Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Balázs Kovács Sándor–Gutai István: Sárközi családok megtelepedése a temesközi Végváron

népszaporodás korlátozása. Ennek két módja lehetett: a házasságkötések korlátozása, a házasságkötési életkor emelése és a házasságon belüli születéskorlátozás. A házasodási szokások nem változtak meg ebben az időszakban a Sárközben. Ezzel szemben a házasságban élö nők termékenysége lényegesen csökkent, adataink szerint több mint egynegyedével, nagyjából családonként két gyermekkel csökkent. Ekkora csökkenést aligha magyarázhatunk mással, mint a viszonylag gyorsan elterjedt születéskorlátozással. Nem könnyű azonban megállapítani, mely családokban alkalmazták, mivel ebben az időszakban egyetlen házaspárnál sem figyelhetünk meg nagyon nagyfokú és következetes születéskorlátozást, amilyen a mai születéskorlátozó népességeknél és 50 évvel később - vagyis amikor következetesen megvalósították az egy, két- vagy háromgyermekes családtervet -, a Sárközben is általános volt,. Például az 1790-ig megkötött és 1792-ben még fennálló házasságokban Sárpilisen élő házaspárok közül 19-nél feltételezhető a születéskorlátozás előfordulása a házasság valamely időszakában. 52 házaspárnál valószínűleg nem fordult elő. (Feltételezetten születéskorlátozónak vettük azokat a házaspárokat, ahol az anyakönyvi bejegyzések feldolgozása szerint a három következő kritérium egyike előfordult: - a 30. éves kor elérése előtt szült gyermekek születése /illetve a házasságkötés és az első szülés/ közötti átlagos időtartam 36 hónapnál hosszabb volt, - a 30-39 éves életkorban történt születések közötti átlagos időtartam 48 hónapnál hosszabb volt, - az utolsó szülésre a 35. életév előtt került sor. /E három kritérium előfordulását természetesen okozhatták biológiai tényezők is./) A feltételezhetően születéskorlátozók inkább a kisebb gazdasági erejű - az állatot nem, a csak tehenet tartó, illetve lovat és tehenet tartók között fordultak elő, a négy és két ökröt tartó háztartásokban elő családok között csak egy egészen elenyésző rész mutatta a születéskorlátozás jeleit. A születéskorlátozás tehát a kisebb gazdasági erejű családokban indult meg. Az 1791 és 1804 között kötött házasságok esetében Sárpilisen 27-nél láthatóak a születéskorlátozás jelei és csak 2I-nél látszik a természetes termelékenység érvényesülni. A születéskorlátozók és a természetes termékenységűek nagyjából egyformán oszlanak meg az egyszerű és a bonyolult összetételű háztartások között. A leglényegesebb különbségek az 1791 és 1804 között kötött házasságot kötött családok esetében az látszik, hogy a születéskorlátozó családokban általában kisebb volt a csecsemő- és gyermekhalandóság. Feltételezhetjük tehát, hogy túlnyomórészt azok korlátozták születéseik számát, akiknek már volt két-háromnégy felnövekvő gyermekük, aki a gazdaságban segítséget nyújthatott, majdan azt átvehette, örökölhette és az öreg szülőkről gondoskodhatott.

19 Ha azonban a gazdaság kicsi volt, akkor nagyobb számú gyermeknek az elszegényedéstől való megóvása nagyobb gondot okozhatott. Ugyanakkor a kisebb gazdaságban kevesebb munkaerőre volt szükség, ezért a kisebb gazdasági erejű családok előbb kényszerültek a gyermekek számának korlátozására. A házasságkötéssel kapcsolatos költözés megszokott jelenség volt a Sárközben, mert a négy sárközi település, valamint a környező református magyar falvak lakossága között rendszeres volt az összeházasodás. Ritkán, de előfordult, hogy gazdaságilag erős háztartások is felkerekedtek és más faluban telepedtek le. Költözni tehát lehetett (az állandó lakóhely-változtatás a hazátlan zsellérek között teljesen általánosnak látszik), de láthatóan nem szívesen vállalkoztak erre a sárközi családok, holott éppen a 19. század elején két jelentősebb elvándorlási hullám zajlott le: Baranya megyébe, Siklósnagyfaluba és környékére (a beremendi református egyházközséget 1816-ban az elvándorolt Tolna megyeiek alapították, köztük több sárközi család), valamint Végvárra. Mindkettőnek írásos nyoma is van. Csak a Sárközből tizenegy teljes család költözött véglegesen Baranyába, míg tizenkét család időszakosan, pár esztendő múltán visszatért szülőfalujába. Természetesen egy ilyen áttelepülés után a házasságkötés céljából idetelepülő fiatalok száma is megnövekedett. A Végvárra való áttelepülést a következőképpen örökíti meg egy sárpilisi bírói jelentés: „Pilisi lakos Balog István mintegy oktaválista lakását Bánátba Rittberg nevű helységbe vévén Vetsei János szomszédságában lévő házát eladta pilisi Dávid Jósefnek 84 forintért az Uraság engedelmével, fönt maradván az eránt minden nemű jussai a Földes Uraságnak. 1803. jún. 14. " „Pilisi lakos Kubránszki István, mintegy 1/8-dos sessios, lakását Bánátba, Rittberg nevű helységben vévén, az ő házát, négy vagy öt ember kapáló szölleit úgy pilisi Öreg Dávid Istvánnak 235 forintokért eladta. 1803. jún. 14. "

20 1802. szept. BALÁZS KOVÁCS 1995. 17. Tolna Megyei Önkormányzat Levéltára (TMÖL) Úrbéri iratok Sárpilis 60. doboz - Pilis helység adó vevő levelei. 312