Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Glósz József: Társaság és társadalom (Adalékok a birtokos nemesség reformkori világához)

követően a kormányzat - honorálva konzervatív beállítottságát - az 1840-es években királyi táblai ülnökké, majd septemvirré nevezte ki. Vagyoni helyzetükkel összhangban álló pályát futottak be a Nemeskéri Kiss család tagjai. Az ős, Sándor, Veszprém megyei alispán a 18. században, fia, János királyi asztalnok, aranysarkantyús vitéz, unokája, Pál királyi kamarás, előbb titkár a magyar kancelláriánál, majd Fiume és a tengermellék kormányzója az 183040-es években. Pál felesége, Csapó Ida, a csak az arisztokrata udvarhölgyeknek járó csillagkeresztes címet viselte. Sándor másik fiának, Ignácnak a leszármazottai a népes család, a nagyarányú birtokaprózódás miatt az 1830-as évekre anyagilag válságos helyzetbe kerültek, ami nem maradt hatás nélkül hivatali előmenetelükre sem: Lajos és Ferenc alszolgabíróként tevékenykedtek. A szolid gazdasági háttér fontosságát jelzi az egyébként befolyásos Perczel család példája is. A súlyosan eladósodott família egyetlen tagja sem töltött be szolgabírónál magasabb tisztséget Tolna megyében a 19. század első felében. Ebben szerepet játszott, hogy a férfiak zöme katonai kiképzésben részesült, s így hiányos latin tudással és jogi ismeretekkel rendelkezett. De talán ennél is súlyosabban esett latba, hogy anyagilag nem engedhették meg maguknak a tisztújítás kortesköltségeit és az alispáni reprezentációval járó, a megye által teljes mértékben soha meg nem térített kiadásokat. Kitörési pontot számukra az országgyűlési követi megbízatás jelentett, melynek a kisnemesi szavazatok megvásárlására fordított kiadásait a megyei pártkasszából fedezték. Az 1830-as 40-es években különböző pártszínekben többen is képviselték Tolna megyét Pozsonyban.

6 A nevükre büszke, becsvágytól fűtött Perczelek számára nem adatott meg a hagyományos táblabírói karrier lehetősége, ezért az 1830-40-es években a polarizálódó nagypolitika kínálta esélyeket igyekeztek kiaknázni. Aligha véletlen, hogy egyetlen neves Tolna megyei birtokos család sem adott annyi kádert a forradalomnak és szabadságharcnak, mint a Perczelek - igaz az önkényuralomnak sem. A jómódú nemesek külön csoportját alkották a gyönki református közbirtokosok, akik előtt II. József türelmi rendeletéig zárva maradtak a hivatali pályák. Mind a Magyary-Kossa, mind a Vizsolyi család élt az újonnan megnyílt lehetőséggel, közülük többen al- illetve főszolgabíróként hivatalnokoskodtak a 19. század első évtizedeiben. A csúcspontot Magyary-Kossa Sámuel első alispáni tisztsége jelentette a túlnyomóan katolikus megyében 1836-1840 között, jelezvén, hogy a reformkorban a felekezeti kérdés végképp lekerült a megyei politika asztaláról. Mivel rövid áttekintésünk csupán a vármegye legbefolyásosabb családjaira terjed ki, s nem ad képet a birtokos nemesség szegényebb, alacsonyabb presztízsű részének szerepéről a vármegye igazgatásában, a teljesség kedvéért vegyük számba, mely családok töltöttek be választott tisztségeket Tolna megyében a 19. század első felében. A hivatali hierarchia alsó szegmenséhez sorolható alszolgabírói posztokon a nemesi társadalom legkülönbözőbb rétegeihez tartozó tisztségviselőkkel találkozunk. így pl. a vagyontalan, társadalmilag súlytalan Takács és Zbiskó családokkal, a hajdan tekintélyes, de elszegényedett, a paksi közbirtokossághoz tartozó Korniss Pállal, Daróczy Józseffel és Jánossal, a hasonló sorsú faddi Béri Balogh Ferenccel. Befolyásosabb, de ugyancsak válságos anyagi helyzetű családból került ki Nemeskéri Kiss Lajos és Ferenc, Perczel Imre. Betöltötték ugyanakkor e szerény posztot gazdag családok ígéretes karrier előtt álló fiai is, mint pl. Vizsolyi Eduárd, Magyary-Kossa József, Gindly Rudolf, Dőry Gábor. A hivatali karrier következő lépcsőjére a főszolgabírói posztra azonban már nem juthattak el valamennyien. Esélytelenek voltak a tisztségre a Takács, Zbiskó és a velük azonos státuszban lévő családok. Vették az akadályt a paksi közbirtokosok, így pl. Nedeczky Ferenc, Cseh Ignác, Daróczy János, más közbirtokosságok viszonylag jómódú, a megyei hierarchia középső fokán álló nemzetségek tagjai, többek között a györkönyi Kapuváry János, Moravcsik András, a tabódi Bene Ferenc, a szekszárdi id. Augusz Antal. E posztokat azonban túlnyomóan a legtekintélyesebb, illetve leggazdagabb családok tagjai birtokolták: Dőry Károly, Sándor, Gábor, Jeszenszky György, Sztankovánszky János, Vizsolyi János, Eduárd, Magyary-Kossa Sámuel, Perczel Imre, Mór, Gyula. Tovább szűkül a merítés köre az első- és másodalispánok kiválasztásánál. A Magyary-Kossa, Dőry, Jeszenszky státuszú családok mellett csak kivételképpen kerülhettek a megyei nemesség második vonalához tartozó, ám így is tekintélyes, konszolidált birtokosok e fontos posztokra - Csehfalvay Ferenc, Forster Benedek, ifj. Augusz Antal - melyek betöltésekor a családi háttér mellett fontos szerepe volt a személyes rátermettségnek is. 6 DR BRAUN 1978. 174. 371