Gaál Attila (szerk.): A Wosinszky Mór Múzeum Évkönyve 20. (Szekszárd, 1998)
László Bartosiewitz: Váralja-Várfő középkori állatcsontleletei
Tolna megye keleti szélén, a Duna jobb partján vezetett át az egyik legjelentősebb országos útvonal a régi római hadiút nyomvonalát követő, már többször említett Királyi Út, vagy más néven Nagy Út. A mellette fekvő és a közeli városok jól kihasználták ennek a szárazföldi- és víziutnak az előnyeit. 121 A megye legnagyobb mezővárosai, Dunaföldvár, Paks, Fadd, Tolna, Szekszárd, Kesztölc, Bátaszék és Báta fejlődésében a fő szerepet nyilvánvalóan ez az útvonal játszotta az árucsere lehetőségének megteremtésével. Esetenként azonban —mint például Kesztölcnél,—hozzájárult pusztulásukhoz is. (8.kép 2, lO.kép) 1530-ban a közeli Báta felét égetik fel a törökök, 1537-ben a ferencesek nagykáptalanja felszámolja paksi monostorát, 1539-ben ismét Bátát pusztítja török beütés. 122 A főként János királyt támogató megye területén 1540-ben Ferdinánd számára Perényi Péter szed 200 forint „pénzbeli segítséget". 123 A korabeli híradások szerint a közeli Szekszárd mellett ugyanebben az évben hatvanezer török állomásozik. 124 Buda elfoglalására 1541-ben ismét erre vonul a török sereg. Az előző szemelvényekből is kitűnik, hogy a környék lakói állandó fenyegetettségnek voltak kitéve. A hadiúton gyakoriak voltak a kisebb-nagyobb török csapatmozgások, a közeli Dunán pedig időnként a fizetetlen naszádosok rabolták végig a vidéket, de nem maradtak el mögöttük a magyarok sem. A kettős királyság következményeként, az ország kizárólagos birtoklásáért a két király hívei időnként itt is összecsaptak. Nem kell különösebben bizonygatnunk, hogy az állandósult török veszély és a belső villongások miatt a helybeli lakosság nyilván igyekezett biztonságba helyezni értékeit. Mindehhez mint különös esemény járulhatott még annak a hatvanezres török seregnek az itteni átvonulása is, melyről Héderváry Lőrinc tájékoztatta öccsét 1540 novemberében. A törökök ebben az évben a szokásoktól eltérve, elhagyva téli táborukat a zord idő ellenére felfelé indultak a Duna mentén és csak a vontató lovak tömeges elhullása és a százszámra menő áldozat láttán voltak hajlandók a vezérek Tolna térségéből visszafordulni. Ám még kitavaszodás előtt újra visszatértek, így néhány hónap leforgása alatt háromszor is végigvonultak, — nyilván nem kis riadalmat keltve — területünkön. 125 Ilyen esetekben a pénzek, ékszerek és egyéb értékes tárgyak megóvására a földberejtésen kívül nem volt más lehetőség. Maga az elrejtés ténye nem feltétlenül utal valamilyen veszély előli gyors menekülésre, mert egy későbbi, de még a török időkből származó tanúvallomásból arra következtethetünk, hogy a jobbágyok ezekben az időkben általában is a földbe rejtve tartották pénzüket. 126 Bizonyos azonban, hogy ez a félelmük nem volt alaptalan, hiszen az elrejtett pénz csak mintegy 450 év múlva került elő, tehát tulajdonosának, vagy hozzátartozóinak nem volt lehetőségük elővenni, felhasználni. Hogy elpusztultak, vagy fogságba hurcolták őket oda, ahonnan már nem volt visszatérés, sohasem fogjuk megtudni. A várdombi lelet edénye Vöröses-sárga színű mázatlan korsó. Töröttvégű, hengeres, kónuszosán kiképzett kiöntőcsöve lapos kengyelrésszel csatlakozik a szájperem alatt 1 cm-re körbefutó plasztikus gyűrűhöz. A szájrész tölcséresen kialakított, belsejében nincs szűrőbetét. Szájpereme gömbölyű, kissé hiányos. Mind a kiöntőcső végének, mind pedig a szájperemnek a hiánya korábbi, még az elrejtést megelőzően keletkezhetett. Az edény vállrészen négy koncentrikus kör fut körbe, melyek a kiöntőcső tövénél megszakadnak. (4.kép 7) Magassága: 17,7 cm Fenék átmérő: 5,6 cm Száj átmérő: 3,3 cm Ilyen típusú mázatlan korsó Tolna megyei pénzleleteknél még nem fordult elő, sőt Parádi Nándor sem közölt hasonlót a magyarországi pénzleletes középkori edényeket feldolgozó tanulmányában. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy edényünk bármilyen különlegességgel bírna. Nagyon hasonló anyagú, és méretét tekintve is csaknem ugyanekkora de lóherealakú szájjal készített korsóba rejtették el a néhány éve Nagyszékelyben előkerült denárleletet. 127 Ugyancsak vörös színű mázatlan korsókban (2 db) került elő a felsőnyéki dénár- és garaslelet is. Mint ezek, úgy a várdombi edény sem számít különösebben értékes tárgynak, feltehetően az döntött e célra történő felhasználása mellett, hogy tölcséres szájnyílása alatt beszűkülő nyaka éppen olyan átmérőjű, hogy egy ezüstdénár megszorulás nélkül könnyedén beleejthető. Nagy valószínűséggel a kerámiatermékeiről ismert Ete mezőváros, vagy a szomszédos Kesztölc valamelyik fazekasműhelyében készíthették. 128 121 SZAKÁLY 1969,51. 122 SZAKÁLY 1969, 22. 123 HEGEDŰS 1997, 134. 124 SZAKÁLY, 1969, 22. - Héderváry Lőrinc tudósítja erről öccsét levélben, 1540 novemberében. 125 ISTVÁNFI 1962, 159., SZILÁGYI 1978, 7. 126 SZAKÁLY 1975, 259-295. 127 GAÁL-TAMÁSY 1992, 233. 128 CS ALOGO VITS 1938,321-332. 195
