Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)

Ónodi Gyöngyi: Koszorús László, egy paksi kézimunka-előnyomó

tükrözhette az egyéni ízlést. Később saját mintákat is terveztek, majd magát a sablont is eladták: „Érteni kellett hozzci. Annak a munkának olyannak kellett lenni, hogy azok az egyszerű előnyomok, akik hál nem tudtak rajzolni, vagy nagyon kevés tudott rajzolni, de nem is foglalkozott vele, tudják használni; az volt a lényeg, hogy a kuncsaftot ki tudja vele elégíteni. " Könyvekből, folyóiratokból merítettek ötleteket: „Édesapám ilyen, mit mondjak, ilyen nagy zsidó volt, mán olyan szempontból, hogy mindenre kíváncsi volt, mindent megnézett. Sokat járt Pestre, kiismerte magát, szerette a szépet. Antikváriumokba, könyvesboltokba járt, nagyon sok ilyen könyv volt. Például Ortutay Gyulának a népművészetről két kötet. Azon kívül Undi Máriának különböző mintagyűjteményei. Akkor volt a Muskátli újság. Volt az Új Idők. " Külföldön élő barátaiktól francia és német kézimunkaújságokat is beszereztek. Új mintákat is vásároltak: „Itt vannak lent a mappákban, bár lehet, most nem tudnám előszedni. Ilyen például, hogy Zsindely Ferencné Tüdős Klára, nagyon híres népművész tervei. Akkor ilyen, hogy Király Ilus, meg hirtelenjébe ' nem jut eszembe' a neve, híres kalocsai írókás asszony volt. Ezek úgy csinálták, hogy elvittük hozzá az anyagot, a terítőt, akkor megkérdezte, végül is mit akarunk, kipuhatolta, hogy legyen, milyen legyen. Akkor volt neki, még régebben használták ezt az úgynevezett üvegtol lat,— a postán használták, mert az nem kopott el - azt ilyen tintába belemártották és az anyagra egyből rajzoltak vele. Úgyhogy nagyon sok volt ilyen. " Kapcsolatban álltak az országban hasonló munkát végző kisiparosokkal, „népművészekkel", háziiparosokkal, mintáikat eladták, elcserélték egymás közt: „Aztán a későbbiek folyamán már ezek is, ugye a kalocsai hciziipari szövetkezet, ott is csinálták a sablonokat, a maguk részére is, mi is kaptunk, meg vettünk, minden ilyen mintát, meg monogramot, rengeteg fajta rátétest, párnákra, ingekre, zsebkendőt is készítetlek. " ...„Ezek a népművészek megnézték a virágot, és amilyen... általába' sötét virágnak világos a porzója."...„Nagy nevű grafikusok, képzőművészek is dolgoztak Édesapám,- tudom édesanyám nagyon haragudott érte, mikor volt ez, a 70-es évek elején - egy vázlatért adott 500 forintot. Csak egy vázlatért. Olyan grafikusok, akik különböző újságoknak karikatúrákat készítettek, vagy a színháznál díszlettervezők, hát ezek komoly tudású emberek voltak. Ilyenek tervezték, meg rajzolták. " Saját tervezésű sablonjaikat nagy becsben tartották, a „szerzőijogokat" komolyan vették. A terveket és a munka menetét nem láthatta illetéktelen, az eladott sablonokat számon tartották. Ha piacon vagy egyéb helyeken találkoztak saját mintáikkal, olyan eladóknál, akik közvetett úton jutottak hozzá, minden alkalommal szóvá tették. Ettől függetlenül a sablonok eladásuk után önálló életre keltek, nem lehetett követni útjukat. Erre érdekes példa a következő: „Ott van például, az is egy német újság, a Burda. Egy alkalommal nézem a Burdát, hogy enyje, de ismerős ez a minta! Aztán akkor elővettük a mi mintánkat, hibás volt. Ami a mi mintánkban hiba volt, az hiba volt az újságban is. Ki tudja, hogy került oda. " A megrendelések Kezdetben a blúzok mintázása mellett az ágyneműk varrása, díszítése adta a legtöbb munkát. Koszorúsné varrta meg az ágyneműket, amikre aztán előnyomták a mintákat, és ha a megrendelő kérte, géppel ki is hímezték azokat. Amikor sok volt a varrnivaló, kiadták bérbe a munkát. Egy közepes nagyságú földdel rendelkező gazda, vagy egy polgárság körébe tartozó család lányának a kelengyéje Koszorús Józsefné emlékei szerint 12 párnahuzatból, 12 kispárna huzatból, 6 paplanból, 14 vállgombos (4. kép) és 14 rövid ujjú (5. kép) ingből, 7 pár fehérneműből (kombiné és száras alsó) (6 és 7. kép) állt. Más beszélgetőtársaim szerint, ezek a számok nem voltak ilyen kötöttek, mindenki „tehetsége szerint" adta férjhez a lányát. Olyan is volt, aki ezeknek a számoknak a kétszeresét említette és mutatta be a szekrényében őrzött darabokat. Azok egy részét soha nem használta, még az előnyomáshoz használt festék nyomát sem mosta ki belőlük. A múzeumnak adományozott tárgyak között található egy füzet, amelyben a megrendeléseket tartották nyilván. A lista nehezen követhető, mert a teljesített és fizetett tételeket áthúzással törölték, - ami miatt szinte olvashatatlanná váltak - az esetleges fennmaradó tartozást tovább vezetve. Gyakran két-három dátum is áll egy megrendelés mellett. Az első bejegyzés 1941. II. 3. keltezésű. Ehhez az évhez 38 bejegyzés tartozik, 55 tételből áll, a következő összetételben: hímzőfonal 17 db, monogram 9 db, törlő 6 db, hímzés 6 ORTUTAY 1941 313