmában is. A Kalocsai Sárköz legnevezetesebb magyar néprajzi csoportja Kalocsa és környéke pota népe. Délen Szeremle és Ersekcsanád reformátussága formál kisebb karakteres csoportot, amely élénk népi kapcsolatokat tartott fenn a Tolna megyei Sárközzel és valószínűleg Kiskunhalassal. 28 Csanád középkori helye a mai településtől nyugati irányban 5 km-re, a mai Duna-meder helyén volt. Ezt a területet, amely a régészeti leletek alapján már a kora Árpád-korban lakott hely volt - a Csanádiak ma is Ofalunak nevezik. Az 1410-es években már Ozorai Pipó a község földesura, kinek halála (1427) után visszakerült a kalocsai érsekséghez. Az 1520-as és 152l-es egyházi dézsmajegyzék is felsorolja a települést, mely később még a török hódoltságot is túlélte. Ezt bizonyítja, hogy az összes fennmaradt török kori adóösszeírásban (1548, 1553, 1560, 1570, 1580, 1590, 1620) lakott helyként szerepel. 1560-ban a Csanádiak művelik az elpusztult Szentgyörgy, Kákony, Izsér, Körtvélyes, Sükösd és Szentistván falvak határát. A 17. század elején Csanád lakossága áttért a protestáns hitre. 1628-ban már saját református lelkészük volt, Szegedi János személyében. A török hódoltság alatt bekövetkezett közigazgatási változások miatt a 17. század elején Pest-Pilis-Solt vármegyéhez tartozott. 1696-ban mindössze 10 jobbágy és 8 zsellér családfőt írtak össze itt, majd a 18. század folyamán a bevándorlás és a természetes szaporodás következtében emelkedett a lakosság száma. 1728-ban 55, 1744-ben 81, 1760-ban már 172 családot írtak össze. Az első magyarországi népszámlálás adatai szerint 1784-ben 1222 lakosa volt a falunak. 1804-ben a kalocsai érsek és Pest vármegye rendeletére a község áttelepült jelenlegi helyére. Az átköltözés nem volt problémamentes, mert az Ófaluban lévő települést véglegesen csak 1811-ben számolták fel. Az új települési helyen mérnök által tervezett ún. sakktábla alaprajzú falu jött létre. 17 öl (32,23 m) széles utcákat és hatalmas, 900 négyszögöles (3235 négyzetméteres) telkeket alakítottak ki. 29 Szeremle a mai Bács-Kiskun megye területén, Bajától hat km-re, a Duna egyik holtága, a Sugovica partján fekszik. A középkorban Bodrog vármegyéhez tartozott, később Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéhez csatolták. Eredete a honfoglalás idejére nyúlik vissza, a legrégebbi, 1323-ból való adat Zeremlyen néven SZ. BOGNÁR 1975. 253. HOITSY 1891. 182-186. BÁRTH 1998.219. KOZMA 2004. 176
