Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)
Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén
Balázs Kovács Sándor A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén Bevezetés A jogi néphagyományok kutatása Magyarországon egészen a legutóbbi időkig más tudományágak, először főként a jog és a történettudomány keretében történt. A Tripartitum előkészítő munkáit leszámítva a 18. század végétől beszélhetünk a nép körében nemzedékről nemzedékre hagyományozódó szokások tudatos gyűjtéséről. II. József óta ismert gyakorlat volt, hogy egy-egy életviszony jogi szabályozása előtt összegyűjtötték az élő és ható szokásokat. így kerülhetett sor arra, hogy pl. II. Józsefnek az erdők magatartási, gyarapítási módjáról intézkedő rendeletében (1787) a jogi rendelkezések mellett részletesen leírják az éppen módosítandó vagy tiltandó korabeli paraszti építkezési gyakorlatot, s egyes szokásokat. A 19. században is több kezdeményezés történt, hogy számba vegyék a törvények előkészítése során a területet érintő jogi népszokásokat. A századfordulón a Polgári Törvénykönyv előkészítésének időszakában két igen jelentős országos felmérés, adatgyűjtés született. A népi öröklési szokásokat Baross János 1 gyűjtötte össze, majd Mattyasovszky Miklós vizsgálta a német törzsöröklési és a magyar öröklési szokásokat. 1919-ben pedig Tagányi Károly 3 foglalkozott a hazai élő jogszokások gyűjtése kapcsán az öröklési joggal. A néprajzkutatók emellett a különböző népszokások leírásánál azok jogi vonatkozásairól sem feledkeztek meg. 1939 és 1949 között - szoros összefüggésben a falukutatók, a népi írók mozgalmával - megkezdődött a parasztság körében élő jogi szokások összegyűjtése. Az Igazságügyi Minisztérium által szervezett gyűjtés több mint 300 községre terjedt ki. Bár a jogpolitikai célt, hogy a jogi néphagyományok a jogalkotás egyik alappillérévé válhassanak, nem sikerült elérni, a kutatók legjobbjainak tollából olyan néprajzi szakmunkák születtek, amelyeket e mozgalom ösztönzött. Papp László 4 Bónis György 5 , Fél Edit 6 , Tárkány Szűcs Ernő 7 gyűjtései nyomtatásban is megjelentek. E gyűjtések megalapozták a további kutató, feldolgozó munkát az öröklési jogszokásokra vonatkozóan, illetve a jogtörténet területén, az utóbbi évtizedekben komoly eredményeket ért el - a már említettek mellett - Degré Alajos 8 , Csizmadia Andor 9 , Gelencsér József 10 , Nagy Janka Teodóra 11 . 2000-ben mindezek összefoglalásaként - Szilágyi Miklós tollából - megjelent a legújabb összefoglaló, a Magyar Néprajz társadalomról szóló nyolcadik kötetében. Az öröklésről Aki meghalt, a tetemén és emlékén kívül vagyontárgyait is hátrahagyta családja, rokonsága, a társadalom számára. Az öröklés a magántulajdoni rendszer velejárója, és azt eredményezi, hogy ez a rendszer és maga a család fennmaradjon, még ha az egyes tulajdonosok rendre meg is halnak. Öröklés az a jogilag szabályozott folyamat, amelynek során valamely személy vagyontárgyai és személyéhez fűződő jogi halála esetén utódaira átszállnak. 13 A tételes jog szerint Magyarországon a középkortól az egyenlő örökösödési rendszer volt az elfogadott, 1 BAROSS 1905. 2 MATTYASOVSZKY 1904. 3 TAGÁNYI 1919. 4 PAPP 1939., PAPP 1941., PAPP 1948. 5 BÓNIS 1939., BÓNIS 1941., BÓNIS 1942., BÓNIS 1943. 6 FÉL 1941., FÉL 1944/a., FÉL 1944/b., FÉL 1948. 7 TÁRKÁNY SZŰCS 1961., TÁRKÁNY SZŰCS 1981. 8 DEGRÉ 1942., DEGRÉ 1972., DEGRÉ 1977. 9 CSIZMADIA 1972., CSIZMADIA 1977. 10 GELENCSÉR 1985. 11 NAGY 1998., NAGY 2002. 12 SZILÁGYI 2000. 13 BALÁZS KOVÁCS 1998. 219. 337
