Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Kovács Sándor: A házassághoz kapcsolódó szokások a Sárközben

mély ivezetben két kisebbet, hátul meg a nagy hajfonat, azután hamarosan előhúzott valahonnan három piros selyemszálat s azt hirtelen a menyasszony dereka köré kerítve elöl összebogozta," valami gonosz irigye meg ne kötözhesse, lábaira a piros kapcák fölé csinos lakkcipőt húzott, „melynek a lábfejnél levő általvetői piros meg kék fodros selyemszalagokkal és csokrokkal voltak díszítve. Ezután következtek a csárdásra rödbe szedett meg kivasalt fehér pöndölyök, elsőben egy sima, aztán egy kisebb fodros erre meg két nagyobb fodros, végül egy legnagyobb fodros, melynek alja csigára szedett fehér zsinórral volt szépen beszegve." Ezután jött a meleg ing, fehér röpike, majd a selyemrokolya meg a selyem-röpik, mely világos kék alapon még világosabb kék rózsás selyemszövetből készült, a röpike alján széles fehér csipke körös-körül egymás fölött három sorban az ujján hasonlókép csipke, azonfölül, széles piros selyem szalag két sorban s mindegyiknek széleit ezüst meg arany paszománt szegélyezte s a paszománt közé apró csillogó fémlemezkék, az islangok meg fényes gyöngyök voltak rakva. A rokolyán hosszának úgy közép táján, tenyérnyi széles piros selyem szalag halvány piros rózsákkal két sorban futott körül, az alja pedig ezüst meg arany paszomanttal szegélyezett sötétkék selyem szalaggal volt díszítve szintén két sorban. Majd következett a kötény piros selyemből halvány piros rózsákkal, széleit körös-körül ezüst és arany paszománt szegessel szegett tenyérnyi széles rózsás zöld selyem szalag díszíti, tele rakva fénylő islangokkal s ott hol a kötény ráncát vetette meg külön egy-egy bokréta ezüst meg arany paszomántból alakítva. A röpike fölé elöl a mellre jött az előke, azután a gyöngyék végül nyakbodor. „Mikor már mindezek a gyönyörűségek ott pompáztak a Sárika ingó-bingó termetén, következett a nagy selyemkendő háromszoros hosszú és dús selyemrojttal díszítve, alul fekete, aztán kék, azután piros, a fekete selyem nagykendő fölé került még egy ezüst meg arany paszomanttal dúsan megrakott kisebb selyemkendő, aztán így az egész, a vállakon át, elől a mell alatt keresztezve s a csípőkön át vissza hátrafelé, a röpike alatt lett két rostos végénél fogva összefűzve." Az öltözködés befejezése után a selyemröpikébe, a menyasszony szive fölé beszúrtak három gombostűt, kettőt hegyivel lefelé, egyet középen hegyével fölfelé. Ez a boszorkány láb, így már a szivét sem ronthatták meg. Ezután következett a fej és haj felékesítése. Először az új homlokbársony, a menyasszony koszorú, és a középbársony, végül a nagypárta. Hátul a nagy hajfonat tövébe két lyukra szedett kettős széles és hosszú zöld selyem szalag került piros rózsákkal, a hajfonat végére ugyanígy szedett piros selyem szalag zöld rózsákkal.

101 A lakodalmi viselet annyiban különbözött régen az egyéb ünnepi viselettől, hogy a piros szoknya helyett saját szövésű fehér rokolyát öltöttek fel. Később a mellest kiszorította a mellkendő, s a 20. század elejére eltűnt a fehér rokolya, eltűnt a régi hímes ümög és mindezekkel együtt a piros csizma, meg az arany- ezüst fonalakkal kivarrt héttülkös párta. Ekkor a leány két-három csárdás pöndőt kötött fel a pöndő fölé, rózsaszín finom kapcát, s sárgabőr vagy lakkbőr félcipőt, avagy hímes papucsot húzott fel, a szegényebbek a pöndölyük fölé a sötétbarna vagy világos, fehéres, sárgás alapú virágos kasmir szoknyát kötött fel, a vagyonosabb pedig ugyanilyen alapszínű selyemszoknyát, még pedig a tehetséghez képest az olcsóbb selyemtől kezdve a legnehezebb brokátselyemig. Ezután következett - akinek még volt a régi hímes ümög, vagy pedig egy fehér rékli féle, a szoknyák alá kötve, s e fölé a szegényebbnél kasmír szövetből való rékli, a gazdagabbnál ugyanez selyemből, mindkét félének ujja széle, nyaka, alsó széle boltbeli színes selyem, arany-ezüst zsinórzattal három négy sorosan körül szegve: de ezt a réklit már nem kötötték be a szoknyába, alája kötötték a leírhatatlan dúsan díszített, színes selyemköténykét, s ekkor a réklit bőrövvel szorították a testhez. A 20. század fordulóján az esküvői ruha színe fekete, alapanyaga selyem. Akármilyen hideg idő volt is, a vőlegénynek „...nem volt szabad más ruhát öltenie, mint pőre gatyát, ümögöt, mellényt, csizmát és kalapot - ezzel mutatván meg kemény, edzett voltát."

102 Az öltöztetés közben megérkeztek a vánkos vivő nyoszolyólányok meg nyoszolyóasszonyok, szintén ünnepi díszben. Míg ők a menyasszonyt nézegetik, megérkezett a vőlegényes háztól is az öreg és a kisvőfély. Mindegyiknek a bal kezében a vőfélypálca, jobb kezében pedig egy borral teli üveg volt, melynek nyakára három nagy karikás perec volt madzaggal odakötve. A konyhába belépve a kisvőfély a szakácsnénak átadta a vőlegény küldeményét, gondosan ügyelve arra, hogy ő bontsa le az üveg nyakáról a pereceket, a kócmadzagot gyorsan zsebre dugta, hogy ne kerüljön illetéktelen kezekbe, mert azzal rontani lehetett. KOVÁCH 1901/b. KOVÁCH 1907,91. 388