Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Balázs Kovács Sándor: Vők a sárközi nagycsaládban
Más célból ugyan, de előfordult ez a „megoldás" az egyetlen leánnyal rendelkező egykés családokban is. Itt a gazdaság folyamatosságát próbálták biztosítani a vő fogadással, vagyis tulajdonképpen a férfi örökös és egyúttal a hiányzó fiatal férfi munkaerő „beszerzésével". Ilyen esetben a vő általában hozott magával vagyont a házhoz, ekkor egyenlő félként tekintettek rá. A házassági vagyonjognak ezt az alakzatát a tételes magyar jog sohasem ismerte, itt teljesen szokásjogi intézménnyel állunk szemben. Vőt olyan lányos házakhoz vittek, ahol egyetlen leány volt, s azt nem akarták kiadni: ahol meghalt az apa, és kicsi még a fiúgyermek, vagy ahonnan a fiúgyermek valamilyen okból kinősült, vagy egyáltalán olyan helyre, ahol nagy a gazdaság, kevés a férfi és kell a munkaerő. A legtöbb helyre tehát szükségből került vő. Éppen ezért szegény gyermeket vittek oda „nem gazdagyerek kell ide, hanem vő". Martoson például egy apa így bíztatta a leányát: „Ne menj férjhöz, lyányom, vőt hozunk ide, te lesző az úr, te parancsúsz. " A Sárközben a 20. század közepére a korábbi szinte kizárólag érdekből - még pedig vagyoni érdekből kötött házasság helyett, megengedhették maguknak azt a luxust, hogy szerelmi házasságot kössenek, így gyakran került alacsonyabb társadalmi és vagyoni állású vő a családba, aki ott többnyire a családtag számba menő szolga szerepét töltötte be. Dolgozni dolgozott, talán ő a legtöbbet, de szava nem volt. Az asszony határozta meg, hogy mikor és hány gyermek születhessen, a férfiak gyakran akartak többet, de akaratukat nem tudták keresztülvinni. Született tehát megint egy, legjobb esetben két gyermek, akiket úgy is, mint a család egyetlen folytatóját, valóságos majomszeretettel neveltek, kíméltek. Még szinte jobban is szerették, ha leány született, mert őt jobban lehetett öltöztetni a sárközi viseletbe, be lehetet rajta mutatni a család vagyoni állapotát. A szegény gyermeknek, aki vőnek ment, sokszor esküvőre való ruhája sem volt, csak az, amit a testén hordott: a leány családja vett neki mindent, hogy ne szégyenkezzen miatta. Mindenütt rendesen öltöztették, az asztalhoz ültették a vőt, „csak amikor evésre kerül a sor, akkor kezdik szidni, hogy elmenjen a kedve az evéstől". ' Harmincévi vőség után akasztotta fel magát egy ember, mert nem tudott beletörődni sorsába: nem engedték a feleségéhez, istállóban kellett aludnia, mialatt az asszonyhoz mások jártak, gyermekeit sem róla nevezték el, hanem anyjukról (nem is voltak övéi a gyermekek, de szokás szerint az ő nevét kellett volna viselniük). Ha a vőnek nagyon rossz volt a sorsa, és sokszor szidták, elment a háztól. Az ilyen vőért azután rendesen a felesége ment el visszahívni, esetleg üzentek érte valakitől. Néha azzal édesgették vissza, hogy írattak nevére egy darab földet. Ha a vőnek nem lett volna rossz helyzete, akkor is megaláztatásoknak volt kitéve. Ha bele akart volna szólni apósa munkájába, „úr akarna lenni", egy-kettőre megkapta a feleletet: „Menj az apádéba, nekem nem parancsúsz." Ha azt találta volna mondani a vő, hogy kocsin szeretne menni valahova, s befogta a lovakat, azt kapta: „fogda lovat, akit apádtú hozta". ki mint vő jutott hozzá Fülöp Jánostól. - TMÖL. Úrbéri peres iratok Bemondási tábla Pilis 1854. dec. 1. 60. doboz. „Mint hogy boldogult férjein Csekei Pál házamhoz fijul házasodott, de magával 418 az az négyszáz tizennyolc forintokat hozott... " - Özv. Csekei Pálné Pörnyi Judit 1846. Tolna megyei Önkormányzat Levéltára - „Midőn ezelőtt 55 esztendőkkel Ivanis Péter gazdaságába annak Éva leányának elvételével fiul béházasottam, minthogy annak semmi nemű gazdasági javai és barmai nem lévén, tehát édes atyám Bálint Gergelytől nyert és jussomba kiszolgáltatott következő javakat vittem azon házhoz nevezetesen 2 jármas ökröt, 1 három éves tinót, 1 borjú tehenet, 1 három esztendős üszőt, 2 lovat és 2 db sertvést, melyek azon gazdaságba fordíttattak." - Ivanis Bálint András 1840. jún. 13.- Özv. Szél Ferencné Varga Éva végrendeletéből tudjuk: férje vőnek jött hozzájuk, de hozott 1/8 telket és 3 kapás szőlőt. Négy fia közül Istvánt 22 éve kiházasította egy 2/8 sessiós gazdához, vitt hozzájuk: 1 herélt és 1 kanca lovat, 1 tehenet borjával, 2 öreg sertést, 30 forintos vasas kocsit hosszú oldallal, 4 lóra való szerszámot, valamint 200 forintot a házi javakból és 1 kapás szőlőt. Ferencet fiul adta egy gazdához, vitt magával: 1 herélt és 1 kanca lovat, 1 tehenet 2 éves fiával, két megölő sertést, egy vasas szekeret, a házi jussába 195 forintot és 1 kapás szőlőt. A két kisebb fiú maradt otthon az örökségben. - 1833. „Néhai Tóth István Mester Pálhoz, lett fiul való házasodása alkalmakor előttünk lett bevallás szerént következendő javakat vitt légyen, mely későbben felneveltetése után maradott István nevezetű árváját fogja illetni 1. Ház. nélkül 1/8 telek, mintegy hozzá tartozandó 8 ember vágó kaszál ló szállási kerttel 3 darab 2. Kotsis ló 2 darab 3. Tehén 1 darab 4. Fijas sertvés 5. Szőllő 2 kapás, mely 3 pasztában fekszik. " - Decsi testámentomkönyv - a Wosinsky Mór Múzeum Ethnographiai Adattára 373-77, és 374-77. Ezután, ha külön nem jelöljük, valamennyi végrendelet ezekben az iratcsomókban év szerint található. Decs közs. prot. 1839. dec. 31. WMM EA. leltári szám nélkül. Decs tanácstestületi végzések 1793-1844. 11 FÉL 2001a. 44. 12 KOVÁCS 1942, 24. 13 FÉL 2001a, 44. 14 FÉL 2001a, 44. 270
