Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)
Gaál Zsuzsanna: Egy birtokos nemesi család válsága és felbomlása a 19. század második felében
kellett hagyniuk. De nem volt hová menniük, így az a veszély fenyegetett, hogy utcára kerülnek. Mihálynak arra sem volt pénze, hogy a legegyszerűbb szállást megfizesse. Kényszermegoldás volt csupán, hogy az időközben felnőtté váló és Bonyhádon hivatalt vállaló legidősebb gyermek, Viktor fogadta be egy időre Dőrynét. A család gyakorlatilag széthullott. Laurának és gyermekeinek soha többé nem lett igazi otthona. A következő években egyik helyről a másikra költöztek, egyszer Viktornál máskor Minkánál húzták meg magukat. Nemcsak a jelen, de a jövő sem kecsegtetett semmi jóval. Dőry Mihály helyzete az idő múlásával egyre lehetetlenebbé vált. Már törvényszéki ülnökké való kinevezésekor is támadták, mondván, személye nem alkalmas a tiszt betöltésére. 54 Részben a képzettség hiánya, részben a bukása után is fennmaradt tetemes tartozásai miatt. A megyék rendezése csak tovább rontotta a helyzetet. Ennek első lépéseként a polgári állam követelményeinek megfelelően megtörtént a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztása. Az újonnan felálló bírói szervezet tagjaitól a törvény munkakörük betöltéséhez meghatározott képzettséget írt elő, amivel Dőry Mihály nem rendelkezett. 55 A jogi képzettség előtérbe kerülése miatt állása tarthatatlanná vált: „ennyire vittük a régi nagy nimbusszal" - írta keserűen feleségéhez egyik levelében. 56 Ekkor utolsó megmaradt tőkéjét, családi, baráti kapcsolatait próbálta meg mozgósítani. De most sem gondolkodott reálisan. Arról ábrándozott, hogy valamelyik állami birtok tiszttartójává nevezteti ki magát. Mindenekelőtt Dőry Frigyes segítségére számított, aki a Deák-párt Tolna megyei vezéralakjaként valóban befolyásos kapcsolatokkal rendelkezett. A jól fizető állásból persze nem lett semmi, a családi szolidaritásból csupán egy szerény megyei állásra futotta. 1871-ben Dőry Mihályt várnaggyá nevezték ki, s ezt a posztot töltötte be 1885-ben bekövetkezett haláláig. 57 A társadalmi kapcsolatok - amitől Dőry Mihály oly sokat remélt - ugyanis a bukást követő években jócskán megkoptak, illetve jellegükben átalakultak. A volt táblabíró megváltozott jövedelmi viszonyai miatt egyre kevésbé tudott eleget tenni azoknak a vélt és valós elvárásoknak, melyeket az úri társasághoz való tartozás megkövetelt. Egy ideig hívták vadászatokra, még kölcsön fegyvert is szereztek neki. Később ritkultak, majd elmaradtak ezek az alkalmak, hiszen Mihály úgy sem ment el, már nemcsak a fegyver, hanem a megfelelő ruházat hiánya miatt sem. Lovai rég nem voltak már, s egy idő múlva bérelt fogatra sem futotta, pedig az odatartozás érzése fontos volt Mihály számára. Törvényszéki ülnökké való kinevezését követően egy ideig társaival együtt étkezett, keserűen kellett aztán tudomásul vennie, hogy erről is le kell mondania. 58 Ennél is jobban fájt, hogy úgy érezte, ki nem fizetett adósságai miatt ujjal mutogatnak rá. „A szegénység kitűnik mint a szeg a zsákból, ...a szánalom maga már egy majd eltürhetetlen állás, és mikor azt a megvetés követi ami az embereknél oly általjános, legyen az magasab rangú mívelt osztály vagy pornép ". Dőry Mihály vergődése, mindennapos filléres gondjai valóban szánalommal töltötték el a család sikeresebb ágához tartozó rokonokat. Nem fordultak el tőle, de nem is tartották maguk közé valónak. Különösen vonatkozott ez az ifjabb generáció tagjaira, akik Mihályt jószerivel csak mint segélyre szoruló, szegény rokont ismerték. A megváltozott viszonyok mélyen sértették a táblabíró önérzetét. Talán a vagyonvesztésnél is jobban bántotta, hogy büszkeségén esett szinte naponta sérelem. A puszta fennmaradása érdekében megalázóan sokszor kellett kérnie. Maradék önbecsülésének tartozott azzal, hogy aztán ő is adni akart. Nyomorult helyzetében sem tagadta meg a hozzáforduló egyik vármegyei hajdútól, hogy unokája temetésére három forintot adjon. 60 Dőry Mihály nem volt a modern kor embere. Egész gondolkodásmódja, a látszat fenntartására törekvő, realitásokkal nem számoló életszemlélete ellentétes azzal, mint amit az 1848 után formálódó új világ megkívánt. Bukása ezért elkerülhetetlen volt. Gyerekeire sem hagyhatott mást, mint a család még mindig jól csengő nevét, amivel az utódok közül ki-ki a maga módján sáfárkodhatott. TMÖL Dőry M. i. 5 .d. Viktortól 1869. máj. 8. és 1869. jún. 10. TMÖL Dőry M-né i. 5.d. Viktortól 1867. máj. 14. 1869. évi. 4. te; CSIZMADIA, 1976. 174. p. TMÖL Dőry M-né i. 3. dob. férjétől, 1869. nov. 27. TMÖL Alispáni mutató TMÖL Dőry M-né i. 3. dob. férjétől, 1866. nov. 3. és 1868. márc. 29. TMÖL Dőry M-né i. 3. dob. férjétől, 1870. febr. 15. TMÖL Dőry M-né i. 3. dob. 284
