Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 25. (Szekszárd, 2003)
Balázs Kovács Sándor: Karácsony a Tolna megyei néphagyományban
A bejgli volt az egyik legtipikusabb és legismertebb német eredetű sütemény. Karácsony előtt egy nappal sütötték, elkészítése hasonló a kenyérhez azzal a különbséggel, hogy tésztájába cukrot, tojássárgáját, kis vajat vagy zsírt kell tenni. A kovásszal kelesztett tésztát addig dagasztották, míg az megfelelő lett. Beletették egy szakajtóba megkelni. Majd gyúródeszkára tették s ott annyi részre vágták, amennyire szükségük volt. Attól függően, hogy töltik-e, vagy csak üres kalács marad. Tölteléknek diót vagy mákot daráltak, a dióhoz cukrot, vaníliát, a mákhoz cukrot és mazsolát kevertek, s ezt egy kevés tejjel megfőzték. A kész, kisodort tésztára rákenték és a tésztát összecsavarták. Tetejét tojással kenték és az egészet tepsiben sütötték. Szeletelés után bármikor és bármihez fogyasztható volt. Ez volt a bejglisütés eredeti módja. Azóta már inkább süteményesítették, tésztája ma már még lágyabb, vékonyabb lett. A patkók is tipikus német sütemények. Eredete 1329-re vezethető vissza, mikor neumannburgi Henrik püspök egyházkerülete pékjének megparancsolta, hogy Szent Mihály napján két kenyéralakú karácsonyi süteményt süssön, melyeket karácsonyig el lehet tartani. Fateknőben formázták. Innen ered a népies patkó elnevezése. Sokféle patkórecept ismeretes. Az egyszerűbbet a szegény családok, a töltelékest a jobbmódúak sütötték. A kétfajta azonban formáját és tésztáját tekintve nem különbözött egymástól. Lisztből, vajból, tojásból, cukorból élesztőből, tejből és egy pici sóból készült. Az élesztőt langyos tejjel és cukorral felforralták, a lisztet vajjal elmorzsolták, majd hozzáöntötték a felvert tojásokat, az élesztőt, cukrot, sót, tejet. Ezt gyorsan összedolgozták, azután 2 órán át gyúródeszkán letakarva pihentették. Két nagyobb, vagy négy kisebb cipót formáltak belőle. Ha hosszúkás formát akartak készíteni, akkor téglalap alakúra, ha patkóalakút, akkor oválisra formázták. Ha nem töltötték, úgy tetejét bekenték tojásfehérjével és mákot vagy diót szórtak rá. így inkább a szegények között dívott. A töltelék ezúttal is diós vagy mákos. A diósat úgy készítették, hogy vízből cukorral szirupot főztek, ebbe öntötték a diót." A gyönki református németek karácsonykor húslevest, töltött káposztát, kuglófot, kalácsot ettek. A karácsonyfára házilag sütött süteményt és szaloncukrot raktak fel." A karácsonyi asztal morzsáját különösen becsben tartották, mágikus és gyógyító eljárásokban használták fel. A karácsonyi maradékot, mint minden más szentelményt legfeljebb elégetni lehetett, ha nem használták fel egyéb célokra. „A karácsonyi morzsát a csibéknek aggyuk. Régen még - mikó az ipám mégfijatal embör y ót - apósom - bevitték szalmát a szobába, aztán a gyerekek azon feküttek karácsonyeste. Meg ilyen nagy kűsót, egy kosár kukoricát morzsútam — újévig az ölég vót, abbú kapott ló, marha, csibék, disznó mindenféle. A kukoricát az asztal alá tették, a kűsót meg az asztalra, ezt hasznáták is, meg a jószág nyalta. A szalmán a gyerekek feküdtek. Oszt akkó mikó még disznóvágás vót oszt akkó abbú a szalmába töttek a szóval azt e tötték. Akkó rárakták a hurkát. S mikó vót a kotlós, akkó midőn kotlós alá tettek abbú a szalmábú, mer ez karácsonyi vót, meg a hurka is azon szűrődött. " (Decs)"" Szekszárdon: „A morzsát (dióhéj, almamag, kenyérdarabka) az asztalkendőbe kötöttük abba, amelyiken szenteste ettünk. Ezt fölakasztottuk a kamrába. Hogyha valaki beteg lett, annak kamillavirágból vagy hársfavirágból teát főztek. Ebbe raktak a morzsából. Aztán leszűrték és a betegnek adták inni. Az meggyógyult tőle. A tea minden bajra jó volt. A karácsonyi dió maradékát egy köcsög mézbe tették. Ha valakinek év közben megfájdult a torka vagy megfázott, ebből adtak neki egy-egy kanállal. Főleg a gyerekeknél használták. " A karácsonyi asztal, illetve ünnep kozmikus ereje a néphit szerint még a szemetet is átjárja. Az egész nyolcad alatt bent marad a szobában, nehogy ártó kezekbe kerüljön. Országszerte élő szokás, hogy gyümölcsfára szórják, hogy bővebben teremjen. Tamási hagyománya szerint a családfő kiskarácsony után a fa tövébe szórja. Törzsét bottal megveregeti, miközben ezt mondja: „teremjetek, teremjetek Isten áldásával! " Szekszárdon is ismerik a termékenységvarázslásnak ezt a módját: „Édesanyám a vacsora maradékát, szemetet az asztalkendőben kivitte a kertbe, és ott rászórta a fák tövére, hogy sok gyümölcs legyen. " A vacsora maradékát gyakran az állatok elé szórták, ezzel az állatok szaporulatát akarták növelni." „Meg mikó karácsony este ami az asztalon van, meg e mosogatott édesanyám, avval a 2i SZEIFERT 1976. 24 GÉMES - G. VÁMOS 1972. 25 GÉMES 1975a. 26 PATAKI 1984. 27 BÁLINT 1998, I. 115. 28 PATAKI 1984. 121
