Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)
Kiss Tünde: A Sió völgy későkelta és koracsászárkori településtörténetének vázlata
alapján a nyíltszíni telepek közül leginkább a szakályi anyaghoz köthetők, a távolabbi telepek közül a lébényi, szigetszentmiklósi, Esztergom környéki anyaggal állíthatók párhuzamba. Szántódpuszta, Balatonszéplak-Vadkacsás, Siófok-Zsidótemető, Kiliti telepei a későbronzkorikoravaskori telepek helyére épültek. A magaslati telepek anyagát illetően a közeli Balatonföld vár, Szabadhídvég, Szálacska, SióagárdLeányvár leletanyaga mutat szoros kronológiai és tipológiai kapcsolatokat, a távolabbiak közül Osffyasszonyfa, a Gellérthegy, Gomolava (mindkét LT D fázis típusai), Orolik erődített telepeinek anyaga is összehasonlítható a Sió völgyi típusokkal. Szabadhídvég és Balatonföldvár nem mutat a LT D-nél idősebb és fiatalabb periódusokat, Szalacskán a megtelepedés folyamatos a Hallstatt és La Tène korokban, SióagárdLeányváron a LT D leletek mellett LT C korú szórványok is előkerültek. Az S-profílú tálak, az egyenes falú kézzel formált siófoki fazék, 160 a seprűs-fésűs fazekak és az öblös hombárok olyan általános edénytípusok, amelyek használata a Sió völgyben is fennmaradt a Kr. u. 1-2. századig. A felszíni szórványok is leggyakrabban tál, seprűs-fésüs fazekak, kihajló vagy duzzadt peremű fazekak, hasonló csuprok és hombárok nagyobb oldal- és peremtöredékei. A piros-fehér festett sávos edény eddig nem került elő belső-dunántúli magaslati telep ásatásának zárt rétegéből. A magaslati telepek kronológiai kapcsolatai mellett funkciójuk és jelentőségük is vizsgálható. Balatonföldvár a Balatonon legkönnyebben átjárható rövid víziutat ellenőrizte, a tihanyi Óvárral kapcsolatot tartva a váratlan eseményekre való gyors reagálást tette lehetővé. A szántódi és földvári telepek az észak-déli és kelet-nyugati kereskedelem elosztó helyei lehettek, közvetlen munkamegosztás is kialakulhatott közöttük. Szabadhídvég összekötő szerepet játszhatott a Kapós völgy és az északkeleti kelta területek között, helyi jelentősége mellett regionális kapcsolatokat is feltételezhetünk. A nagy erődített központok közül Szalacskával és Százhalombattával távolsági kereskedelem köthette össze. Sióagárd-Leányvár a Sió-Sárvíz völgyében futó észak-déli utakat ellenőrizhette. A telep életének pontosabb meghatározásához a dunaszekcsői, bátai és szalacskai kapcsolatok további vizsgálata szükséges. A koracsászárkori kerámiatípusok közül a mezőkomáromi festett tál, márványos korsók, fogasmintáshullámvonalas kerámia, a ságvári római rétegek jó minőségű kerámiája, a leányvári festett sávos korsó emelhető ki. A kisebb telepeken (Siójut-Jutai dűlő, Siójut-Telepesek bozótja, Bikács-Alsó híd, NagydorogBezzegpuszta) csak bennszülött fésűs-seprüs edények és provinciális tömegáru mutatható ki. A római foglalás és a Kr. u. 1. sz. idején a későbbi utak mentén fekvő Ságvár, Mezőkomárom-Alsó szérűs, Kölesd-Lencsepuszta és Sióagárd-Leányvár telepein jelent meg festett kerámia vagy terra sigillata. Balatonföldvár és Szabadhídvég feladása átrendezhette a települések hierarchiáját, Szántód mellett Ságvár válhatott jelentősebbé, de a többi telep élete változatlanul folyt tovább. Sióagárd-Leányvár és Szekszárd-Palánk (Agostonpuszta) gazdaságilag jó pozícióba került a 2-3. században, terra sigillata forgalom nyoma is kimutatható. E telepek gyarapodását a szőlőművelés fejlődése is kedvezően befolyásolhatta. A mezőkomáromi felszíni leletek és légifotók, az első századtól megtalálható kölesdi terra sigillata és az épületnyomok alapján megállapítható, Mezőkomárom-Alsó szérűs és Kölesd-Lencsepuszta Ságvár és Gorsium, illetve Lussonium környékének jelentősebb út menti települései esetleg útállomásai lehettek. HORVÁTH VIII. típus, 3. altípus. 387
