Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Csekő Ernő: A fürdőélet intézményesülése Szekszárdon a II. világháborúig

hogy a tó eredeti rendeltetésének megőrzése Gauzer fürdő- és víkendtelep építésére vonatkozó ígérete alapján megvalósulni látszott. Sőt, a képviselőtestület 1932. évi eladásról szóló határozata szerint Gauzer a sportegyesület strandfürdőjét is átvette volna, annak építményein változtatást csak a polgármester engedélyével végezhetett volna. Azonban az eladásból nyert közvetlen anyagi haszon mellett - amint az a polgármester érveléséből felsejlik - a város egyik közüzemének, a jéggyárnak üzleti szempontjai is komoly szerepet játszottak. Ugyanis az 1920-as években, javarészben felvett hitelekből épült jéggyár közel sem váltotta be a hozzáfűzött gazdasági reményeket, mivel a lakosság továbbra is az olcsóbb természetes jeget, így pl. Csörgető jegét részesítette előnyben a mesterséges jéggel szemben. így pont a Csörgető tervezett eladásának idején, 1932 nyarán csúcsosodott ki a városvezetésnek a város mészárosaival való konfliktusa, melynek során az utóbbiak működésük összeegyeztetett felfüggesztésével kívántak nyomást gyakorolni a polgármesterre, aki a természetes jégkitermelés szigorú korlátozásával kívánta őket a műjégvásárlásra szorítani. (Ugyanis az életbe lépő - a közegészségügyi szempontokat is szem előtt tartó - szabályrendelet szerint jeget kitermelni csak a Sió kijelölt szakaszáról lehetett, amivel szemben a mészárosok is előszeretettel használták a Holt-Sió, az Itze illetve a Csörgető jegét.) A törvényhatóság 1936-ban már nem méltányolta a fellebbező, jobbára kisgazda képviselők okfejtését. Sőt, amíg 1932-ben a tó eladásáról szóló határozatban kikötésként szerepelt, hogy a vevő gondoskodik a gazdaközönség részére fürdés, vízmerítés és itatás céljaira meghatározott terület kijelöléséről, addig 1936ban erről már nem volt szó. Sőt Vendel István polgármester a képviselőtestületi vitán Föglein János Pollermann felvetésére, hogy a városnak a tó esetleges eladása esetén gondoskodnia kellene a szabadfúrdőzés biztosításáról, lényegében elutasítóan válaszolt: „A város csak addig tartozik szabadfürdőt létesíteni, amíg vize van. Tehát eladás esetén, vagy ha a víz leapad, nem tartozunk szabad fürdőt létesíteni".

213 A képviselőtestület eladást kimondó határozatát ezúttal Makray Ferenc fellebbezte meg. A fellebbezés indokaként most a szavazás körüli anomáliák szerepeltek. Eszerint a határozat kimondásakor a polgármester igen szavazatával együtt volt csak 23-21 arányú többsége az „igennek", míg a következő képviselőtestületi ülésen Makray Ferenc kezdeményezésére történt újraszámláláskor a polgármester voksa nélkül a többség sem volt meg (22-22 szavazat).

214 A lehető legszűkebb, egyúttal vitatott többség ellenére 1936. június 25-én megszületett az adásvételi szerződés a város és Gauzer Ádám között. A tó, illetve azt körülvevő 833 nöl terület 3200 pengő ellenében cserélt gazdát.

215 így az 1936. évi fürdőidényben már Gauzer Ádám neve alatt futott a Csörgetói fürdő, aki fúrdőfelszereléseket is árusító kereskedőként további piacot is remélhetett a fürdő megvételétől. Ugyan az új tulajdonos végzett némi átalakításokat, az általa ígért víkendtelep sem ekkoriban, sem később nem valósult meg. Fürdőviszonyok Szekszárdon a háborús éveket megelőzően Szekszárd az uszoda és strandfürdő megépültével, méreteihez, természeti adottságaihoz képest igen sok lehetőséget biztosított a fürdőzésre, kikapcsolódásra, pihenésre. A városlakók és az ide látogatók 1932-től már három fürdési lehetőség közt választhattak. A természetes körülmények közötti strandolás, fürdőzés, úszás iránti igényt elégítette ki a Tolnavármegyei SE, majd Gauzer Ádám csörgetói strandfürdője. Hasonló igényeket szolgált, azonban már mesterséges (épített) körülmények közt az új strand és uszoda, míg a Hungária Fürdő a 20x10 m-es medencéje mellett gőz- és kádfürdőjével állt a látogatók rendelkezésére. A kiépített fürdőzési lehetőségekkel való ilyen fokú ellátottság a korszakban egy Szekszárd léptékű város esetében meglehetősen ritkának számított. Megyei szinten Szekszárd e választékával egyeduralkodó volt. Erről tanúskodik egy 1932-33-ban folytatott alispáni felmérés, mely a megye fürdőlehetőségeit (gyógyfürdők, fövenypartfürdők, stb.), üdülő- és turistahelyeit vette számba.

216 A belügyminisztériumnak 212 Tolnamegyei Újság 1932. július 6. 1-3.; SOLYMÁR (1996), 127. 213 TMÖL, Szekszárd város i., képvt. jkv. 1936/94. kgysz. 214 Az újraszámolási vitában különösen felértékelődött Hauszknecht István Deli személye. Ugyanis Makray által neki tulajdonított „nem" szavazat révén a „nemek" kerültek volna többségbe. TMÖL, Szekszárd város i., képvt. jkv. 1936/103. kgysz.; 494. kisgy./10327/1936. sz. határozat, TMÖL, Alispáni i. 6633/1937. 215 A város eladósodását jelzi, hogy a telekkönyvi átírásához a Speyer cég képviselőjeként a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak is hozzá kellett járulnia. TMÖL, Alispáni i. 6633/1937. „ Tolna vármegye székhelye, bár gyógyforrásokkal nem bír, és bár nem fekszik folyóvíz közelében, nyaralásra és fürdőzésre 385