Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 27. (Szekszárd, 2005)

B. Tóth Ágnes: Kora népvándorlás kori sír Aquincumban

különbségek nem a viselet jellegében, hanem a hozzá tartozó tárgyak színvonalában, minőségében (anyagában, méretében, finomságában) mutatkoztak meg. Az elhunyt nőnek az akkori világban elfoglalt helyét díszesebb tárgyai (fibula, övcsat, aranyspirálok) alapján ítélhetjük meg. Úgy tűnik, hogy szabad státusú, jómódú, talán a germán nemesi réteg tagja lehetett, de javaiban távol állt az olyan igazán előkelő, arisztokrata nők gazdagságától, melyet környezetében talán kortársa, az amphitheatrumi lelet egykori tulajdonosa képviselhetett. - Hasonló helyük lehetett egykori közösségükben azoknak a nőknek is, akiknek a sírleleteit fentebb a legtöbbet idéztük, elsősorban a ladendorfi, a weingarteni 241., a hemmingeni 24., a szentes-kökényzugi 29. sír említhetők ezek közül. A temetés időpontjában az észak-pannoniai régió valószínűleg szvéb uralom alatt állhatott, bár nem tudjuk, hogy a harcias, aktív herul királyság fennhatósága meddig terjedt keleti irányban. A kutatás feltételezi, hogy ezidőtájt Észak-Pannonia alaplakossága a szvéb lehetett, de azt is tudjuk, hogy származásuk az 5. század közepe után, a század második felében anyagi kultúrájukban már nem tükröződik, hiszen leleteik tanúsága szerint asszimilálódtak a hun („lovasnomád") és keleti germán dominanciájú környezetükhöz. így fordulhat elő ebben az időszakban, hogy herul (Ladendorf) illetve gepida területen (Szentes-Kökényzug 29.) az óbudaira emlékeztető tárgytípusokkal ellátott, hasonló leletösszetételű sírokra bukkanunk. Az óbudai sírban fekvő nő a kését a combja magasságában, övről csüngő szíjon hordhatta, ennek a viseletnek a legtöbb párhuzamát alamann területen találjuk. Alamannia és a Duna-vidék leletei ebben az időszakban számos rokon vonást mutatnak, mint erre már többen rámutattak. A kutatás nagyobb része a hasonlóságokat a 454 után a Duna-vidékről meginduló, olyan heterogén eredetű népcsoportok mozgásával magyarázza, amelyek a történeti forrásokban „szvéb" néven szerepelnek. Van olyan kutató is, aki szerint ezek a hasonlóságok inkább az egész térségben nagyjából azonos ütemben végbemenő változásokban gyökereznek, melyek az itteni germánok anyagi kultúráját és szokásrendszerét egyaránt érintik, a „javak és az eszmék intenzív cseréje által". Ezek szerint a két terület egymásra hatása állandó és kölcsönös lehetett, a hasonlóságokban pedig a „közös mediterrán gyökerek" is szerepet játszhattak. A jómódú germánok magányosan vagy kisebb sírcsoportokban temetkeztek ezidőtájt a Duna-vidéken. (Az óbudai sír esetében nem tudjuk eldönteni, hogy a nőt valóban magányosan temették-e el, mivel sírjától 15-20 m-re, szintén a csarnokos épületben feltártunk egy másik, valószínűleg bolygatott, keletéit vázat is, amelynek kora leletek hiányában nem volt meghatározható.) A hasonló korú sírok más része pl. alamann területen, vagy a gepidák által lakott Alföldön az akkoriban megkezdett un. soros temetők korai rétegébe tartozik, az ottani temetőket létrehozó közösségek tehát ezután még generációkon keresztül éltek egy helyben. Az Aquincumban elhunyt nő azonban egy olyan kisebb közösség tagja lehetett, amely valószínűleg nem tartózkodott és így nem is temetkezett hosszabb ideig az egykori késő római erőd területén. 98 Lásd MARTIN 1994, 574. 99 PIÉTA 1987, 391-395. 100 Legújabban lásd MARTIN 2002, 219, QUAST 1999., a korábbi irodalommal. 101 TEJRAL 2002, 317-318. 25