Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

kölcsönös segítséget és közös háztartást, vagy háztartásaik egymáshoz közeli elhelyezkedését. Az természetes, hogy az életkor előrehaladtával az emberek munkavégző képessége és energiája csökken. A kulcskérdés az, hogy a háztartás és a gazdaság vezetése kinek a kezében marad - az idősödő gazda és felesége megtartja-e azt haláláig, vagy korábban átadja a fiatal generációnak. A hagyományos magyar családoknál a gazdaság átadására, a „ levetkőzésre " - noha akad rá példa - a gazda életében igen ritkán került sor. A nők társadalomban elfoglalt helyzete patriarchális volt. Bár a fiatal és vagyonos özvegyasszonyok könnyen férjhez tudtak menni, az özvegyen maradt nők általában nehéz terheket viseltek. Saját női tevékenységük mellett férjük halála után annak feladatait is el kellett ellátniuk. Az özvegy, különösen a klimax után „tiszteletbeli férfi" lett, és sokszor - legalább átmenetileg - családfői jogokkal rendelkezett. (Téves tehát az az elképzelés, hogy a férfit mindig fia követte a birtok élén.) Noha a tételes jog általában nem tartalmazott erőteljesen hátrányos megkülönböztetéseket a nőkkel szemben, mégis az élet számos területén bizonyos mértékig kedvezőtlen helyzetbe szorultak. A mindennapok során többnyire a férfiak által betöltött szerepek voltak a fontosabbak, s a nők igen gyakran kényszerültek arra, hogy a férfiak döntéseihez alkalmazkodjanak. A családi vagyonból való részesedésük, öröklési lehetőségük eleve korlátozott volt, házasságkötésük után a lányról a szülők tulajdonképpen „lemondtak". Amennyiben az ifjú házasok nem alakítottak önálló háztartást, akkor többnyire a férj szüleihez költöztek, a feleségnek a szokásoknak megfelelően „követni kellett" férjét. A férfi családjába az új asszonyt ténylegesen csak az első gyermek megszületése után fogadták be. A mindennapi élet során számtalan hátrányos megkülönböztetés érte a nőket a megszólítás, a névviselés-névhasználat, az étkezési rend, a nyilvánosság előtti megjelenés tekintetében. A közéletben - az özvegyeket kivéve -, gyakorlatilag közvetlenül részt sem vehettek. A juttatás kritikus alkalmai /. A szülök életében 1. Az apa öregkora, „levetkőzés" Ha az apa öregsége vagy betegsége folytán alkalmatlanná vált a munkára és a gazdaság irányítására, a rendelkezésre álló családi vagyont részben vagy teljesen megoszthatta leszármazottai között. A sárközi végrendeletek bizonysága szerint erre viszonylag ritkán került sor, gyakoribb volt az az eset, amikor valamelyik gyermekét már korábban kielégítette, de a vagyon nagyobb részét az apa vezetésével a többi gyermek közösen használta. A gazda halála órájáig nem vetkőzött le örököseinek, vagyis kezében tartotta a vagyont és gazdaságának vezetését csak halálos ágyán adta át fiának vagy vejének.

28 Ahogy fogalmaztak: „ Én feküdtem a deresre érte, amíg élek, én leszek az ura annak a vagyonnak. " Az állatállomány fölött, mint a legféltettebb kincs fölött a legöregebb ember, a családfő rendelkezett és ő is kezelte haláláig a fiúgyermekek, házasulatlan legények segítségével, kint élve a szállásokon. A lecsapolások után a szállásgazdálkodás átalakulásával egy időben az öregek kiköltöztek a „högybeli tanyára". A vagyonátadást a végrendelet így örökítette meg: „kijelentem, hogy halálom napjáig a gazdái czímet magamnak fenn tartom, s mindennemű vagyonomnak teljes és kizárólagos tulajdonossá leszek..." Gáspár István és felesége, Balázs Judit diktálta a jegyzőnek: „Eletünkben azomban sem egyik, sem pedig másik gyermekünknek és ANDORKA 1996. 135-136. „...amim van, az szüléimről maradt kizárólagos sajátom ebből tehát magamat kivetkőztetni életembe nintsen szándékom, annyival inkább mivel nintsen kilátásom s reményem, hogy: nevezett fijam - azután megbetsüljön és éltem fogytáig férjemmel edjütt eltartson, mert eddigi magaviseletével már kiesmertette magát, miszerént az ő gazdasági kormányzata alatt, vele békés és csöndes életet élni nem sikerülénd, oda mutatnak tettei..." - TMÖL. A szekszárdi járás főszolgabírójának iratai 1600/1862. „...örökhagyó férje Farkas Pál úgy nyilatkozik, miszerént azt mint apa, gazdaságában fenntartja, s gyermekeinek, életében semmit sem ád, vagyonát, valamint neje női hozományát holtáig rendelkezése alatt tartja... " - U.o. 915/1866.- „Itt nem igen adják le a vagyont. En nem vetkőzöm le. Én nem adom be a vagyont. Ezt a svábok csinálják csak. Mindig az a gazda, akinek a nevén van a vagyon. " - FÉL 1951. FÉL 1951. Bocz András 1854. jan. 20. 342