Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

N. Horváth Béla: „a bűn az nem lesz könnyebb” – Pszichoanalitikus bűn-képzetek József Attila kései költészetében

A felismerés lényege pedig láthatóan egy kifordított értékszerkezet, amit az „igazság - gazság" rímek különösen „hangsúlyos" pozícióba helyeznek. A rettentő igazság ugyanis maga a felismert bűn, amire utal a valóság lényegiségét objektiváló főnév, de maga a jelző is, ugyanis egyszerre sejteti a felismerés módját (megretten, elrettent) és a felismerő személyre gyakorolt hatását (rettenetes). Az „eredendő" pedig epitheton ornansként hívja a bűn fogalmát, ami azonban itt hiányzik, helyette a gazság áll, mintegy értékítélet. Hogy mi e „gazság" valóság vonatkozása, arra csak utal a vers a „ravatal" és a „feketül" szimbolikájával, s mindenképp a halálra asszociál. Az En úgy hallgattam 1935 novemberében jelent meg, Babitsnak ajánlva: „Babits Mihálynak hódolattal". A vers utalását nemcsak azért lehet Babitscsal kapcsolatba hozni mert egy olyan papírlapra íródott, amelyen Babits Az európai irodalom története című könyvével kapcsolatos feljegyzések találhatók, hanem egy akkor íródott levél is alátámasztja ezt: „Bocsánatát kérem, hogy eddig nem jelentkeztem, de nem is lett volna sok értelme. Az a különös dolog történt velem, hogy a saját szemem láttára átalakulok, s ennek az átalakulásnak a valódiságát még alig tudom megfogni. Így nem is igen írtam, inkább csak a » fogásom « ellenőrzése végett próbálkoztam, mint a gyermek, aki hallgat ugyan a szóra, hogy éget a tüzes kályha, de azért kísérletet tesz, hogy megérintse, megismerje. Ezek a versek is, amelyeket itt küldök, ilyen próbálkozások. Szeretném, ha Önnek tetszenének, de nem vagyok egészen biztos bennük. A hónap végén megyek Pestre és ha nem lenne terhére, felkeresném. Mindenesetre fölhívom telefonon, és akkor az alkalmas időt is megkérdezem. Engedje meg, hogy tisztelettel és szeretettel üdvözöljem. A levél ellenére Szabolcsi Miklós kétségbe vonja, hogy az Én úgy hallgattam kezdetű vers Babitsnak szóló vallomás lenne. Pedig a levélbeni utalás, „a saját szemem láttára átalakulok" analóg a versben megfogalmazott felismeréssel: a bűnök tudatosulásával. Az „átalakulás" ugyanis az a pszichikai (pszichotikus) folyamat, ami az akkor írt versekből világosan kitetszik: az analitikus szimbolizáció és az analízisből feltárulkozó lelki projekció kivetülése, kivetítése. Valószínűleg a nyár folyamán a Gyömrőikezelés szünetelt (a levél dátuma augusztus 18.), ám a költői analízis, és az a neurotikus jellegű kényszeres sorsértelmezés, amit az akkori versek időstruktúrája elárul, tudatosította József Attilában egyrészt az átalakulást, másrészt a felismerést, egy újfajta versvilág megközelíthetőségét. Szemléletes hasonlat ugyanis a kisgyerek példája - /már maga az a tény is árulkodó, hogy ismét a gyermeki cselekedet mint lelki projekciós tárgy jelenik meg/ - , aki tudja, hogy éget a tüzes kályha, de azért vonzza is az újdonság, a megismerés. Az a feltételezés pedig, hogy valószínűleg nem fognak tetszeni Babitsnak a versek, megintcsak a verstartalmakra és az analízisre mint lírai beszédmódra, annak meghökkentő őszinteségére, szokatlanságára vonatkozik. A másik „Babits-vers", a Mint a gyermek. Úgyszólván kínálja magát az értelmezés: az Odipuskomplexus lírai megjelenítése, a freudi szimbolika átesztétizálása. A vers azonban ennél több, valóságos szenvedéstörténet. A „gyermeki bosszú", és a „felgyújtotta az apai házat" egyértelmű utalás az ödipális lázadás analitikus fogalmára és annak tartalmára. Tehát ebben az értelemben vehetjük konkrét történeti utalásnak is, a Babits elleni „irodalmi Odipusz-komplexus" kifejlődésére, a Tárgyi, kritikai tanulmányra. vonatkoztatva. A múltba helyezett cselekmény és a jelen lelki idegensége, sivársága más-más jellegű oppozíció, mint az előbbi versben látható. Ott ugyanis a jelen, az eltelt idő a felismerést hozta el, ebben a műben viszont a tett jóvátehetetlenségének tudatosulását és a bizonyosság hiányát. A Mint a gyermek valóban megrendítő, őszinte vallomás. Nem a tudattalanra, az elfojtásra való utalás, s kicsit színpadias analizálás („felgyújtotta az apai házat") teszi azzá, hanem az elnyújtott hasonlat második felében feltárulkozó én: „oly reménytelenül erőiködök, /hogy könnyeimre: erényre találjak. " A levélben is idézett válság, az én átalakulása és ebből következően egy újfajta lírai közlésmóddal való kísérletezés - erre utal a könny - erény azonosítás. A belső, pszichológiai „valóság" lírai tárgyként való kivetítése és lírai megjelenítése egy újszerű versmodellt, a vallomásosság átpoetizálását eredményezte. A lírai költészetben tisztán érvényesülő beszédmódról írja Bókay Antal: „... a vallomásos költészetben fontos szerepet kap a patológia, hiszen a lélek-patológia az én belső törésvonalai mentén érzékelhetővé teszi annak rejlett érzékelhetetlen szerkezetét, konfliktusait, formáját. A patologikus énrész romboló munkája nélkül ugyanis elfedődnek a szelf belső tagolódásai, eltérő, olykor egymással is ellentétes jelentései, zsákutcái, és a személy (némiképp vagy éppen jelentősen meghamisítva) mint koherens, érző, átélő, egyértelmű (sokszor együgyű) 11 SZIGETI 1988. 12 J. A. LEVELEZÉSE, 1976. 313. 54