Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Szilágyi Miklós: Kovách Aladár mint néprajzi gyűjtő
Szilágyi Miklós Kovách Aladár mint néprajzi gyűjtő Kovách Aladárról (1860-1930), a Tolnavármegyei Múzeum etnográfus munkatársáról, a múzeum-alapító Wosinszky Mór (1854-1907) halála utáni igazgatójáról a Magyar Néprajzi Lexikon - kifejezvén ezzel a tudománytörténeti értékelés leglényegét - hasznosan és színvonalasan munkálkodó, bár nem a szaktudomány jellegadó mesterei közé tartozó kutatónak kijáró elismeréssel szólott : „Tolna megye néprajzának részletkérdéseiről maradandó értékű dolgozatokat tett közzé, amelyek többnyire az Ethnographiában és a Népr[ajzi] Értesítőben jelentek meg. A szekszárdi néprajzi gyűjtemény megalapozásában jelentős szerepe volt. " Bátky Zsigmond, a Néprajzi Múzeum igazgatója pedig azzal, hogy kivételes szorgalmát és önzetlen segítő készségét hangsúlyozta rövid nekrológjában" akaratlanul rávilágított a 20. század elején a vidéki múzeumokban dolgozó pályatársak akkortájt legtöbbre becsült erényeire. Valóban: a magyar néprajz szaktudománnyá formálódásának évtizedeiben, etnográfus szakképzés nem lévén, a vidéki múzeumokban dolgozó szakemberek kiválasztódása csak az autodidakta ismeretszerzés és a személyes ambíció eredménye lehetett. Megbecsülendő, elismerést érdemlő teljesítményként értékelődött tehát a szaktudomány néhány vezető képviselőjéhez igazodás készsége: a hűséges példakövetés és az önzetlen „szolgálat". Következésképpen a „szorgalmas" (s persze „jó szemű") vidéki kollégának az iránymutatás eredményeként megszülető, autentikus anyagot közlő dolgozatairól szinte bizonyosan megelőlegezhető volt az ígéretes távlat; az t.i., hogy „maradandó értékűnek" bizonyul, és bele épül majd azokba a szintézisekbe, melyekhez minden etnográfus és folklorista hazafiúi kötelessége volt hordani az építőköveket. Ha csipetnyi irónia bujkál ez utóbbi mondatomban, az semmiképpen sem Kovách Aladárnak s a hozzá hasonló autodidakta etnográfusoknak adatgyűjtői érdemeit, ezzel együtt kutatástörténeti jelentőségüket akarja lekicsinyelni. Csupán elődeink sorsszerűén kijelölt (és persze vállalt) „szerepeit" - a „példaadókét" és a „példakövetőkét" - reméli félreérthetetlenül egyértelművé tenni. Amikor visszatérően foglalkoztam Kovách Aladárnak a Tolna megyei múzeumügyet, ezzel együtt a honi etnográfiát gazdagító életműve értelmezésével és értékelésével, - s ebben a dolgozatomban ismételten erre vállalkozom, - nem azért tettem és teszem, mintha igazságtalannak, méltatlannak, hovatovább tarthatatlannak tekinteném a számára kijelölt, a fentebb idézett lexikon-szócikkben kifejeződő tudománytörténeti rangot. Sokkal inkább azért, mert feltűnően keveset tudunk arról a „példakövető", ha úgy tetszik: a néprajz tudománytörténetében nagyra értékelt kezdeményezésekhez és teljesítményekhez képest, afféle „rezonátor" szerepről, melyet Kovách Aladár élete és életműve modell értékűen képvisel. Meggyőződésem, hogy mindaddig egyoldalú lesz a tudománytörténetünkről kialakított kép, amíg nem ismerjük meg, hogy miként áramlottak szét az országban a néprajz elméletének és módszerének vezérlő gondolatai, s ezekből a korparancsként értelmezett eszmékből mit és hogyan tudtak az „aprómunkára" - azaz: adat- és tárgygyűjtésre, múzeumszervezésre, tudományos igényű publikálásra - vállalkozók: a lelkes „műkedvelők" és a múzeumok nem kevésbé lelkes fél-hivatásos munkatársai cselekvési programjukká váltani. Sokkalta alaposabban kellene ismernünk a készen kapott sémák tartalommal való megtöltésénél, az útmutatások, és utasítások szolgai végrehajtásánál többre hivatott személyiségek emberi habitusát, munkamódszerét, vezérlő elveit - az olyanokét, mint amilyen Kovách Aladár volt. Kovách Aladárét, aki teoretikus hajlamú lévén, azt ambicionálta - korábbi dolgozatomban már utaltam rá -, hogy az éppen aktuális elméletekhez kapcsolódjék, jóllehet csak azt várták tőle a szakma irányítói, hogy „adatokat szolgáltasson". Aki alaposan ismerve azt a földrajzi környezetet és azt a társadalmi közeget, melynek 1 Dolgozatom a T. 042698. számú OTKA téma keretében készült. 2 FILEP 1980,286. 3 BÁTKY 1930. 4 Vö. SZILÁGYI 1982a, 1982b, 1984a, 1990a. 5 Vö. KOSA 1989. 6 SZILÁGYI 1990a, 227. skk. 23
