Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Ónodi Gyöngyi: Koszorús László, egy paksi kézimunka-előnyomó

„Nem volt nagy dolog maga a ráhúzás, csak amíg az ember addig eljutott, azt az anyagot beállítani, hogy az a minta oda kerüljön ahova kell, az volt a sok. Maga az előnyomás húsz perc, de akkor nagyon ráérősen. De az anyagot beállítani, megmérni, hogy derékszögbe legyen, az körülbelül egy olyan másfél óra. Na persze édesanyáimnak nagyon nagy gyakorlata volt, az ránézett az anyagra, megnézte, nem is szólt semmit, már csinálta. Csak annyit kérdezett, mekkora legyen a terítő. Fogta a centit, fogta a szabókrétát, meghúzta. " Amikor a hirdetések hatására elözönlötték a vállalkozást a levelek, a család többi tagjának is be kellett segítenie. », Volt olyan, amikor annyira sok volt a csomag, a levél, hogy egyszerűen - pedig mi is besegítettünk, bedolgozók is voltak - el kellett küldeni rokonoknak egy-egy csomagot, és ők is beálltak és előnyomtak. " Koszorús József is ekkoriban kapcsolódott be apja vállalkozásába, munka (pedagógusként dolgozott) után állt a sablonok készítésének. 0 is beletanult a munka minden fázisába: „Megmondom, úgy, ahogy van, aki bemegy a malomba, ha nem is molnár, akkor is lisztes lesz. Hát így ragadt rám sok minden. " A megrendelések száma és az idősebb Koszorús házaspár munkaereje nagyjából egyszerre kezdett csökkenni. A fiatalok egy ideig még készítettek eladásra is sablonokat és textileket, de mivel nekik nem ez volt a fő állásuk, nem jutott elegendő idejük a piac felkutatására, az 1990-es évekre a megrendelések száma nullára csökkent. Összegzés Koszorús László sikerességének oka egyrészt a megfelelő időben kezdett vállalkozás volt, másrészt mentalitásából következett. Pakson volt egy másik kézimunka-előnyomó is, Kovács Lídia, de ő nem volt ennyire népszerű, mert „sokkal kevesebbet újított". Szükséges volt az üzleti érzék, a vevőkör ízlésének megfelelő tervek és a reklám, a széles körben olvasott kézimunkaújságban való hirdetés lehetőségének kihasználása. Mindez azonban csak a munka szeretetével együtt volt megvalósítható: „...az talán régebb óta csinálta, mint az én szüleim, csakhogy ő tulajdonképpen a megélhetésért. Igaz. Edesanyámék is megélhetésből csinálták, de édesapám, mondjam azt, nagyon szerette a szépet. " Ez a szeretet és büszkeség szintén ráragadt Koszorús Józsefre. A textilekről, azok jellegzetességeiről, ezek megtartásának fontosságáról, a különböző hímzéstechnikák szépségeiről teljes lelkesedéssel és elfogultsággal beszélt. Elítéli azokat, akik a népművészeti motívumokat szétszedik, jellegzetességeiktől megfosztva használják. A minták tovább tervezését, variálását természetesnek tartja, de csak ha a stílusát megőrzik: „Egy ilyen, mondjuk egy ilyen népművészeti motívum, terítőn, vagy párnán, olt meg kellett figyelni azt, hogy milyen motívumokat használ, milyen sűrűség, milyen elrendezés, mert egész más például a kalocsai, meg a sióagárdi. Hál nagyon könnyen összetéveszthető, nagyon könnyen! A kalocsainak a jellege a sűrűség, a színesség, az úgy maradt! A sióagárdinak egyetlen színe van, ami a kalocsaiba nincs, a gálickék. Az nincs meg. A sióagárdiba meg van. " A megrendelések csökkenésének egyik okaként az életmód változását nevezi meg: „ Televízió mellett nem lehet ilyet varrni. A rádiózás mellett még lehetett. " A másik ok szerinte, hogy a munkájukat az utolsó években igazán nem értették, értékelték a vevők: „Nagyon kevés van, aki tényleg ért hozzá, csak kasztniznak aztán nem hiszem, hogy foglalkoznak vele. Nem használják. A kézimunkát sose fizették meg. Akik a kézimunkát szerették, mind megszállottak voltak. " 316