Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Szőts Zoltán: Kistérségi adalékok egy kényszeremigrációs jelenség rajzához (A völgységi népességcsere 1944–1948)
Dunántúlra. Mivel kijelölték, és kötelezték őket a távozásra, elűzetésként élték meg a honfoglalás óta ott élő ősök földjének elhagyását. Hamis számításnak bizonyult ugyanis a benesi dekrétumok azon törekvése, mely a csehszlovák nemzeti állam megteremtését tűzte ki célul, ennek keretében a 600000 főnyi szlovákiai magyarság kicserélését ugyanannyi itteni szlovákra, ugyanis nem voltak annyian. A mintegy 70000 szlovák számára ugyanakkor áttelepülés a lakosságcsere, hiszen ők önként jelentkezhettek. A hatóságok Szlovákiából viszont a gazdagabb magyar ajkú parasztságot igyekeztek eltávolítani, megtörve az egy tömbben élő magyarság gerincét, megerősítve egyben az ott élő szlovákságot. Ez tehát az öntudatos magyarság egy részének eltávolítását jelentette, hiszen akik nem reszlovakizáltak törvényen kívül kerültek. Ezért számukra a kitelepítés menekülés is volt. Menekült volt az a mintegy 100000 magyar, akiket 1945 és 1947 között tettek át a határon, vagy akik a jogfosztó rendelkezések, a vagyonelkobzás, reszlovakizálás, közmunka-deportálás elől szöktek, egy szál ruhában, földönfutóként. 69 A Völgységbe zömében Mátyusföldről kerültek ide. Ez a - szűkebb értelemben vett - tájegység csak a Kis-Kárpátok „hegyaljá"-tól a Hegyalattól és a Csallóköztől keletre terjedt a Vág folyóig, tágabb értelemben a Garamig. 70 (9. ábra) Az első szerelvények csak néhány családot hoztak Olyan jómódú gazdaemberek érkeztek a vagyonosságuk jeleit tükröző javakkal, akiket nem lehetett bérlő-napszámos módjára elhelyezni. Ez tovább gerjesztette a németek kitelepítését. 71 A beilleszkedés ellen ható tényezők közül az egyik legfontosabb volt magának a telepítésnek az elhúzódása és módja. A túlzsúfolttá váló Délkelet-Dunántúl utolsó telepes rajának sorsa a szétszóratás lett. Jellemző, hogy Deáki felvidéki falu kitelepített)einek emlékművére 54 magyarországi település nevét rótták fel. A reformátusok ritkán kerültek olyan faluba, ahol vallásuk gyakorlására templom is állt. A Baranya megyei Somberek az egyetlen hely, a Dunántúlon, ahol a Felvidékről, Jókáról legalább 200 főt telepítettek, ugyanakkor innen még 6 faluba is került telepes. A szétforgácsolódó családi - rokoni - vallási keretek, a lelki közösség elvesztésére jellemző kép, amint a felvidékiek egy-egy mise után összegyűltek és ismerkedtek egymással is. 72 A népesség, mint legfontosabb táj formáló erő drasztikus átrendeződésen ment keresztül a vázolt népességinverzióval. Megvizsgáltuk, hogy melyek azok a völgységi sajátosságok, amelyek speciálisan e tájegységet jellemzik. Először is a változások mélysége itt volt a legnagyobb, az ország legnagyobb egy tömbben élő német kisebbségi területe bocsátotta ki kényszerűségből arányosan legtöbb lakosát. Helyükre viszonylag koncentráltan, bár belső tagoltságukat figyelmen kívül hagyva a bukovinai székelység települt, az 1949 utáni felmérés szerint a népszaporulattal mintegy tízezres lélekszámmal. (10. ábra) A kétezret meghaladó erdélyi menekült egy része is bukovinai és erdélyi székely, másik fele az „erdélyi" gyűjtőfogalomnak megfelelően sok helyről érkezett, nem alkotott egységes csoportot. Bár gyűjtőfogalom a felvidéki kategória is, mégis a Völgységben egységes csoportarculattal bírónak tekintjük őket, mert igaz hogy rendkívül szórtan helyezkednek el, de a síkvidéki Mátyusföldről érkeztek mintegy kétezerötszázan. Az alföldi, megyei és egyéb beltelepesek súlya a székelység térkitöltése miatt a Völgységben nem számottevő. A telepesek a magyar helyi magyarsággal együtt a vidék lakosságának a háromnegyedét alkotják, egyértelmű kisebbségbe szorítva a mintegy 10 000-főre apadt német nemzetiségi lakosságot. (2. táblázat, 11. ábra) A népességcsere a korábbi szerkezetet - egy sajátos vegyes nemzetiségű-lakosságú településrendszerben - egyértelműen az aprófalvasodás felé indította el. (12. ábra) Amíg 1941-ben csak Tabód volt törpefalu, 1949-re már Murga is azzá lett. Apró faluvá vált Bátapáti, Mőcsény, Kéty és Bonyhádvarasd. Csökkent Tevel és Kakasd, valamint a legnagyobb község, Bonyhád lélekszáma is. Az ismert okok folytán növekedett ugyanakkor a bányavidéken lévő Nagymányok és Máza lakóinak száma. 1948-tól kezdve lejátszódó gazdaságpolitikai fordulat egy társadalmi mobilizációt hozott az iparosítással, amely a községek népességmegtartó képességét csökkentette tovább. 73 Új belső népvándorlás kezdődött el, mely a Völgységben nem modellezhető a népességcsere ismerete nélkül. 8 BALOGH 1982; FÜZES 1988, Csak a családszámra vonatkozóan van összesítő adat. FÜZES 1988.-ban a szerző 4 fős szorzóval számolva 17 356 főben adja meg a Délkelet-Dunántúl felvidéki telepesinek a számát. 9 BALOGH 1982; FÜZES 1988. 0 KOSA - FILEP 1975. 1 SZŐTS 1997. 2 FÜZES 1988; SZABÓ 1997. 3 FÜZES 1986. 359
