Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Csekő Ernő: A fürdőélet intézményesülése Szekszárdon a II. világháborúig
az országos árellenőrzési kormánybiztos körrendelete adta, mely a fürdőárakat a mozi és színházárakkal együtt az 1939. augusztusi árakhoz rögzítette. Áttekintve a három szekszárdi fürdő árait, elmondhatjuk, hogy a szabadtéri fürdés tekintetében a városi strandfürdő volt a legdrágább. Itt ugyanis a kabinhasználathoz kötött belépő ára 90 fillér, a szekrényhasználattal járó 50, míg a ruhafogasos ára 46 fillér volt. Ezzel szemben a kabinos jegy a gőzfürdő nyári uszodájában 30 fillérbe, míg Gauzer csörgetói fürdőjében 40 fillérbe került. Ez utóbbi helyen közös öltözőre szóló jegy is volt, 30 fillérért. Természetesen a csörgetói áraknál útiköltséggel is kalkulálniuk kellett azoknak, akik a buszközlekedést is igénybe vették. Gauzer az ő számukra kombinált jegyet kínált, mely értelemszerűen az útiköltség és a belépő árát is magában foglalta. Ez hétköznaponként 70 fillér, vasárnaponként 1 pengő volt. A városi strandfürdő és a gőzfürdő uszodája esetében gyermek és diákjegy is létezett. Valamivel drágábbak voltak a gőzfürdő gőz- illetve kádfürdőzésre szóló jegyei. A gőzfürdő ára 80 fillér és 1 pengő, a kádfürdőé pedig 1,50 és 1,80 pengő között mozgott. A Strandfürdő Rt. gazdálkodását illetően a II. világháború kitörésével szinte egyidőben, 1939. szeptember 4-én a belügyminisztérium több pontos intézkedéscsomagot írt elő az Rt.-nek, valamint a részvénytársaságban többséggel bíró városnak. A belügyminiszteri rendelet alapjául a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága által végzett vizsgálat szolgált, melynek aktualitását a strandfürdő Rt. és a városi közüzemek közt több éve húzódó, kölcsönös fizetési hátralékok kiegyenlítéséről szóló megegyezés jelentette. Ugyanis a vízmű, a villamosmű illetve a strandfürdő 1932 óta felhalmozódó kölcsönös tartozásait csak 1938-ban rendezték. Amint korábban már említettem, a strandfürdő artézi kútja jelentős részben működött közre a város vízszolgáltatásában, míg a fürdőszezon alatt, kivételes esetekben a városi vízmű segítette ki a strandfürdőt. Egy 1932. évi egyezség szerint ez napi 30 m elejéig ellenszolgáltatás nélkül történt. Az 1938. évi számlarendezés az e mennyiségen felüli napi vízhasználat árának, illetve a strandfürdő Rt. által használt villanyáram árának rendezésén kívül olyan régóta húzódó kontraktusoknak is pontot tett a végére, mint a strandfürdő helyéül szolgáló telek árának Rt. általi ellentételezése. Erre is azért volt ekkor lehetőség, mert a város oldalán oly jelentős tartozás jelentkezett (31559 pengő), amivel szemben a villamosmű és a vízmű által benyújtott 7965 illetve 269 pengőnyi számla, valamint a telek ára (3068 P) mellett a városnak további - köztük több régebb keletű - követelések leírására nyílt módja."' Az Rt. tartozásainak, követeléseinek rendezésével, illetve ingóvagyonleltár készítésével szemben több évig elhúzódott a hivatkozott 1939. évi BM. rendelet 5. pontjának teljesítése, mely a kisebbségi részvényesek részvényeinek megszerzése révén az Rt. feloszlatását, és a strandfürdő városi kezelésbe vételét szorgalmazta. 223 A belügyminisztérium indítványa kedvező fogadtatásra talált a város vezetésénél is, amiben a létesítmény városi tulajdonba kerülése mellett az artézi kút vízszolgáltatásának - a város számára térítésmentessé válása is komoly szerepet játszott. 224 Hogy a kívánt tulajdonváltás mégis miért húzódott el gyakorlatilag hosszú évekig, annak - a háborús évek nehéz viszonyai mellett - elsődleges magyarázata Vendel István magatartásában keresendő. Vendel ugyanis a strandfürdő részvényeseinek érdekeit kiemelten kezelve, minél kedvezőbb részvényvásárlási árat próbált kiharcolni a minisztériumnál. „Szekszárd és Környéke Strandfürdő r.t. részvényeinek legnagyobb részét annakidején áldozatkézségből köztisztviselők, kisiparosok, kiskereskedők jegyezték, akiknek körében elkeseredést váltana ki, ha a jelen, nehezebbé vált helyzetükben nem kapnák meg részvényeikért a megfelelő árat. " - érvelt ekképpen a polgármester egyik 1941-ből származó, miniszterhez címzett felirata, melyben azt az általa kívánatos, részvényenkénti 25 P egységár elfogadását próbálta kieszközölni, melyet a miniszter vagyonfelületi szempontból nem tartott megengedhetőnek. 225 Vendel az Rt. vagyonát terhelő adóságot figyelembe véve szabta meg a 25 P/részvény 219 uo. 220 BM. 35869/1939/IV. sz. rendelete, TMÖL, Alispáni i. 5321/1944. 221 TMÖL, Szekszárd város i., képvt. jkv. 1932/36. kgysz. 222 Az 1937. december 31-ig terjedő elszámolás szerint 31559 pengő ellenében a strandfürdő Rt. 225427 m 3 vizet szolgáltatott a városnak a 30m 3 /nap ingyen juttatott vízmennyiségen túl. Ezáltal a strandfürdő Rt. olyan régóta fennálló tartozásait tudta le a várossal szemben, mint a strand építésekor keletkezett villanyszerelési és vízmű szerelési (346 P ill. 1678 P) költségek, illetve az artézi kút javítási költségei (3708 P). A vízmű tartozásainak leírásába beszámították a végül mégis csak megépült, és strandfürdő tulajdonába ekkor átadott Norton kút árát (1800 P). TMÖL, Szekszárd város L, képvt. jkv. 1938/184. kgysz. 223 A kölcsönös tartozások kiegyenlítéséről ld. Szekszárd m. v. polgm. i. 18620/1939., TMÖL, Alispáni i. 5321/1944. 224 Szekszárd m. v. polgm. i. 18620/1939.,8687/1941. TMÖL, Alispáni i. 5321/1944. 225 145116/1941/IV. BM. i., Szekszárd m. v. polgm. i. 8687/1941. ill. 11589/1941, TMÖL, Alispáni i. 5321/1944. 388
