Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 26. (Szekszárd, 2004)
K. Zoffmann Zsuzsanna: A Lengyeli kultúra Mórágy B. 1. temetkezési csoportjának embertani ismertetése
logikusnak, hogy az csupán a férfi (és csecsemő) sírokat semmisítette volna meg, a nőtöbblet okának tehát ezt sem lehet tekinteni. 3. A problémával kapcsolatban ismét gondolni kell a temető teljes feltártságára is, ami, ha feltételezzük is, hogy az összefüggő feltárási szelvény belsejéből valamennyi sír ismertté vált is, a szelvényhatárokon túli esetleges sírokra vonatkozóan nem állítható teljes bizonyossággal. Ugyanakkor, a feltárt területen nem figyelhető meg külön-külön férfi, illetve női temetkezési csoport, a két nem sírjai vegyesen fordulnak elő, és külön, feltáratlanul maradt férfi sírcsoport a kultúra más lelőhelyén sem fordult elő. 4. A nötöbblettel kapcsolatban általában a férfiaknak lakóhelyüktől távol bekövetkezett halálára, eltemetésére szoktak gondolni" , s ezt ugyancsak általánosan a népek/népcsoportok közötti csatározásokkal, háborúkkal szokták kapcsolatba hozni. Ilyenekről azonban az adott térségben, a neolitikum e periódusában nincsenek régészeti adatok . 5. A férfiak temetőbeli csekély számának magyarázata temetkezési szokásokban is kereshető, melyek során bizonyos szempontok szerint kiválasztott férfiak nem a közösség temetőjébe kerültek volna eltemetésre. Habár erre vonatkozóan semmiféle bizonyíték nincs, az tény, hogy a Lengyeli kultúra népességének körében a koponyakultusz általánosan elterjedt voir . A mórágyi temetőből azonban nem férfi koponyák, hanem férfi sírok hiányzanak. 6. A jelenség magyarázatául végső soron a többnejűséget is meg lehet említeni, amire néprajzi példák mindenképpen fellelhetők, őskori temetők, őskori embertani sorozatok esetében azonban ezt a feltevést, az antropológia módszerével, sem megcáfolni, sem bizonyítani nem lehet. II. 5. Öröklődő jellegek Egy-egy sorozaton belül a csontvázakon megfigyelhető öröklődő epigenetikai jellegek hozzásegíthetnek az eltemetettek esetleges vérségi kapcsolatainak kiderítéséhez, figyelembe véve a régészetileg megállapított temetőbeli belső kronológiai viszonyokat, és természetesen párhuzamba állítva az eredményeket a serológiai vizsgálatok eredményeivel. A mórágyi sorozat epinegetikai jellegeinek vizsgálata Szalay F. (Pécs, Orvostudományi Egyetem) által elvégzendő külön analízis tárgyát képezi majd, így most az alábbiakban csak, kizárólag a felnőtt koponyákon leggyakrabban előforduló, legmarkánsabb öröklődő jellegek felsorolása szerepel (6a táblázat). Torus frontalis: A megfigyelésre alkalmas 41 esetből csupán 4 alkalommal volt észlelhető (9,8 %), három férfi és egy nő koponyáján. A németországi neolitikus Vonaldíszes kerámia populációjának körében tapasztalt előfordulási arány (6b táblázat) ugyancsak azt jelzi, hogy e torus gyakoribb a férfiaknál (32 %) és ritkább a nőknél (17 %) 28 . Sutura metopica: A jelleg Mórágyon meglehetősen ritkán, 41 esetből csupán 5 alkalommal fordul elő (12,2 %). Az irodalomból ismert adatok alapján előfordulása az őskor szakaszaiban 0,0 és 30 % között mozog (6b táblázat). Kárpát-medencén belül a gomolavai és a tiszavalki sorozatok esetében egyetlenegyszer sem jelentkezett, az alföldi összevont neolitikus, illetve rézkori valamint bronzkori sorozatok viszont aránylag magas előfordulási százalékot jeleznek, s a mórágyi érték valahol e két szélső határ között mozog. Os epiptericum: A megfigyelésre alkalmas koponyák közül ez a jelleg 19-ből 8 esetben fordult elő, ami 42,1 %, azaz igen magas előfordulási arányt jelent. Az őskori koponyákra általánosan jellemző nagyfokú fragmentáltság, valamint a koponyavarratok elcsontosodása miatt a jelleg megfigyelése gyakran nehézségekbe ütközik, s így Mórágy esetében is kérdéses marad, hogy a temető töredékes koponyákkal bíró középső és északi részén is olyan gyakori lehetett-e eredetileg, mint a déli sírok esetében, ahol 9 közül 6 eltemetett esetében is észlelhető volt. Ossiculum fonticuü minoris: A szabályos inkacsonttól főként nagysága által megkülönböztetendő jelleg a mórágyi temető sorozatában feltűnően gyakori. A megfigyelésre alkalmas, összesen 40 eset közül 11 pl. ACSÁDI - NEMESKÉRI 1970. A Lengyeli kultúra azóta feltárt tömegsírja Esztergályhorváti lelőhelyről, melyből csak férfiak osteológiai maradványai kerültek elő, a kérdést más megvilágításba helyezi (ZOFFMANN közületien - Barna J. régészeti monográfiájának appendixeként 1999-ben elkészült és leadott, közlésre váró kiadatlan kézirat). ZALAI-GAÁL 1984. BACH 1978. BACH 1978. 140
