Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

V. Kápolnás Mária: Károk és haszonvételek. Érvek, ellenérvek és az ármentesítés valósága Bátán a 18–19. században

,, Azonban mivel ugyanis a víz által való elrombolásnak kitétetett része városunk egyébként is oly sűrűen öszve építve vagyon, hogy előbb utóbb minden esetre elrontandó házak legkisebb tűzi veszedelem által végképpen hamuvá és semmivé leendnek, méltóztasson tekintetes nemes vármegye azt meghatározni, hogy arra a helyre, nevezetesen Szilas és Vakszer völgyébe, mely már földmérőt mód fel nézéssé, és a kiszállás már javallatba vagyon, a veszedelemben helyheztetett része a lakosoknak mentül előbb ki hallani tartozzon, és mivel mi ügyészi pártfogást kérünk (saját magukat védik a lakók, de más munkákra addig nem lehet őket kirendelni). 1830. április 26. Kapuvári János főszolgabíró, Podolay János földmérő' A bátai átmetszések helyzetéről 1832-ben Beszédes József számolt be az alispánnak.

43 „A hátai dunai szigeti átmetszésben a víz már annyira megerősödött, hogy az országos hajózás az útját legkisebb vízzel is abban folytathatja, de mivel a kis révház körül nagy erdő volt, melynek tuskói a földben maradtak, ezeket a víz ereje elsodorta, ezért az átmetszés torkában sok a hajótörés. Néhány hete egy nagy zabos hajó elsüllyedt, ezért kéri, hogy tíz öl szélességben egyik-egyik felül a tuskókat kiirtanák gyökerestől a kis révház körül kétszáz öl hosszúságban. Ezáltal a vízerő könnyebben dolgozik az átmetszésben. A bedőlt tuskókat már kiszedték, tehát a jövendő veszedelmet kell elhárítani. " Tehát a szigeti csatorna egy évtizeddel az átvágás után országos hajózó útként szolgált, a közlekedés mégsem volt veszélytelen a nem mindig gondosan végrehajtott munka miatt: víz kimosta tuskók baleseteket okoztak, amiket el kellett távolítani, hogy ne jelentsenek veszélyt a hajózók számára és tovább szélesedjen a vízíút. A munka azonban ezzel még nem fejeződött be. A királyi biztos és az érintett vármegyék 1833-ban megállapították, hogy az átmetszés még mindig nem tökéletes, mert a víz java része még mindig Báta felé rohan. Pest megye küldöttei úgy gondolták, hogy a rájuk eső részt elvégezték, a többi feladat országos érdek. A porbolyi metszésbe való vízbevezetést és a szeremlei beszakadások kijavítását azonban még elvállalták. Bács megye sem mutatkozott hajlandónak semmiféle további kiadásra, mert a töltések fenntartása éppen elég költséget jelentett. Baranya megye sérelmezte, hogy mióta a bátai átmetszésekből kiömlő víz eliszapolta a baracskai ágat, szárazabb időben kocsival lehet átmenni a szekcsői szigetre, s a mohácsi ágon lerohanó víz elöntötte a mohácsi, szekcsői, sárréti határokat, ezért a Kis Pandúr szigeti átmetszés újbóli kiásása ellen tiltakoztak. Ezt a kalocsai uradalom csak Szeremle megmentése miatt támogatta. Tolna megye országos erőből remélte a szükséges munkák megvalósítását, azonban csalatkozniuk kellett: a helytartótanács Báta és Szeremle megóvására az azonnali ásást elrendelte úgy, hogy a napszámosokat a megyék állítsák ki fizetés nélkül.

45 Az Al-Duna szabályozásával megbízott Vásárhelyi Pál 1837-ben bejárta a dunai átmetszéseket, s megállapította, hogy Báta és Szeremle körül az átmetszés felső része Pörbölynél szép és sikeres, évenként erősödik. A Pandúr szigetnél többször kiásták a csatornát, de nem jó az elképzelés, mert csekély kanyart akartak kiegyenesíteni, a víz a régi mederben maradt. Véleménye szerint nem is kell erőltetni a dolgot, mert akkor a víz visszanyomódik a pörbölyi csatornába, azt holtággá változtatja, s a Duna ereje a szeremlei ágba nyomul. A gyűrűsháji és bátai átmetszést jónak találta, a víz már az új mederben folyt. Legfontosabbnak a rezéti átmetszés megvalósítását tartotta, mert a régiek nem igényelnek további javításokat.

46 1839-ben Beszédes József további 11 kanyar átvágását valósította meg Paks és Bogyiszló között, ezzel 96 km-rel rövidítette meg a folyót. A töltések, sarkantyúk javítása, karbantartása állandó munkát és költséget jelentett a megye és az érintett települések számára. A Duna 1844-ben Bátánál ismét kiáradt, állandó rettegésben tartva a település lakóit, akik sarkantyúk építésével, a töltések erősítésével védekeztek az ár ellen, s újabb védművek építését sürgették. „ Tekintetes Nemes Vármegye! A Bátai határon keresztül folyó Dunának azon ága,amelly városunk alá kanyarulvaán - több utzákat magával elsodrott - egy egész sor házat újra vég elpusztítással fenyegetvén, -jövendő hajlék felett méltán aggódó több szegény adózok házait, - ugy későbben a katholikus Templomot - bizonyossan bekövetkezendő vég elpusztulástol, egyedül csak czélirányos helyekre minél előbb építendő sarkantyúk felállítása és az elpusztultak kiigazítása által lehet megmenteni, mi - hogy annál bizonyosabban eszközöltessék, mély alázattal esedezünk a Tettes Nemes Vármegye kegyes szine előtt, hogy egy kiküldendő Tettes Választmány Közgy. 4:82/1830. Közgy. 4:127/1832. Beszédes József levele az alispánhoz. 1832. szeptember 11. TMK Közgy.i.4:127/1832. Beszédes József levele az alispánnak. TML Közgy. i.708/1833. TMLKözgy.i.750/1837. 337