Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
Gál Erika: Murga – Schanz 13. századi földvár állatcsontleletei
leleteit tudtam összehasonlítási alapul venni. A Murgán talált lelet csontméretei nagyon kis termetű macskákra utalnak. A macskák különösen a késő középkortól kezdődően elterjedtek, előtte leginkább a kolostorokban, várakban és városok környékén találhatóak meg, ahol kedvtelésből vagy az egerek pusztításának céljából tartották. A korabeli példányok kis méretű, primitív megjelenésű példányok voltak, az esztétikai szempontok szerint kiválogatott fajták az újkorban jelennek meg. Házilúd - Anser cf. domesticus (Linné, 1758) A négy darab lúdcsont egyetlen példánytól származhat. Az épen megmarad carpometacarpus (módosult kéztő- és kézközépcsont) sértetlen szárnyvégre utal. Mivel ez a testrész alig tartalmaz húst, elképzelhető, hogy nem ételmaradékként került a konyhahulladékba, hanem a nagyobbacska szárnyvéget a háztartásban használták és például elnyűtt tollseprüként dobták ki. A csont méreteit a 3. táblázat tartalmazza. Házityúk - Gallus domesticus (Linné, 1758) A legnépszerűbb és legkönnyebben tartható baromfihoz 25 db. vázrész tartozik és legkevesebb négy egyedtől származik, amelyek közül kettő tojó és kettő kakas. A nemek megkülönböztetése a tarsometatarsuson (módosult lábtő- és lábközépcsont) található sarkantyú megléte vagy hiánya alapján történik. A kappanokra csökevényes sárkányú és a két nem méretei közé eső terjedelem jellemző. Érdekesség, hogy a csontanyagban két különböző méretű kakast találtunk, ami egyrészt bizonyítja a csontméretek alapján történő nemek elkülönítésének hibalehetőségét, másrészt különböző fajták jelenlétét bizonyítja. Ezt a megfigyelést erősíti a tojók méretbeli változatossága is (4. táblázat). Őz- Capreolus capreolus (Linné, 1758) Az egyetlen húshasznú emlős vadállatot az őz képviseli Murga földvár anyagában, ami alkalomszerű vadászatra utal. E tevékenység űzése a középkorban már korlátozott jobbára főúri kiváltság volt. A három jó megtartású lapockatöredék epifízisei hasznos csonttani méretadatokat szolgáltattak (3. táblázat). Az egyik töredéken égésnyom látható. Róka - Vulpes vulpes (Linné, 1758) A rókának egy kifejlett egyedhez tartozó combcsont disztális töredékét találtuk meg. A dúvadként elejtett vadállatot biztosan nem fogyasztották, maradványa minden bizonnyal másodlagos módon keveredett a zömében ételhulladékot tartalmazó árkokba. Ponty - Cyprinus carpio (Linné, 1758) A murgai csontanyag egyetlen halcsontja ponty supracleithrale töredék. A ponty édesvízi hal, brakkvizekben a kifejlett példányok csupán 12%o sótartalmat képesek elviselni. A melegvizű, iszapos tavakat vagy lassú folyású folyóvizeket kedveli. A víz oxigéntartalmával kapcsolatos igénye szerény, mert az oxigént különösen hatékonyan hasznosítja. „Pipálással" a levegőből, sőt a bőrén keresztül is képes lélegezni. A ponty ízletes húsa miatt mindig közkedvelt eledel volt, különösen a böjti időszakokban. 11 BÖKÖNYI 1984, 202. 12 BÖKÖNYI 1974,312. 13 BÖKÖNYI 1984, 93-94. 247
