Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

Az örökösödési jog és szokások híven tükrözik a közösségek, csoportok, rétegek, családok alkalmazkodását az adott gazdasági lehetőségekhez. Goldschmidt és Kunkel

99 három nagy örökösödési rendszert és ezekhez kapcsolódó háztartástípust különböztetett meg. 1. Észak- és Nyugat-Európában egy fiú örökölt, vagyis a férfiági osztatlan öröklés és a „törzscsalád" volt érvényben. Az örökös maradt a szülőkkel, korán megházasodott, a többi fiú és leány a szülői házból való kiváláshoz vagyoni kielégítést kapott, amivel önálló életet kezdhetett. 2. Kelet- és Közép-Európában férfiági osztott öröklés volt. (Minden fiú örökölt, és a házas testvérek együtt laktak.) 3. Dél-Európában férfiak és nők az egyenlő osztás elve alapján örököltek, s itt a családmagból álló háztartások voltak jellemzőek. (Minden házas gyermek elköltözött, új háztartást alapított.) Berkner az osztott és osztatlan öröklés mellett még egy másik fontos megkülönböztetést is alkalmaz, nevezetesen azt, hogy a házasságkötés után a házasfelek vagyona közös tulajdonná vált-e vagy pedig a két személyes vagyonrész megtartotta különállását. Az előbbi esetben az egyik házasfél halála után érvényesül a másik joga az egész birtokra, az utóbbi esetben az özvegy nem, csupán a gyermekek örökölnek. Berkner Nyugat-európai megfigyelése alapján - úgy találja, hogy az előbbi megoldás kedvez a „törzs-család" jellegű elrendezésnek. Az örökös a szülőkkel marad, korán megházasodhat, a többi fiú és lány kiházasításához, a szülői háztartásból való kiváláshoz vagyoni kielégítést kap, ami önállósulásukat és korai házasodásukat segíti elő. Ezzel szemben a második esetben az apa visszavonulása, vagy halála előtt senki sem vehet részt véglegesen a vagyonból, az örökös házasodása is többnyire kitolódik erre az időre, sokan maradnak nőtlenek, hajadonok, csak igen ritkán fordulhat elő, hogy öreg szülők házas gyermekekkel lakjanak együtt. Nem ismerjük minden részletében pontosan, milyen szabályok szerint öröklődött a jobbágybirtok a 18-19. századi Magyarországon. De Európa más részein is a legváltozatosabb örökösödési szokásjogot találták, még egy-egy országon, sőt régión belül is. Pl. Skandináviában Orvar Löfgren (1974), Franciaországban Emmanuel Le Roy Ladurie (1972) talált helyileg eltérő öröklési szokásokat. Egyes településeken a földbirtokos a jobbágyparaszt öröklési jogát is kétségessé tudta tenni, ha nem volt a gazdaságban lakó munkaképes férfi örökös (pl. a Baltikumban Kurland területén). Ez az utóbbi jogi helyzet arra kényszerítette a jobbágyparaszt családokat, hogy legalább egy, de lehetőleg több házas gyermek együtt lakjék a szülőkkel, így nem csodálkozhatunk azon, hogy a magyar jobbágy parasztok között is különféle örökösödési stratégiák fordultak elő. Az öröklési szokásokat az egész ország területére kiterjedően gyűjtötte Mattyasovszky Miklós (1904). A községektől visszakapott kérdőívekből azt szűrte le, hogy egyes területeken osztatlan, másokon osztott öröklés volt a szokás, és az osztatlanul öröklők csoportjában is meg lehet különböztetni a legidősebb fiút, illetve a legfiatalabb fiút előnyben részesítő öröklést. Tagányi Károly

102 szerint az elsőszülöttség elve ott érvényesült inkább, ahol a földesúr hűbéri hatalma erős volt, az utóbbi pedig ott, ahol földesúri hatalmat nemigen ismertek. Az 1840. évi törvények a leszármazók egyenlő örökösödési jogát kodifikálták Magyarországon. Ettől kezdve nálunk ez a hivatalos öröklési szabály és a már évszázadok óta működő kétféle jogi népszokás volt az általánosan elterjedt: 1. A fiági öröklés, mely szerint az ingatlan vagyonból (elsősorban a földből) csak a fiúk örököltek természetben, a leányok vagy lemondtak az öröklési jogukról, vagy csekély juttatással megelégedtek, vagy a forgalmi értéknek megfelelően pénzben nyertek kielégítést. 2. Törzsöröklés, mely a fiúk közül is csak egynek, a legalkalmasabbnak juttatta a földet, a többieket pedig valamilyen módon pénzben vagy egyéb javakkal elégítette ki. Ők legtöbbször szakmát tanultak, kézművesek lettek, vagy ha lehetőségük volt elvándoroltak. A kétféle örökösödési szokást országos viszonylatban a különféle próbálkozások ellenére sem lehet kimondottan egyes nemzetiségekhez kötni. Érdekes azonban, hogy egy 20. század eleji felmérés szerint Tolna megyében a törzsöröklési szokás terjedt el, míg a Sárközben, - a Duna mente és a Duna-Tisza közén élő magyarokhoz hasonlóan - a természetbeni egyenlő osztály uralkodott általában. A leányok annál inkább részesültek a földből is, minél nagyobb vagyon került felosztásra, de egy józan határ után - ha a felosztott birtok egyes részei egy-egy család megélhetését már nem biztosították -, csökkent az osztozkodók száma. GOLDSCHMIDT-KUNKEL 1971. 1058-1076. 3 BERKNER 1973. 1 MATTYASOVSZKY 1904. 2 TAGÁNYI 1919. 360