Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)
Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben
Időközben tréfás kötődés, csipkelődés közepette kocsira rakták a menyasszony holmiját. „Búcsúvétel után felteszik az „ezüst-tele tulipános ládát 118 a kocsira, felül a nyoszolyó kakassal az ölében. Azután azon rendben egész utón csipdesi, nyomkodja és nagy buzgósággal ütögeti a kakast, hogy az rikogasson, kukorékoljon: lám olyan derék, jó teremtés a menyasszony, hogy még a kakas is megsiratja." 119 Az úgynevezett kiadók (menyasszony nyoszolyóasszonyai) fejük felett magasra tartva, tánclépésben vitték a párnákat a kocsi után. Ezek a menettáncok szigorúan alkalomhoz kötöttek, szinte szertartásos jellegűek, az ugrósból fejlődtek ki. A Sárközben így viszik a menyasszony párnáit, és régen az esküvőre menet is a leánykör így kísérte a menyasszonyt a templom kapujáig. Zörög a kocsi, pattog a Jancsi, Talán értem jönnek? Jaj édesanyám, szerelmes dajkám De hamar elvisznek. Kocsira ágyam, kocsira ládám, Magam is felülök. Jaj édesanyám, szerelmes dajkám, Hamar elkerülök. 120 Ha a menyasszonyt messzire vitték, az egész násznép kocsira ült. Ilyenkor énekelték: Este viszik a menyasszony ágyát, Elvesztették a negyedik lábát. Megállj asszony, nem fekszel az ágyba, Míg meg nem lesz a nyoszolya lába! 121 A menyasszony házánál a hozományt jól láthatóan helyezték el. A vőlegény és kísérete a menyasszony kikérésekor a hozományt is kikérte, amelyet többnyire csak valódi vagy formális fizetség ellenében adtak ki. Általában szekerekre rakták, hagyományos rend szerint úgy, hogy díszes darabjai szépen érvényesüljenek. Gyakran maga a menyasszony is a szekéren utazott. A hozományvitel néhol járművek nélkül történt, ilyenkor asszonyok vitték az egyes darabokat magasra tartva, nemegyszer tánclépésben. Az ünnepélyes hozományvitel egyik célja annak bemutatása az egész falusi közönség előtt. Megérkezéskor ismét úgy helyezték el, hogy a násznép megtekinthesse. Ujabban - kisebb arányú lakodalomban régen is - a hozományvitel a lakodalom előtt vagy után, csekélyebb nyilvánossággal a menyasszonyviteltől függetlenül történt. A menyasszonyi kelengye mindig a család anyagi viszonyaitól függött. A gazdagság parasztos szimbólumává vált a Sárközben a színpompás kelengye, amelyben pl. a számtalan funkcióban, nagy számban 60-80, de néha, nagyon módosaknál 300 abrosz is szerepelt. 122 Az abroszokat és kendőket, a száda-, illetve bodorvászon testiruhákat és halottaslepedőket, valamint a szintén ritkás szövésű szúnyoghálókat és természetesen a ruházkodás házivászon alapanyagát - parasztasszonyok készítették. A díszágy, illetve vetettágy vagy takácságy csak a legmódosabbak kelengyéjének volt a tartozéka, s a takácsok szőtték. 12 „Azt mondják itt a faluba, hogy az volt a divat régen, hogy a leány két hozomány ágyát mikor beállították a szobába a férjénél akkor azt mondták: „Itt rohadjon meg!" Miért? Azér, hogy nehogy elváljanak. Nehogy elvigyék vissza." 124 Decsen a vagyoni helyzet alapján a következő nagyságú kelengyékkel találkoztunk a múlt század közepén: 1843.május 18. Balázs Éváé: A Kovách Aladár által gyűjtött népdal szerint: Ne sírj, ne sírj szép menyasszony miattam, Ugy se sok siratni való van rajtam. Nem való az én portámra, Gazdag ember gazdag lánya, Ezüst tele tulipános ládája. - KOVÁCH 1901/a Uo. 'KATONA 1962, 145-146. Uo. FÉL 1951. 1 FLÓRIÁN 1990, 196. G. VÁMOS 1977/d. 395
