Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

feküdnének" más már nincs. így a panaszost illető ősi jussból reá eső részt, ha részben is, de kéri kifizetni. A panasz jogosságát mindenki elismerte. Az ítélet szerint „ezen tárgynak meg itéllése bíráskodásunkat fejjül múlja, annál fogva őket a törvény utón való keresetre utasítván, - de mint hogy magunk is tudjuk és tapasztaljuk " Lukátsi és vele lakó fiának „ ősi vagyonbeli javainak naponként való prédállását, s annak a kotsmákon leendő el tékozlását, " - valamint azt, hogy az ősi szőlőt eladták és olcsóbbat vásároltak az árából, a többi pénzt pedig „maguk élelmére és másokra fordítván el költötték, melyből a panaszolkodó felet hason fele illetné," sőt az ősi szőlőből az anyai jussot is eladták, „s annak árát közre eresztvén hasonló mód elköltötték, mind ezeknél fogva, azon kevés szöllöt mely az ősinek árából 100 forinton szereztetett, addig is míg a felsőbb helyeken jóvá hagyatnék, mivel ezt is már el adni s áruba botsáttani akarvák" Lukátsi Erzsébet használatába rendelték.

41 Az apának is módjában állott fiát osztályra kényszeríteni, pl. hálátlanság, engedetlenség esetében, vagy ha a házastárs kiválasztásánál nem fogadta meg a szülői tanácsot javaslatot. A fiút a szülő az ősi, tehát a családi javakból ilyenkor sem rövidíthette meg, legfeljebb szerzeményi javaiból nem adott neki . Ez az eljárási lehetőség és az, hogy még ilyen kényszerítés esetében is a fiúnak egy gyermekrész járt, bizonyítja a vagyonközösség eredeti céljának az értelmét, amit az apa sem rendelhetett alá személyi önkényének. A szétosztásnál mértékül is szolgált. Decsi Öreg Bóha Péter végrendeletéből tudjuk, hogy „Péterfiam engemet el hagyott ugyan ollyan állapotomban, a midőn János fiam még gyermek lévén, a segítségére leg nagyobb szükségem volt, mind az által ezt nem tekintvén nékie házi fundusomból házat építteni segítettem ahoz 1/8 sessio földet, rétet, kertet, egy 2 észt. üszőt, és egy siska göbe s. v. sertvést adtam, és a szőllőmből is két ember kapást engedtem s jóllehet őneki azon kevés ősről maradott szőllőből Hlyet én birok, annyi nem esne mint a mennyit az ősi szőllő jussa helyébe már a magam szerzeményemből adtam, de még is azon fellyül a mit már eddig a szőllőből bír annak a végébe lévő egy paszta szőllőt, me Ily a kotsi útig van Péter fiamnak holtom után által adni rendelem olly móddal, hogy ezen fellyül leg kissebb vagyonomba se részesítéssé. "

43 Hasonlóképpen rendelkezett a szintén decsi özvegy Balázs Jánosné Osbárt Anna: „Minthogy az öregebbik fiunk János magát miérántunk, szülei eránt részbe engedetlenül viselte mivel még boldogult atyjának akaratja ellen elment a Bátskába Patsirra nyomtatni és onnét nem előbb mint 6 hétre jött vissza de nem ugy hogy többé az atya mellett maradandó légyen mivel tsak azon ősztől fogva tavaszig maradott szüleinél: tehát őneki tsak ezeket hagyom: 1. Már adtam néki egy pár borjas tehenet. 2. Két lovat és egy vasas kotsit. 3. Most hagyok és adok ugyan János fiamnak hat száz 600 forintokat része 250 Ft. a Szegzárdi Darósinál lévő adósságból megyén ki a többi pedig az 350 f. az atyai maradvány arany vagy ezüstből menjen ki. 4. Előbb el menetelekor adtam neki 4 kapás szőlőt és ismét a felső Hegyi aly szöllönek felét tanyával együtt. 5. Házat építettünk számára egy kamrával együtt. Vettem néki egy fertály ses sió földet á 90 fi adtam hozzá 8 kaszás rétet. Ezek tehát János fiamnak jussai de még ezeken kívül egyhez máshoz szükségében is „44 segittetett. Decs közs. prot. 1837. márc. 10. „ Panaszképp terjesztem elő, hogy férjem Posgai András, kit már attya a túlságos dombézolása és pazarlása miatt bocsájtott el házától, az idő olta is együtt létünk nem egyéb mint keserű élet, mert mi benne fiatalabb korában meg rögzött az öregebb idejében még inkább meg testesült - ugyanis mintegy 11 évekkel ez előtt a nagy bor ivás és korcsmásság miatt távoznunk kelleték, még is per útján 900 osztrák forint szolgálási díjt nyervén - ezen kivül férjem által decsi hegyben apjától öröklött szöllejét eladva, annak árából vissza volt 180 frt. összesen tehát 1080 forintal térvén Nyékről Decsre vissza, többszöri felszóllításomra s kérésem daczára férjem a ki tett összegnek legnagyobb részét, hon el kortsomázta úgy, hogy ma már ebből a sok pénzből, de még ezen kivül is be folyt jövedelemből csakegy garast fel mutatni nem tud, midőn ezen nagy telhetetlenségbe bele merült, s láttam, hogy naponta rosszabb helyzetbejutok... " - TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírájának iratai 837/1866. Ör. Bóha Péter 1822. márc. 5. Özv. Balázs Jánosné Osváld Anna 1809. ápr. 18. 345