Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Balázs Kovács Sándor: Az idősek helyzete a sárközi nagycsaládban a 19–20. században

Társadalmi tényezők A családon belül minden családtagnak meghatározott helye volt, amely jogokat és kötelességeket jelentett számára. A családi hierarchia élén a gazda állt. Legfontosabb tevékenysége, a gazdaság irányítása a család szempontjából létfontosságú volt. Figyelme kiterjedt az unokák nevelésére is, akiknek igyekezett átadni tapasztalatait, megismertetni velük az erkölcsi normákat. Ezenkívül képviselte a családot a faluközösség előtt. Minden területen ő volt az irányadó, akihez mindenkinek alkalmazkodnia kellett a családban. Jelentőségéből a 19-20. század fordulóján - sárközi viszonylatban - kicsit vesztett a gazdaasszony javára. Ez a családi élet két területén nyilvánult meg: a gazdálkodás mindennapos rendjében és a házassági kapcsolatok irányításában. Az általuk irányított és vezetett háznép, melynek tagjait rokoni szálak fűzték egymástól, különféle társas összejöveteleken és kalákákon való részvétellel ápolta kapcsolatait a tágabb, a rokonok és szomszédok közösségével. A társadalomtörténészek a szociológusokkal együtt hosszú ideig úgy tekintettek az előző évszázadokra, mint az „öregek aranykorára". Ok voltak azok, akik a javakat birtokolták, a hatalmat gyakorolták, a család, a helyi társadalom túléléséhez szükséges stratégiai tudással, technikai ismeretekkel rendelkeztek. így a társadalmon belül az idős emberek - különösen az idős férfiak - bírtak a legnagyobb presztízzsel. Az idős ember volt a nagycsalád feje, kiváltságos helyzetének alapja a családi vagyon egyeduralmában rejlett. A jó gazdának tekintélyén túlmenően jelentős gazdasági tapasztalatokkal is kellett rendelkeznie, és szükséges volt, hogy képessége legyen az egész gazdaság kézben tartásához, az abban folyó munka kellő megszervezéséhez is. A gazda tekintélyét viselkedése, magatartása is alátámasztotta. Mint a család feje, a közügyekben is ő járt el. A falu társadalma előtt ő képviselte a családot. „Az öregek magukat tartották vezérnek - a tulajdonképpeni gazdálkodó a fenti háztartásban a nagyapa volt, ki 60 létére sem adhatott kölcsön egy lovat sem a szomszédoknak anélkül, hogy az öreget meg ne kérdezték volna. Menyét nem ütheti meg, a fiát felnőtt korában is megüti. Megütheti a vöt is, de az már nem szép. "

34 A nagycsaládot irányító legidősebb férfinak, a gazdának fegyelmezési joga volt. Ezt így örökítette meg egy őcsényi jegyzőkönyvi részlet: „Bálint Ádám ártatlannak ítéltetett, mind az által meg mondatott, hogy ha fenyíti a menyit vigyázzon a fenyíték határon túl ne menjen, a menye pedig szóval keményen megintetett és dorgáltatott férje és ipa eránt tartozó tiszteletre és engedelmességre. " Annál is inkább - folytatódik az indoklás - mert köztudott, hogy a menyecske „ dologtalan, heverő, a mellett prédáló, sőt ollyan, aki tsak tsekély pirongatásra is már hat ízben hagyta el a férjét." Egy másik feljegyzés megfogalmazása szerint „az atyai vessző és intés kezekből ki nem vétetik"?

5 Kozma István - saját véleménye szerint jogosan verte meg menyét, „mert az engedelmességet nem csak nőm, mint házi gazdasszonynak -hanem nekem mint a családfőnek és a ház kormányzójának is annyira megtagadta, hogy vele már sem szép szóval, sem keményebb szóbeli feddéssel nem boldogulhattunk, - kénye kedve szerint arra ment amerre neki tetszett, csak azt tette meg, amit ő akart, annak pedig amit mi a ház rendszabásai szerént kiszabtunk, ellent mondott. "

36 A családfőségtől való visszavonulás azonban Észak- és Nyugat-Európával ellentétben a Sárközben nem feltétlenül jelentette a háztartásból való kiszakadást, hanem az esetek többségében csak a háztartáson belüli egyszerű szerep és státuszcserével járt - a házas fiúból háztartásfő, a szülőből, a volt gazdából és feleségéből együtt élő rokon család „kiterjesztés" lett. A „levetkőzésnek" a legelterjedtebb formája, amikor az apa mindent lead, kivéve a szőlőt és a lakóházat, és a vagyon után mérnek neki, tehát tartást kap.

37 A 19. század végétől a nagyobb vagyonú parasztgazdák sokszor munkaképességük teljében is kijussolták vagyonukat, hogy maguk csak pihenjenek, elvben irányítsanak, vagy politizáljanak, szórakozzanak, és fiaik dolgozzanak rájuk is. A megosztás rendszerint olyan elgondolással történt, hogy a vagyon hasznából a szülők is megélhetést nyerjenek. A magukról való gondoskodásnak különböző formáit választhatták: az egyik fiuknak többet adtak, és akkor őt terhelte a szülőtartás kötelezettsége, vagy valamennyi gyermek természetben fizetett a szülők, vagy szülő eltartására. A gyermekek hálátlansága sok elrettentő példát szolgáltatott, a tanácsülési végzések sorozatban hozzák a szülők panaszait , ezért a 19-20. század fordulója FÉL 1951, BALÁZS KOVÁCS 1996, 307. TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírájának iratai 648/1871. FÉL 1951. „Mivel Danka Péter Testvérem engemet az. Édes Anyám halála után ugyanis már megboldogult Édes Atyámmal együtt, mindjárt 310