Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor: A sárközi parasztság öröklési szokásai a feudalizmus végén

Mihály István édes annya vissza adni törvényessen is köteleztetett. " Az ősi vagyon mellett megkülönböztették a szerzett vagyont, melyet úgy osztott fel, örökített át tulajdonosa, ahogy akart. A végrendeletek elején mindig elkülönítették a kétféle eredetű vagyonrészeket, felsorolva egyiket-másikat. A decsi Szőke Andrásnak például csak ősi vagyona volt, melyről nem rendelkezhetett szabadon.

20 Szabó Jánosné Tóth Zsuzsanna végrendeletében pedig ez olvasható: „kevés vagyonnyaimat én is úgy szerzettem, hogy Katona Andrásnét néhai Barát Erzsébetet, aki 92 esztendős korában múlt ki e világból, és a legutolsó nyomorúságra jutott számos esztendőkig dajkáltam. "

21 Majsai Mihályéban szerepel: „Minthogy minden javaimat amelyekkel tsak Isten kegyelméből bírok mind magam feleségem Szóládi Judittal szereztem... "

22 A kaszálók, a rétek sajátos helyet kaptak a sárközi jobbágyok öröklési ügyeiben. Az irtásrét öröklését szabályozó szokásjog tulajdonképpen a nemesi jószágokra vonatkozó, a Tripartitumban is megfogalmazott elveken nyugodott és hasonló volt a szőlőföldek öröklési kötöttségeihez. A jobbágy a maga erejével irtott, vagy más módon szerzett és pénzen vett kaszáló rétje felett maga rendelkezet. Azt a rétet, irtást, amit azonban örökségképpen kapott, már nem adhatta el törvényes leszármazottai elől. Ezek híján a rétre az örökhagyó véréből származó rokonság tarthatott igényt. Ezeket az öröklött réteket nevezték: „atyáról vagy jobbatyáról maradott rétbeli örökségnek, ősi rétnek, aviaticumnak, ház után járó, házhoz való, házhoz tartozó vagy tartozandó rétnek. " (Elvileg van különbség atyáról maradott és házhoz tartozó rét között, mert az egyik az öröklést, a másik pedig a jobbágy helyhez való tartozást fejezi ki. A gyakorlatban rendszerint a jobbágytelek, illetve annak része szintén örökséget képezett és így attól nem szakadhatott el.) Más oldalról pedig, ha az apa ősi vagyonát gyermekei között már életében kiosztotta, ezt csak a halál utáni öröklésbe való beszámítás feltételével tehette. A családi vagyont tehát, bármikor is jutott a leszármazók birtokába, akár a szülők életében, akár csak a haláluk után, az örökösödés szabályai szerint a hagyatékba be kellett számítani, és a megosztásnál figyelembe kellett venni. A tanácsülési végzések és a végrendeletek is szigorúan betartották ezt a gyakorlatot. „Detsi Ketskés István maradéki u. m. Ketskés Ersébet és Judit árvájának Fejes Ersébetnek édes attya Fejes Mihály azt adták elöl, hogy attyokról Ketskés Istvánról maradt szöllő részek mind eddig testvérj éknél Ketskés Istvánnál volna, és általa bírattatnék, a tanács meghallgatta az érveket, s mint hogy a Tripartialis Törvény 3dik könyve 29ik titulussához képest az ősi szőlőből minden testvéreknek egyaránt kellene megosztozni, "

23 ki is adta testvérei részét. Sőt Pütsök István Pál nevű fiának kiállított móringlevelében szó szerint szerepel, hogy „holtom után pedig 2/8 telkemen és egyéb maradandó javaimon egyforma egyenlőséggel fog osztozni Pálfijam bé tudván a már életében nyert javakat. "

24 Az 1848:9. te. az úrbériség megszüntetésével, a 15. te. az ősiség eltörlésével jelentős változásokat hozott az öröklés tekintetében. Az utóbbi jogszabály alapján megszűntnek tekintették az addig létező királyi adományos és nem adományos, a fi- és leányági javak, valamint az ebből származó jogviszonyok közti különbséget, az ehhez kapcsolódó leány negyeddel, hajadoni joggal együtt. A nemes és nem nemes jogegyenlőségének biztosítása előtt már 1840-ben a nemek egyenlősége is megszületett - legalábbis az öröklés tekintetében és a törvényben. 1848-ig az öröklési viszonyok döntő többségének szabályait a Tripartitumban lehetett megtalálni. A levert szabadságharc után átmenetileg az Osztrák Polgári Törvénykönyv került bevezetésre, hogy az 1861. évi országbírói értekezlet megalkossa a változások miatt szükségessé vált Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat. Ezek nem voltak ugyan törvények, de a Tripartitumhoz hasonlóan hosszú ideig irányadóak maradtak. Decs közs. prot. - 1823. mára 23. 20 Szőke András - 1815. ápr. 22. 21 Szabó Jánosné Tóth Zsuzsanna- 1822. jan 6. Majsai Mihály - 1817. jan. 6. - „vagyon házam, az, ahhoz, tartozandó 3/8 sessioval együtt, amely is tulajdon szerzeményem, mivel felét magam raktam, felét pedig úgy vettem, Ebesi Varga Istvántól, a rétek pedig a sessiohoz. tartoznak... " - Pótsi János 1812. márc. 12. 23 Decs közs. prot. - 1816. dec. 29. Pütsök István - 1849. okt. 6. - „Bogár Györgynek fija András panasza: ez előtt több évekkel szolgaságával keresett tehene 100 váltóforinton attya által akkor, midőn házán megsokasodott adójáért szoritatott volna elatta, - mely summából 95 forintot tartozásában fizetvén, - nem külömben Benedek Péternél szolgálván ezen Bogár András, hol is midőn esztendejét kitöltötte, attya 15 forint adósságát is lefizette attya helett. - Midőn pedig Karátson Istvánnál szolgált egy borjúját nevezett attya 15 forint váltócédulán elatta, - mely summát a nélkül, hogy ő attya házánál lett volna elköltötték, és mind eddig ezen szolgaságával keresett 133 forintot kezére nem szolgáltatta, - sőt ezen több rendbeli jótéteményéért mast házától elverni s kisebb fiját az ő kizárásával javaiba örökösítteni kívánja." Az apa elismerte ezt, így ha előbb nem is, a halála utáni osztozkodásnál ennyivel többet kap András, de ha elküldi őt a háztól, azonnal fizessen. - Decs közs. prot. 1843. dec. 9. 340