Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 24. (Szekszárd, 2002)

Bartosiewicz László: Állatmaradványok Sárszentlőrinc – Birkajárás középkori földvárából

volt. Természetesen ez a felfedezés nem meglepő, a szerencsésebb fekvésű lelőhelyek környezetének mozaikosságát más-más háziállattal lehetett a legjobban kihasználni. Házimacska - Felis catus (Linné 1758) A lelőhely hét macskacsontja egyetlen fiatal egyedből származik. Noha ezek a darabok nem tekinthetők csontváznak, összetartozásuk a kis állat egészben elföldelését sugallja, a csontok szétszóródása másodlagos lehetett. Házityúk - Gallus domesticus (Linné 1758) és lúd -Anser cf. domesticus (Linné 1758) A középkorban mindenütt gyakori baromficsontok ezen a lelőhelyen is viszonylag nagy számban kerültek napvilágra. A házityúkmaradványok meghatározása egyértelmű, a lúdcsontokról azonban alakjuk alapján nem dönthető el, hogy a vad avagy a házi változatot képviselik-e? Háziasított voltukra közvetve a vadászott állatok kis részaránya utal e lelőhelyen, valamint az a történeti tény, hogy a lúdtartás már az Árpád-korban is kiterjedt volt Magyarországon. Európai gímszarvas - Cervus elaphus (Linné 1758) A lelőhely állatcsont anyagában mindössze két gímszarvas csont volt. A könyökcsont darab és a kutyák által megrágott lábközépcsont mindenképpen vadászatra, illetve húsfogyasztásra utal. A középkorra a vadászat csökkenő jelentősége miatt a szarvasagancs leletek általában gyakoribbá válnak mint a csontmaradványok. A szarvasagancs leletek esetében mindenkor számolnunk kell a lehetőséggel, hogy azok nem vadászzsákmányból, hanem gyűjtögetésből származnak. Ezért figyelemre méltó, hogy a sárszentlőrinci darabok egyértelműen vadászott szarvasokból származnak. Őz - Capreolus capreolus (Linné 1758) A három meghatározható őzcsont feltehetőleg egyetlen egyedé volt. Az összetartozó orsó- és könyökcsont mellett egy, a mellső lábból származó második ujjperc is napvilágra került. Az őz és szarvas maradványai (a feltehetően makkoltatott sertéseké mellett) erdősült környezetre utalnak, noha a XX. században sikerült megfigyelni az őz „mezei" változatának kialakulását, amely a nagyüzemi mezőgazdaság tágas, nyílt területeihez alkalmazkodott. Mezei nyúl - Lepus europaeus (Pallas 1778) Noha ebből az állatfajból mindössze egyetlen sípcsont proximális vége került elő, annak jelenléte újabb elemmel színezi környezeti következtetéseinket: ez a vadállatfaj a nyílt, füves térségekhez, mezőgazdaságilag művelt területekhez kötődik. Nagytermetű tokféle - Acipenseridae A Sárszentlőrinc-Birkajáráson talált egyetlen halcsont nagyméretű tokféle úszósugarának töredéke. E viszonylag kicsiny, ránézésre jelentéktelen küllemű, érdes csontszilánk nem lebecsülendő fontosságú régészeti állattani lelet, annak ellenére, hogy a halfaj pontos azonosítása a tokfélék családján belül nem lehetséges. A nagytestű viza úszósugarai viszonylag fejletlenek. Az itt tárgyalt lelet nemcsak nagytestű egyedből származik, de meglehetősen vaskos is. így feltehetőleg vágótok {Acipenser güldenstaedti Brandt 1833) vagy sima tok {Acipenser nudiventris Lovetsky 1828) jól megtermett példányából származik. E két faj a legutóbbi időkig ívni járt a Dunára is, a Vaskapu vízi erőműrendszere azonban véget vetett vándorlásuknak. A Sióban azonban ekkora hal előfordulása nem valószínű. 5 MATOLCSI 1975. 6 BENCZE 1979. 7 MAITLAND és LINSELL 1978. 199