Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron

cég vette meg. Éghajlata kedvező, növényzete buja, bár a föld hellyel-közzel agyagos, ez az oka a talajvíz megmaradásának. A községben viszonylag kevés a fa, mert a talajban nem mindegyik fajta marad meg, az utcákon eper- és akácfák találhatóak. A település határában hegység nincs. Kádár és Doboz felöl a föld halmos, dombos. A tavaszi fagyok időnként nagy károkat okoztak. Közkútja több is van a községnek, ezeket még a telepítés idején a királyi kincstár készíttette. Mélyek, így újabbakat a gazdák nem is ásathatnának, mert drágák. A termények minden fajtája megtalálható: gyümölcsfákat újabb időkben bőven ültettek a legnemesebb fajokból. Felújították a szőlőket (ma már ugyan nincs szőlőtermesztés). Terem itt bánsági búza, rozs, árpa, bükköny, kukorica. A marhatenyésztés még nem érte el a legmagasabb fokot. Van a faluban 527 ló, 301 tehén, 167 sertés, 4 ökör, 75 csikó, 161 borjú (1910). Négy vására van évente (ápr. 15, jún. 16, szept. 15, nov. 15). Piacot minden héten szerdán tartanak. A nagy vásárok és a heti piacok is igen élénkek, főleg a szárnyasok forgalma nagy. - írták a község monográfusai 1901-ben. A község belterülete szabályos négyszöget képez, melyen négy keresztutca vezet át, szélesek és egyenletesek. A házak csaknem egyformák, kertjeik virágosak. A települést a kincstár 1786-ban német telepesek számára létesítette és Rittbergnek nevezte el. A név eredetének többféle magyarázata van: az első telepesek, a kiemelkedő fennsíkon telepített községet a rajta elterülő rétek, gazdag legelők miatt Riethbergnek nevezték el. Mások szerint Rittberg Mária Teréziának kedvenc tábornoka volt, kinek neve Bécsben a királynő szobrának talapzatán is meg van örökítve. A község monográfusai szerint ezt látszik bizonyítani az a tény is, hogy a telepítés idején az itteni uradalom a mindenható Kaunitz herceg osztrák kancellár tulajdonában volt, ki Rittberg tábornokkal szoros barátságot ápolt, így róla nevezték el az új települést. A német telepesek azonban rövidesen tovább költöztek. Az akkor még Végvár közvetlen szomszédságában, alig másfél kilométerre fekvő Sipet község román lakói által folytonosan háborgatva, 25 SZMIDA - NIKOLÉNYI 1901. 26. 26 SZMIDA - NIKOLÉNYI 1901. 1. 27 Az egyik Korsós leszármazott Kurdi Pálné Bánáti Korsós Éva, aki még Végváron született 1887. júl. 29-én, így emlékezett szülőfaluja történetére Féja Géza írónak: „Új uradalmak alapítása következett, az uraságoknak pedig falvakra, népre volt szükségük, nem nélkülözhették sem a jobbágyot, sem pedig a zsellért. A Habsburgok, miután a törököt sikerült kiszórítaniok, azonnal bizonyságot tettek, miszerint távolról sem a hosszú harcokban csaknem elvérzett magyarságért tették. Német telepeseket hoztak Vadkertről meg Rakamazról de a bécsi bölcsesség ez alkalommal csődöt mondott, ugyancsak megjárta a németjeivel. Rittberg szomszédságában feküdt Sipet román község, lakói pásztorkodásból éltek, eddig övék volt az. egész környék, tehát a félnomád pásztorok veszedelmet láttak a földmívelést folytató új településben. Hiszen, ha terjed a megmívelt föld, fogy a legelő, és csökkenteni kell az állattartást. A sipeti pakulárok rövidesen támadásba mentek, egyre-másra csetepaték keletkeztek a két község között, ha németre leltek, vérbe fagyba hagyták, vetéseiket legázolták, lelegeltették. A galamblelkű németek mindössze öt esztendeig állották a sarat, 1791-ben véglegesen Vecseházára futottak. Menekülésük pánikszerű volt. Kurdi Pálnéból árad a hagyomány: - A németek nehezen hagyták ott házukat, óljaikat, öt esztendő kínkeserves munkájának az eredményeit. Eleinte védekezésre gondoltak, ablakaikat vályogtéglával torlaszolták el, mert jött a vészhír, hogy a sipetiek a határban folyt viadalok után most a falut támadják meg. A válságos éjszakán azonban ellepte a vakrémület, végigfutott a falun a hír a sipetiek elindulásáról, hát szekerekre kaptak és elvágtattak. Némelyik német égve felejtette a mécsest, az eltorlaszolt ablakokból itt-ott kisugározz az otthon fénye, holott a ház már üres volt. Ez időben Kaunitz miniszterről a kincstárra szállott az uradalom, a kincstár meg üres volt, kellett jövedelem, mégpedig sürgősen. Okult a németek kudarcából, és végső szükségből keményebb húsú meg harcedzettebb magyarokat csalogatott Rittbergbe. A sárpilisi hagyomány úgy tudja, hogy fölötte nehezen ment a telepítés ilyen életveszélyes területre, és állítólag a szegedi börtönből meg katonai fogházból is hoztak rabokat. Később a megnőtt öntudatú község természetesen fölháborodva tiltakozott efféle föltevések ellen. Annyi bizonyos, hogy sokfelől és szép számmal érkeztek szökött jobbágyok, múltjukat senki sem firtatta, a földesurak pedig hiába okvetetlenkedtek a kincstárral szemben. Mégis, Rittberg zöme hivatalos telepítési eljárás útján a Tisza meg a Körösök mellékéről, illetve Sárközből kerültek ide. Ezek után érthetjük, hogy mit jelentett a vizek közé zárt sárközieknek RittbergVégvár: a nyílt történelmi terep izgalmát. A harc a pakulárokkal ezután is folyt, a sipetiek szövetségeseket nyertek, a szomszédos román községek lakói vállvetve támogatták őket: - Tizenkét román község sarkallott egy magyarra - állítja Kurdi Pálné. A határban tovább folyt a félnomád pásztorok és a földmívelő magyarok harca, a magyarok mégis megmaradtak ezen a baljós földön. Megvolt ennek az oka. Elődjeik, a német telepesek merőben védekezésre szorítkoztak, a magyarok azonban megunván a sipetiek folytonos kihívását, döntő harcra szánták el magukat. Egy napon félreverték a harangot, tudatták a leszámolást életrehalálra. Nemsokára megkondult a sipeti harang is, jelezvén, hogy tudomásul vették az üzenetet, és védelemre készülnek. Elindultak hát a végváriak Sipet felé fejszével, kapával, kiegyenesített kaszával, fütykössel, a paraszti élet fegyvereivel, kiverték a 315