Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

Glósz József: Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban

kapcsolat a három testvér birtokai között nem szűnt meg teljesen. Továbbra is Hőgyészen maradt a közös uradalmi tömlöc, itt tartották az úriszéket, ugyanaz az ügyész látta el az uradalmak jogi képviseletét is. A birtokosztállyal Kölesd tehát egy még mindig hatalmas uradalom központjává vált, amelyhez számos, közte a mezővárostól meglehetősen távol fekvő település is tartozott. Az eredeti, 1817. évi felosztáskor ide sorolták Nagy vej két, Mucsfát, Apart, Hantot, Bonyhádvarasdot, Kismányokot, Izményt, Szakadátot, Hidegkutat. Az osztozás nem váltott ki maradéktalan elégedettséget, így per keletkezett a testvérek között, melynek folytán a kölesdi uradalomhoz közelebb fekvő településeket is csatoltak, így például Kistormást, Nagytormást, Varsádot, Felsőnánát, Kalaznót is.

11 Aligha véletlen, hogy éppen Kölesdre esett az új földesúr választása. Bár Kölesd úrbéres lakosságát inkább nyugtalansággal, elégedetlenséggel töltötte el, de az uradalom már a XVIII. század közepe felé szilárdan megvetette lábát a mezővárosban. Az uradalmi hierarchia alján álló hajdúk, csőszök mellett egy gazdatiszt is tevékenykedett Kölesden, az egész uradalmat irányító prefektus és a tiszttartó alárendeltségében működő ispán. Telepítése annak felismeréséből fakadt, hogy a hatvan-hetven kilométer hosszan elnyúló birtokláncolatot nem lehet egyetlen központból irányítani és ellenőrizni. Kölesdet nem csupán fekvése predesztinálta az alközponti, később központi szerepkörre, már az 1770-es években jelentős uradalmi beruházások növelték a mezőváros jelentőségét a több tucatnyi település sorában. A nagy vendégfogadón, a megyeházán, a vámházon, a nagy értékű malmon kívül itt állt az uradalom háromszintes, téglából épült, alápincézett, tízezer pozsonyi mérő gabonát befogadni képes magtára. 1818-ig, az uradalom felosztásáig pedig tovább bővültek a két pontra, a település központjára illetve a peremén kialakuló majorra összpontosuló létesítmények. Az ispánház, a hajdúház mellett a juhászlak és a juhakol, a kádárház és műhely, az allodiális szőlőben épült présház és négy hosszú pince, a fatelep, a téglavető és a hozzá tartozó lakás arról árulkodnak, hogy az uradalom elsődleges funkciója, az úrbéresektől származó pénz-, termény- és munkajáradék behajtása mellett maga is aktív, a bevételeket növelő gazdasági tevékenységbe kezdett, mindenekelőtt a jól jövedelmező juhtenyésztés és az uradalmi regáléjogok hasznosítása (téglaégető, rév, bolt, mészárszék, kocsma, vendéglő, malom, pálinkafőzde) révén. A beruházások méretét jelzi, hogy Kölesden az uradalmi épületek becsült értéke 1818-ban kétszázezer forintot tett ki.

12 Az uradalom Kölesdre települt vezetése az elmérgesedett földesúr-jobbágy viszony közepette nehéz helyzetbe került. A mezőváros lakossága a túlerőben lévő, földfoglaló uradalommal szemben valóságos partizánháborút folytatott. Az éj leple alatt ellopták a gabonát a szérűről, kicsépelt gabonakévéket adtak le kilenced gyanánt, 1816-ban a tilalom ellenére leszüretelték a vörösborszőlőt, s ezzel lehetetlenné tették a szőlődézsma beszedését. Ellopták az allodiális szőlőből a lugasléceket, az urasági gyümölcsösből mázsaszám a gyümölcsöt, rendszeresen legeltettek az uraságnak az úrbéresektől elvett rétjein. A hajdúk, csőszök, gazdatisztek tehetetlenül álltak a jelenség előtt. Nem lehettek egyszerre mindenütt ott, de jelenlétük sem tartotta vissza az egyre magabiztosabb jobbágyokat. Ha a csőszök a korabeli jogszokás szerint elhajtották a tilosban legelő állatokat, akkor a tulajdonosok a bírság kifizetése helyett visszalopták vagy erőszakkal visszavették. Az esetek többségében a számbeli fölényben lévő delikvensekkel szemben a hajdúk nem is mertek fellépni. Herr András csősz 1839. szeptember 21-én éjjel inkább félelmében, mint a tilosban ért és elhajtott ökröt védve lőtt rá az állat kiszabadítására érkezőkre. A megsebesített Prener János testvérei és mások vasvillával felfegyverkezve valóságos haj tó vadászatot rendeztek a bujkáló csősz ellen. Az is kétélű fegyver volt, ha az uradalom tisztjei a legféktelenebbeket végül az úriszék elé állították, s tömlöcbe vetették, hiszen a munkából kivont jobbágyuk így nem tudta megművelni földjeit, teljesíteni a robotot, vagyis maga is megkárosodott. A tehetetlen uradalmi tisztek a feszült helyzetben maguk is erőszakkal reagáltak, ha tehették, a tettenért jobbágyokat alaposan helybenhagyták. A község lakossága még akkor is a földesúri tervek keresztezésére törekedett, amikor abból egyébként nem származott kára. 1842-ben panaszolta gróf Apponyi Antal, hogy a szárazság miatt elsilányult Lapos-rét öntözésére a Kender-patak vizét akarják oda terelni, s ehhez úrbéres földeket kellene igénybe venni. Bár a földesúr az elvesző földeket kész lett volna pótolni, a lakosok az uradalom iránti ellenséges indulatból ebbe nem akartak beleegyezni. Ugyanakkor a feszült kapcsolat mellett - amelynek kialakulásában egyik fél sem volt vétlen - az érdekközösségen alapuló "TMÖLACSIV/F 12 TMÖL ÁCSI V/F 322