Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)

Balázs Kovács Sándor: Az idősek helyzete a sárközi nagycsaládban a 19–20. században

45 százalékot - tették ki a 15 év alatti korcsoportok, míg a 60 év felettiek általában nem haladták meg az 5 százalékot sem, vagyis csak kb. minden huszadik ember tartozott az idős korúak csoportjába. Ami pedig a nemek közötti eltéréseket illeti, az lényegesen kisebb, mint manapság - a két nem felnőtt korosztályainak tovább élési esélyeiben akkoriban még nem voltak meg a jelenleg tapasztalható, a nők javára megmutatkozó feltűnő különbségek. Ez a korszerkezet jelenleg pontosan meg nem határozható időszakban, de valamikor a 19. század első felében lassan változásnak indult. Andorka Rudolf konkrétan ki tudta mutatni több dunántúli településen a születéskorlátozás megindulását a 18. század végére vonatkozóan, és saját számításaink is erre a korai születéskorlátozási gyakorlatra látszanak utalni a szűk határok között maradt, török háborúkat átélt magyar települések népessége esetében.

10 A születéskorlátozás fokozatos terjedése már egy-két generációnyi időszakon belül is a csecsemők és gyermekkornak arányának csökkenéséhez vezetett, ez viszont fokozatosan megváltoztatta az össznépesség korszerkezetének belső arányait. Először megnőtt a felnőttek részaránya, majd a 19. század végén a népesség egész generációs szerkezete átalakult. Majdnem párhuzamosan a születések számának már országos mértékben megmutatkozó csökkenésével javulni kezdtek Magyarország halandósági viszonyai is, ami a 19. század utolsó harmadától a 60 év feletti népesség számának és arányának rendkívül gyors növekedését eredményezte. Míg a 15 év alatti gyermekek száma a 17. század végén még nyolc-kilencszerese volt a 60 év feletti népességének, addig ez az arány 1900-ban már csak négy-ötszörös, az 1940-es években pedig mindössze kétszeres. Ha lassabb ütemben is, de a korszerkezet átalakulása a 15-29 éves fiatalok felnőttekhez viszonyított arányát is rontotta - míg a 18. században a felnőtteken belül ez a korcsoport kb. 40 százalékot képviselt, addig a 20. század közepére mindössze harmadát tette ki a felnőtt népességnek. A közel kétszáz éves török háborúk és hódoltság nagy népességveszteséget okoztak, főleg Magyarország középső és déli részein. A 18. század Rákóczi szabadságharcot követő évtizedeiben a viszonylag békés viszonyok és a pestis fokozatos visszaszorulása (az utolsó nagy pestisjárvány 1738-174l-ben volt) elősegítette a gyors népességnövekedést. A népességszám 1787 és 1870 között megkétszereződött. A 18. század végétől a 19. század végéig terjedő időszakról az egyházi anyakönyveken alapuló vizsgálatok alapján vannak adataink a halandósági és termékenységi mutatók alakulásáról. Az egyházi anyakönyvek nagyobb mintájának 1821 és 1830 közötti bejegyzései alapján a 30 éves életkorban várható átlagos további élettartamot, és a megszületett csecsemők közül a 60. születésnapot megélők arányát lehetett meghatározni. Eszerint a 30 évesek átlagosan további 31-32 életévre számíthattak és a megszületett csecsemők kevesebb mint egynegyede élte meg 60. születésnapját. Figyelmet érdemel, hogy a férfiak halandósága országosan valamivel kedvezőbb, mint a nőké. Különösen a falvakban magasabb a nők halandósága a férfiakénál, míg a szabad királyi városokban a nők halandósága kedvezőbben alakult a férfiakénál. Családrekonstitúciós vizsgálatokból a 30 éves életkorukban a házas férfiak és nők továbbélési rendjét lehetett megállapítani. 10 ANDORKA - BALÁZS KOVÁCS 1984, 177-241.; BALÁZS KOVÁCS 1995, 17.; BALÁZS KOVÁCS -GUTÁI 2002, 311-312. 1 ' FARAGÓ 2000, 398-399. 12 A családrekonstitúció módszerét egyrészt Louis Henry francia demográfus, másrészt a magyarul is megjelent Népesedés és történelem című munka (Budapest, 1973.) szerzője E. A. Wrigley angol történész dolgozta ki. Európa és Észak-Amerika számos országában alkalmazták a módszert már az 1970-es években. Különösen sok település családrekonstitúcióját végezték el Franciaországban, ahol legújabban egy szisztematikus mintát is választottak a régi anyakönyvekből, és azoknak feldolgozása alapján kívánják megismerni Franciaország demográfiai történetét a 17. század második fele óta, különös tekintettel a születésszám csökkenésének kezdetére. A családrekonstitúció első lépése az anyakönyv kiválasztása. Legjobban a legteljesebb, legrészletesebb anyakönyvekkel lehet dolgozni. A munka első lépése: cédulákra kell kiírni minden egyes anyakönyvi bejegyzést, lehetőleg minden adatot. Ezután következik a nem név szerinti feldolgozás. Megállapítjuk hányan kötöttek házasságot, születtek és haltak meg évenként, milyen családi állapotúak (nőtlenek, ill. hajadonok, özvegyek) voltak, hova valók és hány évesek voltak a házasulok, milyen volt a nemek aránya az újszülöttek között, mennyi volt az ikerszülés, a házasságon kívüli születés, mennyi idős korukban és milyen okból haltak meg a férfiak és nők. Érdekes lehet a házasságkötések, születések és halálozások havi ingadozása is. A családrekonstitúció módszerének éppen az a lényege, hogy lehetővé teszi egészen finom demográfiai arányszámok kiszámítását, különösen a születések vonatkozásában. Alapja a név szerinti feldolgozás, vagyis az anyakönyvi bejegyzéseknek a családi és személynevek alapján végzett csoportosítása. Az egy családra vonatkozó adatoknak: az apa és anya házasságkötésének időpontja, az anya születésének, gyermekeik születésének és a házasság megszűnésének időpontja. Célszerű a rendelkezésre álló további adatokat - a nagyszülők nevét, a gyermekek házasságkötését és halálát stb. - is feltüntetni. A családlapon meghatározzuk, hogy a gyermekek az anya hány éves korában születtek, és hány hónap telt el a házasságkötés és az első. valamint az azt követő szülések között. - ANDORKA 1975, 45-53. ; ANDORKA 1988, 300