Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Balázs Kovács Sándor: Vők a sárközi nagycsaládban

Balázs Kovács Sándor Vők a sárközi nagycsaládban A család azoknak az embereknek társadalmilag elismert csoportja, akiknek egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági kapcsolaton alapszik. Kisebb egysége a rokonságnak, amely több családot foglal magában. Általában családon két generáció, szülök és nem házas gyermekek együtt élő csoportját 1 értjük, a szakirodalomban ezt kiscsaládként jelölik. A paraszti szóhasználatban a családtagok, ill. az együtt élő generáció száma nem meghatározója a család fogalmának, családnak mondják a 28-30 tagot számláló, négy generációt is magában foglaló, együtt élő ún. nagycsaládot, csakúgy, mint az egygyerekes házaspárokat. A család tipizálásánál az egyik kiindulási alapot az egyén családhoz fűződő kapcsolatai jelentik. A család ebből a szempontból változó egység, keletkezik és sokszor viszonylag rövid idő alatt meg is szűnik, így az emberek többsége élete során több családdal is kapcsolatba kerül. Ennek alapján megkülönböztetünk származási családot, az egyén és házastársa által létrehozott prokreációs (nemző) családot, és esetenként az egyén életében jelentős szerepet játszó házasságkötéssel szerzett családot. A hagyományos világban nagy szerepe van a származási családnak, mely szűkebb értelemben az egyén szüleit és testvéreit foglalja magában, tágabb értelemben viszont beletartoznak a felmenők is (nagyszülők, stb.). A családi stratégiák fontos eleme volt a lakóhely megválasztása. Voltak olyan közösségek, ahol a fiatal házasok közel háromnegyed része vagy azonnal, vagy a házasságkötést követően néhány éven belül önálló háztartást tudott létrehozni. Másutt viszont mindössze a fiatalok 15 százaléka tudott házassága első éveiben önállósulni, többségük még hosszabb ideig a szülőknél lakott, és nem házas korához hasonlóan továbbra is a szülők irányítása alatt élt és dolgozott. Volt egy harmadik lehetőség is, amely szerint a fiatal házasok kb. fele az, amelyik korán saját lábra tudott állni (új lakásba költözködni), a másik fele viszont a szülői háztartás része maradt. A többség az új férj szüleinek háztartásában élt, de egyes helyeken nagyobb arányú „vőül menést"' is tapasztalhatunk. Ez a szokás valószínűleg a 19. század folyamán terjedhetett el, amikor a még használatba nem vett üres földterületek eltűntek és a parasztság terjeszkedése-földszerzése lehetetlenné vált, vagyis a magyar paraszti társadalom a „földszűke" szorításába került, és a házasságkötés után rögtön különköltözni tudó új házaspárok aránya csökkent, bár tudunk olyan területről, ahol ez már előbb is népszerű volt. 4 A vőség az az intézmény, amelyben a fiatal pár a házasságkötés után az asszony szüleivel marad, velük egy telken vagy egy házban, azok vagyonában dolgozva él. A férfi apósának, anyósának vagyonában, azok hasznára, alárendelt viszonyban végzi munkáját, saját vagyona nincs, apósa, anyósa parancsolási jogát, tekintélyét elismeri. Vőnek csak azt a férjet nevezik, aki nem maga vitt asszonyt az apja házához, hanem őt vitték oda a lányos házhoz. Ebben az esetben a leány nem ment férjhez, hanem „házasodott". Vőségen népi és szakirodalmi vonatkozásban azt a rendszert értjük, amikor az olyan családból, ahol kevés a férfi családtag, a leányt nem adják oda férjhez (nem engedik, hogy férjét kövesse annak otthonába), hanem „vőt hoznak" számára, vagy ahogy Kalotaszegen mondták: a legény elmegy a „lányhoz fiúnak". Vőnek a legidősebb fiúgyermek szokott elmenni, árva gyermeknek is az a sorsa, hogy vő legyen. A „vőül menés" szokása rendszerint a szegényebb származású fiatalok, szolgalegények felfelé mobilitásának egyik útját jelentette. Gazdaházaknál sokszor a szolga vette el a leányt, „eszógáta a lyányt". (A másik út egy módosabb özvegyasszony feleségül vétele volt, persze ez is a vőség egyik módja.) 7 1 Egyes kutatók (pl. Faragó Tamás) szerint sem az együttlakás, sem a gazdasági kooperáció nem szükséges a család létrejöttéhez, és nem kizárólag a család a színtere az utódok szocializációjának sem. - FARAGÓ 2000, 454. 2 FARAGÓ 2000, 454-455. 3 Az Ormányságban lévő Kemsén végzett szociológiai felmérés szerint az egyke egyik következménye a családi életben a vő rendszer fejlettsége és különös alakulása. - ELEK 1936, 47. 4 FARAGÓ 2000, 415-416. FÉL 1951. - „Ez az az esel, amikor a férfi nem házasodott, hanem „nősült", „benősült vőnek". - FÉL 2001c, 215. „Néhai boldogult első férjem Molnár István midőn hozzám és gazdaságomba fiul beházasodott akkor sem azután mint szegény szolgalegény hozzám semmit nem hozott... " - Sallai Jánosné Molnár Sára - 1837. ápr. 16. 7 A sárközi anyakönyvekben erre több példát találunk: Decs: „1792. nov. 28. Kölesden lakott néhai Adorján Jánosnak itten szolgált fia, Adorján István vette feleségül. P. Varga 267

Next

/
Oldalképek
Tartalom