Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 23. (Szekszárd, 2001)
S. Perémi Ágota: Ajka – volt téglagyár késő avar kori sírjai
-2 db barna színű, finoman iszapolt, hullámvonalköteggel díszített oldaltöredék. Méretek: 4x3,8 cm, és 2,1x1,8 cm, (22. kép 2-3.). -1 db sötét barna színű, apró kaviccsal soványított oldaltöredék, elmosódott egyenes vonalköteg díszítéssel. Méretek: 3,3 x 4,3 cm, (22. kép 4.). -2 db fekete színű, római kori (?), finoman iszapolt peremtöredék. Az egyik perem törött, a másik egyenes, legömbölyített, keskenyedő. Méretek: 3,3 x 2,5 cm, és 3,1 x 3,7 cm. (22. kép 5-6.). -3 db római kori oldal és perem töredék, valamint tégla töredék. (22. kép 7-10.). Úgyszintén a kidobott föld átvizsgálásakor, a Csók és a Fiastyúk utca kereszteződésénél álló Csók utca 6. számú ház keleti oldalán, több összetört, zöldre színeződött csonttöredéket találtunk. Sajnos a sírnak már nyoma sem volt, így csak feltételezni lehetett, hogy az árok mely részéből kerülhettek ki a csontok. Ezt a később meginduló leletmentéskor térképen bejelöltem (1. sír). Közben a Fiastyúk utca 7. sz. ház lakója is értesített bennünket, hogy a telkén, a ház nyugati sarkánál ugyancsak egy sírt tettek tönkre. A csontokat kidobták, amelyek egy részét még sikerült összeszedni. Több csonton is zöldes elszíneződés látszott, de mellékletek már nem kerültek elő (2. sír). A lakók elmondása szerint az Avar utcaiakhoz hasonlóan, itt is már rég óta kerültek elő sírok házalapozás, fa-, szőlőültetés közben. A sírok helyét megmutatták, ezek alapján a temetkezések kétségtelenül az Avar utcai sírok folytatásai voltak. Mindazok ellenére, hogy sem a kidobott földben, sem a kiásott gázárokban újabb sírok nyomait nem lehetett megfigyelni, még isúgy véltük, hogy a még nyitva levő árkokat érdemes újra végig kutatni. Ami nem is volt eredménytelen, mert a kiásott árok aljától néhány centiméterrel lejjebb újabb, bolygatatlan sírok kerültek elő. A kisebb leletmentésre szeptember 20-22 között került sor, amelynek során három sírt'tudtunk feltárni. A viszonylag szűk 60 cm széles árok további részének átvizsgálása nem hozott újabb eredményt. Mivel a gázárok a leaszfaltozott, szegélyköves járda és az úttest közti, keskeny, fákkal, virágokkal betelepített földsáv szélén húzódott, nem volt lehetőségünk további kutatásra. Több helyen az elválasztó földsávot keresztező kocsibehajtók is akadályozták a munkát 32 . Az előkerült sírok a Csók utca 6. sz. ház keleti oldalán levő árokban láttak napvilágot. Az 1. sír a ház keleti sarkának közelében, a kocsifelhajtótól keletebbre került elő. Ettől 280 cm-re keletre került elő a 4., míg ettől 100 cm-re keletre a 3. sír. Az 5. sír a kocsifelhajtótól nyugatabbra, attól kb. 4 méterre került elő, részben már az úttest alatt. A 2. sír az út túlsó oldalán, a Fiastyúk utca 7. sz. ház kelti oldalán, a ház előtti kis kert keleti végében volt. Ezek alapján öt, DNy-ÉK-i irányú sírsort sikerült rögzíteni (23. kép). Sírleírások: 1. sír: 1. Edény. Barnás színű, fekete foltos, apró kaviccsal soványított. Behúzott nyakú, tölcséres, legömbölyített peremű, fenék felé kissé szűkül. Díszítetlen. 9 db-ból összeállított. M.: 9,7 cm, átm.: 10,1 cm és 6,8 cm (24. kép). 2. Úgyszintén a kidobott földben csirke (?) és sertés (?) csontjait gyűjtöttük össze. 2. sír: Apró bronz töredék. Elveszett. 3. sír (25. kép): ENy-DK-i tájolású, hanyatt fektetett, nyújtott helyzetű nő sírja. A koponya kissé „hátra" billent. A jobb oldali karcsontok a váz mellett, a bal felkarcsont részben a váz alatt, alkarcsontok szorosan a váz mellett voltak. A lábfejcsontok szorosan egymás mellett helyezkedtek el. A váz jó megtartású volt. Feltáráskor a sír bal oldalán végig, míg a jobb oldalon a felkarcsontig koporsódeszka halvány nyomait lehetett megfigyelni. A sír lekerekített sarkú volt 143 cm mélyen. Mellékletek: 1. Állatcsontok (sertés?) a koponyától feljebb. 2. Ugyanitt, a csontok közelében laposra kalapált vashuzalból hajlított, lekerekített sarkú, négyszögletes csat, pecekkel. Talán állat-túrással került a koponyától ÉNy-ra. H.: 3,6 cm, sz.: 3,1 cm. Leltározatlan. (27. kép 1.) S. Peremi jelentése LDM RA 18.621-90. számon. 170