Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Csekő Ernő: A fürdőélet intézményesülése Szekszárdon a II. világháborúig

mögött egyértelműen a vendégek elégedetlensége, esetleg más is szerepet játszott, nem tudjuk, mindenesetre 1884-től a vendéglőt Tóth Gyula, a nagyvendéglő bérlője vezette, míg a város és a fürdő közötti közlekedést 1885-től Mazolán, Czéh és Gyimóthy kocsisok vitték.

78 Mint a korban minden fürdő esetében, a csörgetói fürdő kapcsán is alapvető fontosságú volt a megközelíthetőség, a közlekedés minősége. A városoktól általában messze eső gyógyfürdőhelyek fejlődése esetében sokszor ez a kérdés a fürdő, fürdőhely adottságainál, színvonalánál nagyobb súllyal esett latba.

79 De közismert, hogy a Balaton déli partja, és különösen Siófok akkor indult ugrásszerű - Füredet is leköröző - fellendülésnek, mikor kiépült a Balatont a fővárossal összekötő vasútvonal. Dehogy a megbízható, menetrendszerű és jó közlekedés relatíve kis távon belül is mennyire fontos tényező volt, jelzi, hogy a Sopron szomszédságában található Balfon is akkor emelkedett meredeken a soproniak látogatókedve, miután a vasút kiépült a város és Balf között. Mint arról már korábban is szó volt, Szekszárd esetében a fürdőzni vágyóknak a várostól 3-3,5 km távolságra eső Csörgetóra történő szállításának lebonyolítására szerződtetett négy társaskocsi az 1882-es és 1883-as évadban - a szezont megelőző újságbeszámolók szerint - reggeli 4, majd 5 órától éjjeli 11 óráig félóránként közlekedett, utasait a város központjában álló Ettl-háznál vette fel. Az első időkben nem is az indított társaskocsik sűrűségét érte a kritika, hanem, mint a fejezet elején szereplő idézetben, az utazás körülményeit, és különösen az út minőségét. A helyi újság 1883. júniusában a nagyközség elöljáróságának figyelmébe ajánlotta a tóhoz vezető utat, annak rossz állapota miatt. Három évvel később ugyanezen lap felvetette a keselyűsi gőzhajóállomásig kiépítendő lóvasút ötletét, mely egy rövid kiágazással a fürdőt is érinthette volna.

8 Ez utóbbi megvalósítása akkor, amint később sem volt aktuális a városban. Ettl József pedig nemhogy lóvasút építését, de gőzhajóállomás felé vezető útról kiágazó 0,5-1 km-es szakasz kikövezését se vállal(hat)ta magára. (Egyébként a fürdővel kapcsolatos beruházásáról a tó bérléséről, a fürdőház, vendéglő építésének, berendezésének anyagi hátteréről, és a parkosítás költségeiről - sajnos nincsenek adataink.) Mint írtuk, Ettl Józsefnek az út minőségével szemben a kocsik színvonalán azonban módja volt változtatni. Az 1885. évi szezont megelőző új társaskocsik szerződtetése a fürdőre kívánkozó közönség utazási körülményeinek javulása szempontjából komoly előrelépéssel járt; a kocsik elég tiszták, a lovak jól tápláltak voltak. „Ideje is volt annak az állatkínzásnak véget vetni, mely korábban ezen fuvarozásnál napirenden volt." - írta ezzel kapcsolatban a helyi lap. Azonban 1886-ban olyan jellegű kritikák is felmerültek a társaskocsikkal kapcsolatban, amelyek korábban nem. A Tolnamegyei Közlöny a kedvezőtlen időjárás mellett a kocsik nem rendszeres időközönkénti indítását, más esetben számuk elégtelen voltát említi annak okaként, hogy a fürdő látogatottsága hanyatlott.

85 Egy, a központi (szekszárdi) főszolgabírónál tett panasz apropóján - mely már az eddig ismertetett problémákat fogalmazta meg: a fiákerek nem állnak ki rendes időben, kellő számban, piszkosak és a lovak sem megfelelőek - fennmaradt a fürdőtulajdonos Grósz Ferenc és ifj. Grósz János „nagyfuvarosokkal", 1890. május 20-án kötött szerződése. Eszerint a kezdetekhez képest rövidebb ideig (reggel 6 órától este fél 10-ig), és ritkábban (óránként), valamint egy kicsit több pénzért közlekedtek a kocsik (oda-vissza 20 krajcárért). A panaszban kifogás tárgyává tett kérdéseket uszoda kosarát is magasabbra emeltette. Ettl igyekezetét egyértelműen pozitív színben tünteti fel a tolnai Dunafürdővel kapcsolatban ezidőtájt - jelesül 1884-ben - konstatált hiányosságok. A fürdőkabinok rozzant állapota, azokból kiálló szögek, illetve a fürdővendégek egyéb kényelmetlenségei a csörgetói fürdő mögé sorolták ekkor a tolnai fürdőt. Tolnamegyei Közlöny 1883. április 29. 3.; Szekszárd Vidéke 1884. július 31. melléklet 3. , augusztus 7. melléklet 3. Tóth Gyula csak egy évig volt a vendéglő bérlője, 1885-től azt újra Pernitz József vezette, akinek 1883. évi távozásában az is szerepet játszhatott, hogy az év végén a Garay téri Ferdinánd-házban saját vendéglőt nyitott. Tolnamegyei Közlöny 1883. október 7. 3., 1884. január 20. 3., 1885. május 31. 3. KOSA 1999, 92-100.; A jó közlekedés fontosságát a sóskúti fürdő példája is szemlélteti, amely dualizmuskori hanyatlásának egyik fő oka a rossz elérhetőség volt. BAJZIK 1999b, 619-621. 0 HÁRS 1966, 307.; GÜNTNER 1998, 242-243. 1 Tolnamegyei Közlöny 1882. május 28. 3., június 4. 3., július 2. 3., 1883. május 6. 3. 2 Tolnamegyei Közlöny 1883. június 3. 3. 3 Tolnamegyei Közlöny 1886. július 4. 3. Tolnamegyei Közlöny 1885. május 31. 3.; De kifogás érte a kocsisok némely gyakorlatát, így megvesztethetőségüket is. A helyi lap azon esethez, midőn két utas a kocsi hátsó ülésén akart helyet foglalni, de visszautasítatott, a következő kommentárt fűzte: „Társas kocsinál azt hisszük az az első, ki előbb jön; tehát elsőbbségi jogot osztogatni, - ha mindjárt egy pár pohár borért is,— senkinek nem lehet!". Tolnamegyei Közlöny 1886. május 30. 3. Tolnamegyei Közlöny 1886. július 4. 3. 364