Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Balázs Kovács Sándor: Válás a sárközi paraszti társadalomban

Ami a vagyontárgyakat illeti, aki a másikat otthagyta, az az ingóságokból azonnal magával vitte, ami kétségtelenül a tulajdonát képezte, tehát amit ö hozott a házhoz. Elvileg azt lehet mondani, hogy a férfi és nö vagyonilag aránylag függetlenek voltak, saját vagyonnal rendelkezhettek, és azt maguk kezelhették. Ugyancsak általában elv volt, hogy amit a házassági együttélés tartalma alatt szereztek, az közszerzemény címén közös tulajdont képezett, és tulajdonközösségben maradt, amíg a házasságot fel nem bontották. A házasság leginkább azért szűnt meg, mert valamelyik fél meghalt, de - mint láttuk - ez válás útján is bekövetkezhetett. Kutatók vizsgálataiból tudjuk, hogy a 18-19. században a családok több mint 50 százalékában a szülök egyike már 45 éves kora előtt maghalt. Minthogy pedig a nép azt tartotta, hogy „élőnek élő, holtnak holt a párja," az özvegyek igyekeztek újabb házasságot kötni, amire egyébként családi (gyermeki érdek) és vagyoni okok is késztették őket. Tudjuk, hogy száz házasságkötésből a 18. században 38, a 19. században 39, 1930-ban pedig 10 esetben az egyik vagy mindkét fél özvegy volt.

74 A második házasság megkötésének időpontját, a várakozási időt különböző szabályok határozták meg. Ezek irányadók voltak a vadházasság létrehozásánál is, tehát nemcsak a közhatóságok tartatták be, hanem a közvélemény is őrködött megtartásuk felett. Ez függött attól is, hogy az első házasság halál vagy elválás következtében szűnt-e meg. Hosszabb várakozási időt szabtak a halál, és rövidebbet az elválás miatt megszűnt házasság esetében, elválás alkalmával már akár a következő nap is megkezdődhetett az új együttélés. Halál esetén országosan élt az a szokás, hogy az özvegynek volt házastársát egy évig kellett gyászolnia. Nőnél ezt különösen szigorúan vették, bár sok esetben le lehetett rövidíteni, főleg ha kiskorú gyermekekről kellett gondoskodni.

75 Az egyik fél halála után a másikat második házasság megkötése előtt rendszerint arra is kötelezték, hogy a kiskorú leszármazók érdekében világosan mutassa ki: milyen vagyontárgyak maradtak az elhalt után a gyermekekre. Erről leltárt vagy jegyzőkönyvet készítettek. Ezek az összeírások nem mindjárt a halálozás után készültek, hanem a házasságkötést megelőzően írták össze a javakat. Céljuk nem a vagyon pénzértékének rögzítése, inkább a tárgyak leltárszerű felsorolása, ami megőrzésüket szolgálta. Ezáltal az első házasságból származó gyerekek számára biztosították az apai-anyai örökséget. Özvegy rendszerint másik özveggyel vagy elválttal társult, és magukkal vitték az új házasságba az előző házasságból származott gyermekeket is. így előfordult, hogy egy családban három rendbeli gyermek is élt, akiket így vettek számon: „Enyém ez, az a tied, amaz meg a mienk. "

7? Parasztoknál és iparosoknál az sem volt ritka, hogy legény vette el az özvegyasszonyt, leginkább az üzemutódlás vagy egyéb vagyoni érdekből. Az is gyakori megoldásnak tűnik, hogy a második házassághoz más faluból hoztak partnert. Az özvegyember, özvegyasszony, elvált ember, elvált asszony másodszor és sokadszor is megházasodhatott. A második házasság ritkán történt szerelemből. Ilyen estben a móring (a hitbér) az a biztosíték, amit az asszony kikötött magának férje gyermekeivel szemben, hogy annak elhunyta után munkájáért kárpótlást kapjon. A hitbért a házasság megkötése előtt általában írásban, sokszor házassági TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 278. A fiatalabb fiú Kovács Sándor apja háztartásába hozta feleségét, Vecsei Máriát, ki öt gyermek születése után 31 éves korában meghalt. Sándor a rövid (hathetes) gyász letelte után ismét megnősült, egyetlen életben maradt leánygyermekének kellett az anya, a házba pedig a női munkaerő. - BALÁZS KOVÁCS 1990, 360. Decsen külön jegyzőkönyvet vezettek erre a célra, ahol a következőképpen indokolták meg a hagyatéki leltárak felvételének célját. - „Minekutánna Jakab Mihály decsi Ijxkos meghalálozott de hagyván maga után özvegyén kívül Két neveletlen Árvákat u. m. egy 6 éves Éva Leánykát és egy 2 éves Mihály nevezetű fiját, de minthogy még Öreg Annyuk Mihály Éva is életbe volna, azonba hogy a gazdaság fenn tartasson a boldogultnak Özvegye Karátsony Eva férhez menni, és a házhoz gazdát hozni kívánna, annál fogva minden nemű javai a Jövendőkre nézve általunk következő mod szerént fel Jegyeztetlek annál inkább mivel az oda házasodott Jakab János férfiúnak egy gyermek rész a gazdaságból ajánltatott..." - BALÁZS KOVÁCS 1998, 224. - „Néhai Detsi Szél János javainak öszveírása, minek utána annak felesége Deák Susánna valamely Kis Szél János nevezetű ifjú legényhez olyformán férhez ment hogy a maradott 4 éves János és két éves Ersehet nevű árváknak Attyokról maradott gazdaságába bé házasodott, s mind azokat a nékik ajáltatott részért az árvák felnevelt Korukig, ha valamely véletlen szerentsétlenségőket megnem lepné fent fogja tartani. " - BALÁZS KOVÁCS 1998. 225. - „Néhai Kara Kozma Pál el hunytával, minekutánna két férfi Gyermekei u. m. Pál és Péter maradván árvaságra, Annyok Ifjú Évának Edelényi Josefhez történt férhezmenetele alkalmakor következendő Javai maratlak Öszve írás alá... " - BALÁZS KOVÁCS 1998, 234. TÁRKÁNY SZŰCS 1981, 279. A decsi református házassági anyakönyvben olvashatjuk: 1795. ápr. 13. Özv. Kiss Szél István János vette özv. Szekeres Sárát /apja: Péter/. Ez 4dik felesége. - Decsi református anyakönyvek - A Decsi Református Egyház tulajdonában. 291