Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 21. (Szekszárd, 1999)

Berta József: A mözsi XVIII–XIX. századi pénzleletről

Londonban, Párizsban, Brüsszelben, Birminghamban, Utrechtben,

9 a svájci Le Locle-ban és még az indiai Bombayben is. Hihetetlen mértékben terjedt el ez a pénzfaj a Levantén, valamint Afrika északi részében. Sok helyen fizetőeszköz, de még nagyobb területen mint számolási egység, súly, ékszer, áru ismeretes. Semmilyen más pénz nem tudta kiszorítani a forgalomból, Dél-Jemenben és Kuvaitban még 1985-ben is forgalmi pénz. Afrika belsejében, Szudánban a hausza lányok nyakláncon hordják, a Csád vidékén menyasszonydíjként szolgál. Helyenként speciális nevekkel illették, mint pataca, grush, ber, alád, abu teir, rial kebir stb. A világ legnépszerűbb pénzének tekinthető, körülbelül 350 millió darabot készítettek belőle. Leletünk példánya (49. szám, 1. tábla) a megkülönböztetésre alkalmas jegyek alapján (a pénz előlapján a császárné hajában 7 gyönggyel ékesített diadém, jobb vállán a hermelinfarkocskákkal díszített prémet kerek bross fogja össze gyöngyfoglalattal, a hátlapon a csúcsban végződő szívpajzs, a kétfejű sas faroktollainak elhelyezése, az évszám számjegyeinek alakja, az utána álló András-kereszt formája stb.) olaszországi utánveret.

1 Ilyen pénzeket Milánóban készítettek 1815 és 1828 között. Kopottsága alapján feltételezhető hogy 1828 előtt már huzamosabb ideig forgalomban volt. Fontos volt ennek megállapítása, mert hasonló olaszországi utánveretek 1866-ig készültek,

11 ez pedig bizonytalanná tette volna a lelet záródásának megállapítását, így viszont bizonyos, hogy Ferenc császár 1828-ban vert 20 krajcárosa a legfiatalabb darab. A XVIII. század végének jellegzetes fizetőeszközei a koronás talléroknak nevezett pénzek.

12 Nevüket az egyik oldalon lévő kereszt szárai között látható koronákról kapták. Mária Terézia veretein ez a pénz előlapja négy koronával, férje (és a későbbi uralkodók) veretein pedig a hátlap három koronával (osztrák házi korona, magyar és cseh) és az aranygyapjas rend jelvényével. Ezek Ausztria németalföldi birtoka Brabant (a mai Belgium) részére készültek 1755-1788 között Antwerpenben (kéz jeggyel) és Brüsszelben (angyalfej jeggyel). Miután Brabant 1789-ben elszakadt Ausztriától, a koronatallérokat a hadsereg szükségletére, a napóleoni háborúk finanszírozására verték nagy mennyiségben Bécs (A betűvel jelölt), Körmöcbánya (B jelű), Prága (C), Günzburg (H), Hall (F), Gyulafehérvár (E), Nagybánya (G) és Milánó (M) pénzverdéiben 1800-ig. Az egész birodalomban elterjedt pénzek voltak, lázsiás (lasis, lázsis) tallérként is emlegették őket. A közönséges talléroknál súlyosabbak, értékesebbek voltak (több ezüstöt tartalmaztak), azaz ázsiójuk volt. Ebből származtatható a korabeli népies lázsiás elnevezésük is. A konvenciós talléroknál 16 krajcárral nagyobb értékben forogtak.

13 A lelet többi érméje úgynevezett konvenciós pénz. Az egyre növekvő nemzetközi kereskedelem a XVIII. század közepén megkövetelte, kikényszerítette a nemzetközi fizetések egyszerűsítését. Egyre-másra keletkeztek a pénzügyi egyezmények (konvenciók), amelyek két vagy több állam pénzrendszerének egységesítését tűzték ki célul. Ilyen konvenciót kötött egymással Ausztria és Bajorország is 1753. szeptember 21-én, majd ehhez csatlakozott az egész német birodalom a Hanza-városok és Poroszország kivételével. Bár Bajorország hamarosan kilépett, mégis a „konvenciós pénzek" több mint száz évig, 1857-ig forgalomban voltak.

14 A konvenció szerint a pénzverés alapsúlya a kölni márka lett (233,586 g), amelyből 10 darab tallért, 20 darab féltallért (forintot), 40 db negyedtallért (30 krajcárost), 60 db 20 krajcárost, 70 10/17-ed 17 krajcárost, 120 db 10 krajcárost, 171 3/7-ed 7 krajcárost, vagy 400 darab garast (azaz 3 krajcárost) vertek. A rendeletben felsorolt pénzek, az évszám után András-kereszttel ellátva (burgundi keresztnek is mondják), az egyezmény országaiban mindenütt forgalomban lehettek. Leletünk külföldi, tehát a bajor és szász fejedelmi veretek, a kisebb német pénzkibocsátók, valamint a salzburgi érsek pénzei mind a konvenció szerint készültek, a hazai pénzekkel azonos értékűek, ezért egyáltalán nem meglepő itteni előfordulásuk. Káplár László kultúrtörténeti érdekességként közöl néhány iskolai példát Bocsor István Számvetési kézikönyv című, Pápán a református főiskola nyomdájában az 1840-es években készült tankönyvből.

15 Mivel éppen tárgyalt időszakunk pénzeire vonatkozik, lássuk tehát mik is voltak a nélkülözhetetlen pénzismereti tudnivalók ekkortájt: ,,B) pénzek. Magyarországon ezek forognak: forint = 60 krajczár, 3 kr. = 1 garas; 1 krajczár = 4 fillér. Tallér = 1 Vi forint. A' régi magyar vagy kurta forint = 50 kr.; a' vonásos forint = 51 kr., vagy 3 máriás, melly máriás = 17 kr. Poltura = Vi garas. 5 kispénz vagy dénár = 1 garas: tehát 100 kispénz = 1 forint. Az ezüst vagy pengő pénzen kívül bécsi érték szerint vagy váltóban is számlálnak, de a' váltóbani pénz mindig harmadfélannyiszor kevesebb mint az ezüst vagy jó pénz, ugy hogy abból 5 tesz annyit, mint ebből 2. P.o. 1 forint ezüstben = 2 l

A forint, vagy 2 for. 30 kr. váltóban. Egy ezüst húszas (vagy 2 ez. tizes, vagy 4 ez. ötös) = 20 kr. pengő pénzben, vagy 50 kr. váltóban. Egy körmöczi arany = 4 for. 30 kr. p.p. vagy 11 for. 15 kr. váltóban. Egy két forintos tallér = 5 for. váltóban. Peták = 7 krajczár." 9 FAZEKAS 1995 10 A pontos meghatározásban Fazekas Gábor segített. Szívességét ezúton is szeretném megköszönni. 11 LEYPOLD 1976, 26-28, FAZEKAS 1991, 61-65. 12 PÁSZTOR Y 1983 "HORVÁTH 1988, 109-110. 14 KŐHEGYI-NAGY 1975, 107-108., SÁRA 1991, 222-223. 15 KÁPLÁR 1984, 279-281. 299