Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

legtöbbször jószágban, szőlőben vagy malomrészben adták ki, ritkábban a házból. Joga viszont elsősorban a törvény erejénél fogva a ház használatára terjedt ki, s így részben törvény, részben a végrendelet által megfogalmazódott szokás révén a nagycsalád vagyonának összetartása biztosítva volt. A férj végrendeletében az alkalmatlan vagy méltatlan özvegytől nemcsak a vagyonkezelés jogát vonta meg, hanem sokszor szerzeményi igényétől is megfosztotta. IIIA szülők halála után 6. A leszármazók késői osztálya (átmeneti vagyonközösség) Megtörtént, hogy az örökösök a szülők halálakor a családi vagyont nem osztották fel maguk között, hanem egy ideig tulajdonközösségben maradtak. A késői, az elhalasztott osztály kiterjedhetett az egész szülői vagyonra, vagy csak egyes részeire. Az 1842. december 11-i decsi tanácsülés foglalkozott Molnár Mihályné Somogyi Sára panaszával, mely szerint „eddig onoka testvérje Somogyi Istvánnál attyukról maradott köz gazdaságukat majd együtt folytatván, mégis hogy tőle külön lakásra szakait", kéri a kapott élelmiszereken, terményeken (kender, len, bab, burgonya, baromfi) felüli jussát is (kert, állatok, stb.)

94

. Hasonló ügyben tárgyaltak 1803. június 25-én is: „Kun Pál és Somogyi János a rétjeik eránt, melly közös egymással magok között ellenkeztek: Kun Pál meg intetett Somogyi János pedig a rét dolgában való perlekedésben mivel káromkodott mostoha öreg annyát is illetlen szókkal illette tehát 12 pálcza ütéssel meg büntettetett. "

9 A leszármazók késői osztálya viszonylag elterjedt volt. Sárpilisi gazdasági forrásaink is bizonyítják ezt, pl. a 10. házszámú háztartásban 1853-ban a két fiútestvér felosztotta ugyan telkét egymás között, mégis együtt élt és gazdálkodott, holott édesapjuk már 1848-ban meghalt. A 22. házszámú háztartásban 1846-ban felosztották a vagyont (az apa ugyan 1833-ban meghalt), a belső telken építettek két házat. A 39. házszámú Vecsei családban a családfő 1821-ben hunyt el, a telket és a telki állományt viszont csak 1834-ben osztották fel az örökösök, az egyik fiú a kertben épített házat magának. Az 51. házszámú telken pedig együtt élt és együtt gazdálkodott a két Mózes testvér az apai házban, annak ellenére, hogy mindkettő családos volt.

96 Decsen is hasonló feljegyzésekkel találkozunk: ifj. Balázs Pál és István „közössen gazdálkodó testvérek", vagy „most azonban egy kenyéren vannak, és közösen gazdálkodnak." Paprika Sándorné Dorkó Éva írta 1867. október 4-én: „ Testvérem Dorkó István őtsényi lakos és neje, kik az apai 1/4 Q7 telkünkhöz tartozó osztatlan házban velem együtt laknak... ". Rendszerint elhalasztották a fiúk a vagyon felosztását, ha még kiskorúak maradtak a családban, vagy özvegyi jog, esetleg nagyobb összegű zálogjog terhelte, vagy ha nem tudtak megosztozni valamilyen elvi ok miatt. Ilyen okul szolgálhatott, ha az egyik örökös pl. katona volt, és a részét nem tudta volna senki átvenni, a földjét megművelni. Arra is vannak azonban példák, hogy ilyen esetekben is sor került az osztályra, a katona fiú telekrészét valamelyik testvére művelte hazatéréséig. Természetesen az örökösök bármelyike bármikor kérhette a közös tulajdon megosztását, még akkor is, ha esetleg végrendelet zárta ki ennek lehetőségét. Sőt közös megegyezés után a község vezetésével közölték döntésüket, melyet a jegyző elkerülendő a későbbi vitákat - bevezetett a tanácsülési végzések közé. Végrendelet hiányában (esetleg a végrendelet félre tételével) történt közös megegyezés kötelező erejű volt a leszármazókra nézve, egyik gyermek sem gondolhatta meg magát és vitathatta a döntést, hisz annak megtörténtét tanúk és írás is bizonyította. Ez pl. így szerepel a decsi tanácsülési jegyzőkönyvben: „Héderi András adom tuttára mindeneknek akiket illet, hogy az engemet illető közös édes atyánk Héderi János után illető mind tulajdon mind ősi szerzeményeire nézve, Héderi Mihály testvéremmel, ugy egyeztem meg, hogy azon nékem esendő jussomért V. Cédulában 200 azaz kétszáz forintot"

98 adjon, ezt Mihály ki is fizette. tehát néki semmi hátra maradandó javaimból semmi részt nem hagyok, sőt őtet mindenből örökre kitagadom. Bogár István fiamnak hagyom és testállom minden ingó és ingatlan jószágomat, olly feltétel alatt, hogy édesanyát (mivel néki különösen semmit nem hagyok) míg él tisztességesen eltartsa és megbetsülje. " - Bogár Pál Mihály 1810. mára 29. Decsi közs. prot. 1842. dec. 11. Decsi közs. prot. 1803. jún. 5. TMÖL. Úrbéri iratok Sárpilis 60. doboz -1854. jún. 5. TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 1754/1867. Decsi közs. prot. 1824. febr. 1. 359