Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Schleicher Vera: A paksi Telkes Gazdaság szervezete és működése
kiszállítása, bikavásárlások megszervezése stb.), sőt a váratlan vészhelyzetek elhárítása (szél által megbontott szénaboglya újrarakatása, légypusztítás következményeinek elhárítása stb.) mind a gazda hatáskörébe tartozott. A mindenkori gazda őrizte a gazdaság irattartó ládáját, valamint a csőszök felszereléséhez tartozó fegyvereket is. A gazda mozgalmas munkakörét adatközlőm (a tisztséget az 1930-as évek elején több éven keresztül ellátó Feil János lánya) így jellemezte: „A gazda és a pénztáros együtt felelt a papírokért. A pénztáros kiadta a pénzt, a gazdának azonnal el kellett könyvelnie. Bármikor jöhetett ellenőrzés. Többször volt, hogy az elnök egyszer csak megjelent, hogy: Te Hanzi! Rendbe ' vannak a papírok? Mer' holnap tíz órára jön a revizor. Akkor édesapámnak félbe kellett szakítani a permetezést, és tízre hazajönni. Szekszárdról jöttek a revizorok... Édesapámnak csodálatos szép írása volt! Az, ha leült a könyvet vezetni, mindig leterítette az asztalt egy újságpapírossal és kezet mosott... Vót miko' a gazdaság fáját a gazda portáján árverezték. Egyszer félbe kelletett szakítani, mer' édesanyámnál megindult a szülés, és édesapámnak a bábáért kelletett menni... " Mint a fenti visszaemlékezésből is kitűnik, a gazdaság - bár gazdálkodását tekintve önálló szervezet volt - több felettes hatóság ellenőrzése alatt állt. Mindenekelőtt a kiadási-bevételi tételek ellenőrzésével, s ezzel egyidejűleg a főkönyv évi zárásakor a számadás, valamint a jegyzőkönyvek hitelesítésével közvetlen felügyeletet gyakorolt Paks mezőváros majd nagyközség jegyzője, aki ezért félévente tiszteletdíjat vehetett fel a gazdaság pénztárából. A közvetlen törvényességi felügyeletet az 1870-80-as években a település bírái gyakorolták, pl. a tisztségviselők választásakor, egyes kihágások kezelésekor, de a városbíró valamint az esküitek e korai időkből származó pásztorszerződések némelyikét is ellátták kézjegyükkel. A közgyűlések időpontjáról és a szervezeti változásokról a járási főszolgabírót kellett értesíteni, az alapszabály kiadásáért, módosításáért felelős legfőbb hatóság viszont Tolna megye alispánja volt. Az 1920-as, de még inkább az 1930-as évektől figyelhető meg az - egységesítést célzó legeltetési társulatok létrehozását is előíró - központi minisztériumi irányítás erősödése. Erre irányuló kísérletként kell értelmeznünk a korszerű rét- és legelőgazdálkodás szellemében kelt, a dunaföldvári főszolgabíróság által közvetített Valamennyi Legeltetési Társulat Elnökségének címzett utasítássorozatokat is, melyeknek azonban az iratok tanúsága szerint sem a végrehajtására, sem az ellenőrzésére nem került sor. (A paksi telkes gazdaság újításoktól idegenkedő, külterjességre és fizetett napszámos munkára alapuló rét- és legelőkezelésének napi gyakorlatában teljességgel elképzelhetetlennek tűnik például a fejenként beszolgáltatandó 6-7 db gyökeres gyom, a bikaistálló mellett létesítendő komposztáló stb. ötletének sikere.) A központi irányítás és ellenőrzés erősödésére utal az előzetes költségvetés készítésének és ellenőrzésre való benyújtásának gyakorlata is. Az 1933. évre tervezett költségvetést például a gazdaság elnökén kívül jóváhagyó aláírásával látta el Paks jegyzője, (a főispán nevében) Tolna vármegye közigazgatási bizottsága gazdasági albizottságának elnöke, a Szekszárdon székelő m. kir. gazdasági felügyelő valamint a Tolna vármegyei számvevőség számvevőségi főnöke. Bár természetesen a gazdálkodás központosított irányítására tett kísérletek éreztették hatásukat a telkes gazdaság működésében (pl. a kopár legelőterületek fásítási programjába való kényszerű bekapcsolódás), a szervezet mindvégig megőrizte belső autonómiáját, sajátos arculatát. E sajátos arculat kialakításában szerepet játszottak bizonyos, a céhes élet vonásaira emlékeztető külsőségek is, melyeknek közvetlen előképe minden bizonnyal a nagy számú paksi céh működésében kereshető. E külsőségek közé tartozott a nagy gondossággal őrzött és karbantartott, feliratos láda és a pecsétnyomó használata, az elnök vagy a gazda házánál történő ülésezés gyakorlata, a fontos döntéseket követő áldomásivás, valamint a zászló alatt történő felvonulás. A zászlót és a nemzetiszínű zászlórudat a fennmaradt nyugták tanúsága szerint 1896-ban, a millennium évében készíttette a gazdaság, s mivel későbbi használatáról, sorsáról nincs adatunk, feltételezhetjük, hogy a helyi ünnepi készülődés lázában 15 , a millenniumi ünnepségen való szereplésre készülhetett. Mivel a zászló nem maradt fenn, szintén csak feltételezni tudjuk, hogy a társaság nevének feltüntetése mellett talán a pecséten is szereplő címert (gabonakéve, kasza) ábrázolhatta. A telkes gazdák millenniumi ünnepségen való 14 A láda állapotára nagy hangsúlyt fektettek: rendszeresen festették, elromlott zárát javították. A II. világháború végén, a szovjet hadsereg bevonulásakor a gazda kertjében elásták, mert a vezetőség aggódott a rájuk bízott irathalmaz sorsáért. Ma is látható zöld festését és feliratát ez után kaphatta, mert adatközlők visszaemlékezése szerint azelőtt „olyan barna tulipános vót". 15 SOMOGYI 1976,91-92. 329
