Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Schleicher Vera: A paksi Telkes Gazdaság szervezete és működése

alkalmas kan sertést jól táplálva a nyáj között tartani köteles" (Szerződés, 1874.). Később, a külterjes tartás visszaszorulásával a feltételek szigorodtak: a szerződések előírták az ólban tartott kan takarmányozásának rendjét {„mindennap egyszer kukoriczával, kétszer pedig jó moslékkal"), s a tenyésztés szempontjainak megfelelő életkor és „jó kinézet" mibenlétét is: „...mely kandisznóknak fehér bodor szőrű riska fülű és jegy nélkülieknek kell lenni" (Szerződés, 1890.) A kantartás egyaránt vonatkozhatott a gazdaság saját tulajdonában lévő tenyészállat, illetve (gyakrabban) a vállalkozó gazda állatainak gondozására. A megállapodás értelmében a gazdák az ólban tartott kanhoz hajtották a begörgött disznókat, s a hágatásért nem kellett fizetniük. Óvatosságból, a visszaélések elkerülése végett a szolgáltatásért járó díjat két részletben fizették ki. Eleinte hasonló rendszerben biztosítottak a telkes polgárság kancáinak fedezésére szolgáló egy darab ménlovat is, melyet a 1868-ban a vállalkozónak még „június hó végéig hetenként minden héten fél-fél hétig a ménesen hágás végett kinntartani" volt kötelessége, tíz évvel később azonban a hágó mén már az istállón fogadta a kancákat március 15-től június végéig. (Szerződés, 1868, 1879.) Ez esetben is előírták a mén bizonyos tulajdonságait (pej vagy szürke), valamint hogy a ló „idegen" kancák hágatására nem használható fel, a telkes gazdák kancáit viszont ellenszolgáltatás nélkül kellett fogadnia. Ezt a rendszert váltotta fel később az állami ménlovak igénybevétele, amelyért a gazdáknak már kancánként kellett hágatási díjat fizetnie, amint arról a fennmaradt elismervények tanúskodnak. A legtöbb körültekintést, szervezést és anyagi ráfordítást a bikák beszerzése és tartása igényelte a gazdaságtól. Ellentétben a sertéskanokkal és ménlovakkal, a szarvasmarha-szaporulat biztosítására a gazdaság mindvégig saját tulajdonban lévő bikákat tartott (általában öt darabot), melyeket rendszeresen cseréltek. Az évi 2-3 bika eladása és az új tenyészállatok beszerzése a bizottmány kebeléből kijelölt alkalmi bizottságok feladata volt, s mivel az állatokért közelebbi, illetve távolabbi (gyakran túlsóféli) vásárokra utaztak, ez komoly előkészületekkel (esetenként levelezés, sőt táviratküldés) és fuvar-, réh- (rév) valamint vásár- és szállásköltséggel, illetve hajtási díj kifizetésével járt együtt. Bár a tenyészbikák kiválasztásának pontos szempontjait nem ismerjük, a rendelkezésre álló nyugták adatai alapján készített összeállításból (3. sz. melléklet) kitűnik, hogy 2-3 állat megvételét gyakran akár 6-8 különböző helyen történő bikanézés előzte meg, ami igen gondos mérlegelésre utal. A vásárok, uradalmak, állami telepek kiválasztásában nyilvánvalóan a tenyészállatokért felelős gazda korábbi kapcsolatai, tapasztalatai is szerepet játszhattak, így változhatott a bika származási helye a közeli Dunakömlődtől egészen Tápéig vagy - a 20. század elejétől egyre gyakrabban - a szekszárdi Ménesmajorig. A bikák sikeres kiválasztása nemcsak a szaporulat minőségére, de a gazdaság bevételeire is hatással volt: bár a településen többen is tartottak tenyészbikát, időről-időre a telkes gazdák bikáival is végezték „idegenek" tulajdonában lévő tehenek fedeztetését, melynek díja a Gazdaság készpénzét gyarapította. (1907ben pl. 5 korona „Bun Gusztáftól tehén fedesztetéséért"; 1908-ban összesen 80 korona bevétel származott fedeztetésből!) A bikákat a Kápolna utcai bikaistálló birtokba vételéig részben a Bikalegelőn, részben a gulyánál (a növendékjószágból álló rideggyulyánál), részben szintén gazdáktól bérelt helyiségben tartották, ám takarmányozásukról mindig maga a gazdaság gondoskodott, ezt a tevékenységet nem adták ki haszonbérbe. A Kápolna utca 2. szám alatt található lakóház, melyhez istálló és pajta is tartozott, 1908-ban került a Telkes Gazdaság tulajdonába, ettől kezdve több iratban is a gazdaság székhelyeként tüntették fel. Az istálló vegyes anyagból épült, mennyezete deszkázott volt, tetejét fazsindely fedte. Takarmányozás A Telkes Gazdaság takarmánygazdálkodási gyakorlatára szintén csak a különböző nyugtákban és számadásokban fellelhető esetleges és hiányos adatokból tudunk következtetni. Az ezekből kibontakozó kép meglehetősen kaotikusnak tűnik: a gazdaság rendszeresen eladja kaszált, illetve termesztett takarmányát (részben saját tagjainak, részben a községnek), miközben rendszeresen vásárol is takarmányt. Ez némileg ésszerűtlennek hathat, így a lehetséges magyarázatok között számba kell vennünk egyrészt azt, hogy a Telkes Gazdaság hosszú ideig nem rendelkezett a széna tárolására alkalmasa építménnyel, másrészt azt, hogy a napszámosok foglalkoztatása miatt állandó készpénzszükséglete volt, harmadrészt pedig azt, hogy 338