Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

Balázs Kovács Sándor: Válás a sárközi paraszti társadalomban

létezik. Meszlényi Artúr a 20. század elején a korabeli etnográfia nyomán elmondja, hogy a házasság tulajdonképpen az anyaági leszármazás apaágira való átváltása, hiszen a gyerek anyjával, az anyai rokonokkal való rokonsága sehol sem kétséges, sem házasságban, a házasság különböző formáiban, de a házasságon kívül sem. „A házasságon kívüli gyermeknek tehát nincs apja és nincsenek apai rokonai. " E mögött persze, a nálunk is hamar elterjedt ősi „matriarchális" őstársadalom elképzelései is meghúzódnak. Az anyaági leszármazás ettől függetlenül mindig is létezett és törvénytelennek tartották, mint a kánonjogi felfogás szerint halálos bűnből származót. A párválasztás annak a stratégiai rendszernek volt kulcsfontosságú eleme, amely a hagyományos világ parasztsága számára számos alapvető dolgot biztosított. Biztosította egyrészt a genealógiai értelemben vett család, a rokoni csoport fennmaradását, sőt esetenként számszerű növekedését. Biztosította másrészt azt, hogy az abban részt vevő családok földbirtokukat, vagyonukat megőrizhessék, esetleg gyarapíthassák és fenntarthassák a gazdaság folyamatos működéséhez szükséges létszámú, illetve megfelelő kor és nemi összetételű munkaszervezetet. Biztosította végül a leszármazottak, a kapcsolatba kerülő családok összeházasodó tagjainak további életét oly módon, hogy vagyoni helyzetüket, közösségen belüli társadalmi pozíciójukat legalábbis megőrizzék, de ha lehet, még javítsák is. Nemcsak erkölcsi értelemben negatív cselekedetek hozhatnak szégyent, de a normáknak való bármilyen meg nem felelés, még akkor is, ha az illető maga egyáltalán nem tehetett róla. Azt mondhatjuk, hogy a másoktól való különbözés volt az, ami szégyennek számított. A szégyen másik nagy területe az volt, ha valaki nem tudta megőrizni, megvédeni azt, ami az övé volt. Ezért számított nagy szégyennek egy férfira nézve, ha felesége megcsalta vagy elhagyta.

5 A legények és lányok avatása a nép társadalmi rendjében e köré csoportosuló szokások és rítusok azt jelezték, hogy e személyek új társadalmi helyzetbe kerültek. A változás azért vált időszerűvé, mert eljárt az idő, biológiai és kulturális értelemben egyaránt megértek. Miután az avatás megtörtént, megengedetté vált számukra minden olyan mozgás, amely részben a társadalomba való formális beilleszkedést, önfenntartásuk önállósodását, részben a párválasztást segítette elő. Az idők során megszerezték azokat a tapasztalatokat, amelyek önálló gazdaság vitelére alkalmassá tették őket, és elérkeztek a nemi érettségnek a családalapításhoz szükséges fokához. Felnőtté váltak. Az avatás vagy bármilyen csökevényes formája azt jelezte, hogy a szűkebb közösség alkalmasnak találta a fiút vagy a lányt a házasodásra, a fiú vagy a lány különböző magatartása, mozgása pedig a családalapítási szándékot kívánta a társadalommal tudatni. Az alkalmassá válás egyúttal kötelességet is jelentett. A házasságkötést ugyanakkor bizonyos közösségekbe való felvétel előfeltételének is tekintették. A nép fontos intézménynek és a legünnepélyesebb családi aktusok egyikének, valamint a felnőtt emberi élet normális társadalmi, kapcsolódási, társulási formájának tartotta, és lenézte azt, aki nem ezt tette, tehát idejében nem házasodott. Az ilyeneket különböző módon igyekeztek is a házasságkötésre rávenni. A házasság szoros kapcsolatban állt, a családalapítás igényével, a házasság családot hozott létre. A családot sokféle feltétel alapozta meg. Egyik ilyen feltétel az érett tudati alap, tehát a tudati felkészültség és alkalmasság, amelyre a koronát éppen az avatás tette fel. Fontos a biológiai alap, tehát a szexuális érettség és képesség, ami a leszármazók vérségi egységét hozza létre. Szükséges az anyagi alap, az ennek megteremtéséhez elengedhetetlen munkakészség, a termelési eszközök és javak, a munkaeszközök megszerzéséhez és használatához nélkülözhetetlen ismeretek, szakértelem. A családhoz termelési és gazdasági egységet kell létrehozni, ami nem is kis feladat. Végül a család társadalmi alapjának formális kötelékét a házasság hozza létre, ez biztosítja a társadalmilag megkövetelt tartósságot, mert a gyermekeknek hosszú időn át védelemre, táplálásra, nevelésre van szükségük. A házasság hűségre, az egymásra való ráutaltság tudatára kötelezi a házasfeleket. Röviden: a házasság társadalmilag elismert célja az utódokról való anyagi és tudati gondoskodás, a szexuális élet normális szervezetének a létrehozása, tehát a családalapítás és a családfenntartás. A házassági formák nemcsak a részt vevő tagok száma, hanem egyéb ismérvek alapján is megkülönböztethetők. Ilyen a letelepedés helye. Nálunk az új házasok leginkább a fiú szüleinél telepedtek meg, ritkábban a leány szüleinél, ezt nevezték vőségnek. A házasság létrehozásához és fenntartásához a férfi és a nő egyetértése, konszenzusa szükséges, tehát a szándékuknak ezekre kell irányulnia. Régen a házasság 4 TÓTH 2000, 87-88. 5 TÓTH 2000, 642. 260