Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 22. (Szekszárd, 2000)

K. Németh András: A somolyi templomrom

keltezik a falu létrejöttét, amely a domb legmagasabb pontján álló templomot nagyjából félkörben, Ny-ról K felé vette körül, a két víz között fekvő D-i földnyelv érintésével. A templom ma is álló tornyának belmérete 1,5 x 1,75 m, Ny-K-i irányban enyhén nyújtott. Falai 85 cm vastagok, ENy-i és DNy-i sarkán 70 cm széles, 1,2 m hosszú támpillérek állnak, K-i falát a 70 cm vastag Ny-i hajófal alkotja. A pilléreket három helyen látták el rézsűs vízvetővel: a lábazat felett, a toronyfalhoz való csatlakozásnál valamint a kettő közti távolság közepénél. A torony alsó része mind a négy irányba nyitott, 1,1-1,4 m széles nyílásokkal, amelyek közül valószínűleg csak a K-i, a hajó felé néző nyílásban volt ajtó, a nyílás külső oldalain függőlegesen végigfutó, valószínűleg ajtótok számára készült bemélyedés alapján. A helyreállítás után a torony Ny-i fala 11, K-i fala kb. 12,5 m magas, a K-i oldal nyílásai alapján eredetileg háromszintes volt. A Ny-i oldal második szintjén kb. 0,2 x 1 m-es lőrésszerű nyílást, legfelső szintjén 1 m magasan megmaradt, rézsűs, kívül kb. 1 m, belül 40 cm széles ablakot találunk. Az É-i és D-i toronyfalon nincs nyílás, a K-i oldalon ellenben a toronyaljból a hajóba nyíló ajtó felett hármat is elhelyeztek. A legalsót az É-i és D-i hajófalcsonkok belső oldalán, közvetlenül azok sarkában ma is látható, karzattartó gerendafészkek vonala fölé igazították. A nyílásnak a rekonstrukció során kialakított 1,2 m-es magassága valószínűleg kisebb a középkorinál, mert a belső szintekre minden bizonnyal nem a toronyaljból, hanem a Ny-i karzatról jutottak be, az egykor feltehetőleg magasabb, a karzat járószintjéig leérő nyíláson keresztül. Minden oldalról való nyitottsága és falvastagsága alapján a tornyot nem tartjuk védelmi jellegűnek, elsősorban valóban harangtoronyként, esetleg irat- és kincstárként működhetett. A második szint 1,7 m magas nyílását valószínűleg azért alakították ki, hogy a síkmennyezetes padlástérbe bejuthassanak a toronyból. A harmadik szint helyreállított nyílása a Ny-i oldalon látható párjával ellentétben 0,3 x 1,6 m nagyságú, lőrésszerű nyílás. A torony É-i, Ny-i és D-i falain, pillérein illetve a hajófalcsonkokon nagy felületeken megmaradt a világosbarna, homokos, középkori vakolat. (6. kép 1.) 1999. május elején észleltem, hogy a romot kincskeresők bolygatták meg: a toronytól kb. 4 m-re K-re kibontották az É-i hajófal egy kb. 80 cm hosszú szakaszát és a hozzá csatlakozó 1,2 m hosszú támpillért.

47 Odor János vezetésével leletmentést végeztünk: a kb. 1,6 m mély gödröt 2 x 2,5 m nagyságú szelvénnyé alakítottuk, kibontva a tört kőből és négy sor téglából álló alapozásra épített, 10 cm széles beugrással induló kb. 40-60 cm magas falat. A kidobott földből néhány vasszög és több embercsont-töredék került elő.

48 Mivel a kincskereső gödrök régóta veszélyeztetik a lelőhelyet, 1999. augusztusában az alaprajz tisztázása végett rövid ásatást kezdtünk. Öt szelvénnyel kb. 50 m

2 területet vizsgáltunk, ennek nagy része a szentélyre esett (2. kép). Feltártuk a torony nélkül 17 m belső hosszúságú és 5,25 m széles hajóval rendelkező gótikus téglaépület sokszögű, a nyolcszög három oldalával záródó, négy sarkán 110-120 cm hosszú támpillérrel megerősített, a hajónál kisebb 4,75 m szélességű szentélyét (5. kép, 6. kép 2., 7. kép /.), a középtengelytől kissé D-re csúszva épített, 2 m hosszú oltár kő-alapozásával. (7. kép 2.) A szentély alapozása - az 1. szelvényben feltárt támpillér köves-téglás alapozásával ellentétben - mindenhol téglából készült, az alapfalakat az egyes téglák elkülönítését megnehezítő vakolattal látták el. Az alapozás a feltárt részeken mindenütt legalább 1 m mély, a szentélyzáródás É-i részén, a két támpillér között elért bolygatatlan altalajon viszont 150-155 cm mély alapozás nyugszik. Érdekes, hogy az általánostól eltérően az alapfallal megegyező szélességű felmenő fal valamelyik irányban „elcsúszik" az alapozáson: az 5-8 cm széles alapozási ki- illetve beugrás ugyanakkor jól elkülöníti a kétféle falat. A szentély É-i részén az alapozás tetejét mindenhol megtaláltuk, helyenként azonban három felmenő téglasor is megmaradt. (8. kép 1.) A 3. szelvényben csak a zárófal D-i pillérén maradt meg két tégla az alapozáson túlnyúlva, a D-i szentélyfal is jobban károsodott, mint az É-i. (8. kép 2.) A szentély K-i zárófalát találtuk meg a legrosszabb állapotban; ezt a falat még a templom használata idején jelentős sérülés érte, mert másodlagosan felhasznált, töredékes téglákból rakták újra az elpusztult falat. A fal szélességének közepébe beépítettek egy pirosra festett vakolatos téglát is, amely korábban a szentély belsejét díszíthette. A hajó É-i oldalán, a 2. szelvénytől Ny-ra, 80 cm távolságban nyitott 4. szelvényben a feltételezett sekrestye K-i falának egy tégla híján teljesen kiszedett alapozási árkát tártuk fel 30 cm szélességben, 2,5 m hosszan. Mivel a fal É-D-i irányban hosszában részben a metszetfalban futott, É-ra pedig a metszetfalba nyúlt, ezért a fal szélességét és Ny-i valamint É-i részét (vagy azok helyét) már nem volt időnk kutatni. A K. Németh A. tbj. 1999. május 2. WMMM Ad. 611-2000. 159