Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)
Glósz József: Kölesd mezőváros az állam, a vármegye és az uradalom erőterében a késő feudális korban
Az előzmények ismeretében talán nem meglepő, hogy az eredmény nem a valós helyzetet tükrözte, hanem egy közel egy éves, a háttérben zajló alkudozás, aggodalmak, félelmek és ügyeskedések eredménye. Az 1755-1758 között készült, belső, uradalmi célokat szolgáló összeírás még 75 telekről szól, 1767. október 4-én már csak 38 2/8-t mutatnak ki, hogy végül 35 12/32 kerüljön be a hivatalos dokumentumba. Ennek megfelelően alakul az úrbéres szántó nagysága is. Egy 1767. évi, belső felmérés szerint 1417 holdat birtokoltak a telkes jobbágyok, október 4-ére ez a mennyiség 1055 holdra csökkent, hogy végül 778 holdnál állapodjék meg. Gyakorlatilag a jobbágyok az uradalommal összejátszva a vármegye ugyancsak földbirtokos tisztségviselőinek asszisztálásával a tényleges földmennyiség felét vallották be, a másik felét ezzel kivonták az állami adózásból. Az e tekintetben fennálló érdekközösség volt az alapja az egymással szembenálló uradalom és jobbágyai cinkosságának. Ennek következtében a jobbágyok által teljesített szolgáltatások sem feleltek meg a hivatalos urbáriumban szereplőnek. Az uradalom és a jobbágyok által a hatóságok kizárásával kötött megállapodásban foglalt szántó mintegy 1050 holdat tett ki, többet a hivatalos urbáriumnál, de kevesebbet a ténylegesen birtokoltnál. Mivel a terheket arányosan az úrbéri rendeletben foglaltakhoz szabták, ez egyszersmind azt is jelentette, hogy a jobbágyok kénytelenek voltak beletörődni terheik lényeges emelkedésébe. Egy egész telek után ugyan 22 helyett 30 hold szántót kaptak, ám az érte járó igásrobot sem 52, hanem 66 nap lett. Ugyanakkor az uradalomnak Kölesden nem lévén saját kezelésű birtoka (aliódiuma), ezért nem tudta volna felhasználni a hirtelen ugrásszerűen megemelkedett ingyenmunkát. így egy egész telek után csak nyolc nap igás vagy 16 nap kézirobotot vett igénybe, a fennmaradó részt pénzen váltatta meg, telkenként hat forint harminc krajcár áron. A kisházasok egy napot robotoltak, s a fennmaradó 17 napért két forint megváltást fizettek. A természetbeni szolgáltatások is igazodtak az urbáriumhoz: a termények, bor kilencedét adták be. A fentieket a jobbágyok és kisházasok által egységesen fizetett egy forint cenzus egészítette ki. Bizonyos jogokat a város mint testület élvezett, huszonöt forintért bérelte a halász- és rákászvizeket, tíz forintért saját célra pálinkafőzőt is fenntarthattak. A kocsmáitatás joga az eredeti egy évvel szemben az országos gyakorlatnak megfelelően fél évre korlátozódott. Mivel Kölesd határában nem volt erdő, az uradalom máshonnan biztosított épület- és tűzifát a helyi lakosság számára. Kisebb javítások elvégzése fejében ingyenes átjárást engedélyezett a helybeliek számára a vámgáton. A főbb pontjaiban ismertetett megállapodás önkéntességét az is aláhúzza, hogy egy év felmondási idővel mindkét szerződő fél elállhatott tőle. Ez esetben automatikusan a vármegyénél letétbe helyezett urbárium lépett volna hatályba, azaz az úrbéri rendelet az uralkodó szándéka ellenére sem teremtett végleges, megmásíthatatlan viszonyokat a földesúr és jobbágyai kapcsolatában. Ez olyan további konfliktus veszélyét vetítette előre, amelyben Kölesd mezőváros eleve a vesztes pozíciójában küzdött, nem csupán az érdekérvényesítés eltérő esélyei miatt, hanem mindenekelőtt azért, mert az urbáriumból kihagyott földjeiket az állam akkor sem védhette meg a földesúrral szemben, ha szándékában állt volna. így azután aligha meglepő, hogy az uradalom az árutermelés egyre bővülő lehetőségeit kihasználandó arra törekedett, hogy lépésről lépésre megvesse a lábát Kölesdnek eddig kizárólag a jobbágyok által birtokolt határában. Az 1776-ban kiadott új urbárium szövege még azonos az 1767. évivel. Ismételt megerősítésére valószínűleg azért volt szükség, mert 1773-ban tulajdonosváltás történt, a Mercyek helyére a gróf Apponyi család lépett. A vásárlás részleteiről később szólunk. Az úrbéri szerződés módosítását végül az új tulajdonos kezdeményezte. Nyilván a terjeszkedő allódium munkaerő-szükségletének biztosítására 1794-től a robot nagy részének pénzben történő megváltása helyett áttértek annak tényleges leszolgálására. Még ezt megelőzően az uradalom 1783-ban, majd 1786-ban a jobbágyok rétjét megkurtítva vetette meg először a lábát Kölesd határában. A paraszti földek elleni átfogó támadás első lépéseként gróf Apponyi 1783-ban szerződést kötött Ferdinand Pichler földmérővel a hőgyészi uradalom feltérképezésére. Kölesd esetében erre 1798-ban került sor. Az eredmény bizonyára még az uradalmat is meglepte. Kiderült, hogy a jobbágyok mintegy kétszer annyi földet birtokolnak, mint amennyi az úrbéri tabellában áll. így például Kanis János 5,5 hold helyett 13, 2/8 holdat művelt, Zsebe Ferenc 11 hold helyett 28 5/8 holdat. Hasonlóak voltak az arányok valamennyi telkes jobbágy esetében. A felmérés szerint összességében az általuk birtokolt szántóföld nagysága 1991 3/8 hold volt az urbárium szerint járó 800 2/8 hold helyett. Rétből a törvényes járandóságon felül 288 kaszással rendelkeztek. Az uradalom ennek nyomán felmondta az 1767-ben kötött kontraktust a kölesdi jobbágyokkal, s bejelentette, hogy áttér az úrbéri rendeletben előírt szabályokra. Apponyinak nem állt szándékában elvenni a mezővárostól 1200 hold szántót - ennek megmunkálására sem eszközei, sem emberei nem voltak. Terve ennél lényegesen egyszerűbb volt. Úrbérrendezéssel - azaz a földek 318
